A szentmise ne legyen mignon

by - március 11, 2014


Kedves katolikus Atyák!

Ne haragudjanak, hogy így megszólítom Önöket, de egy nagyon fontos dologról szeretnék írni, és amit írok, minden papnak címzem - így Önöknek is. Hiszen a szóban forgó dolog Önökön múlik, de legfőképpen azokon az atyákon, akiknek megadatott, hogy püspökök legyenek.


Elsőként pár szót el kell mondjak magamról. Tizenévesként tértem meg, a tinédzserkor kellős közepén. Hatalmas ajándék ez Istentől, és kaptam tőle még egy nagy ajándékot is: a megtérésem után nem sokkal megtapasztaltam, hogy mi az a régi rítusú (vagy ahogy a legtöbben emlegetik, tridenti rítusú) szentmise. Tavaly pedig ebben a rítusban köthettem meg az esküvőmet, amiért szintén nem tudok elég gyakran hálát adni. Épp ezért tapasztalatom van egy olyan fajta misézési módról, amiről sok korombelinek fogalma sincs.

Most 21 éves vagyok, és azt hiszem, még mindig beszélhetek a fiatalság nevében. És én a fiatalság nevében meg szeretném kérni az Atyákat, hogy a szentmise ne legyen mignon.

Tudom, furcsa ez első olvasásra. De hadd magyarázzam meg. Mi, fiatalok úgy élünk, mintha csupa olyan emberrel lennénk körülvéve, akik állandóan mignonnal akarnak etetni minket. Ez egy finom sütemény, bár nagyon cukros, és emiatt hamar eltelít. Ha sokat eszünk belőle, akkor nagyon émelyítő tud lenni, és minden mástól elveszi az étvágyunkat. Könnyen elképzelhető ezek után, milyen érzés, ha valakit állandóan mignonnal tömnek. Nem tud mást megenni, és bódult, émelyeg, rosszul van, és minden érzékét eltelíti a mignon édeskés íze, illata, látványa.

Valahogy ilyen helyzetben vagyunk mi is, fiatalok. Hétfőtől vasárnapig, nullától huszonnégy óráig az árad felénk a televízióból, a rádióból, az újságokból, a filmekből és a többi embertől, hogy élvezzük ki az életet, bulizzuk végig, állandóan legyünk valamiféle felfokozott állapotban és szexuális túlfűtöttségben. Mindezt azért teszik, hogy ne tudjunk Istenre és önmagunkra figyelni, és - noha erre lenne való a fiatalkor - ne történjen meg életünkben először az az igazán emberhez méltó dolog, hogy elgondolkozunk az élet nagy kérdéseiről és szenvedéllyel belevessük magunkat az igazság keresésébe. Ehelyett amibe belevetjük magunkat, mert belehajszolnak, az a szex, a drog, az alkohol és az őrült bulizás.

Jó dolog a buli, ahogy jó dolog a mignon is. De nem állandóan és nem mértéktelen adagban. Heti egyszer, esetleg különleges alkalmakkor egy-két mignont jó megenni, ahogy jó elmenni bulizni is olykor-olykor. De hogy ez legyen fő táplálékunk, vagyis mindennapos és állandó elfoglaltságunk, az megárt nekünk - a mignon a gyomrunknak, a buli mint 0-24 elfoglaltság és életcél pedig a lelkünknek.

Sajnos, kedves Atyák, azt kell mondjam, hogy sokan Önök közül - és most és itt kifejezem legnagyobb tiszteletemet a kivételeknek, akik közül sokakat nekem is van szerencsém ismerni - beállnak azok közé, akik mignonnal etetnek minket, a mignonnal mérgezett ifjúságot, mert hiszen állandóan ezt esszük, biztos nagyon szeretjük, és ezzel lehet minket megfogni.

Igen, a diákmisékre gondolok, azokra a fajta diák- és egyetemista misékre, amelyek a zenei betéteikkel (gitár, csörgődob) olyan felfokozott bulihangulatot gerjesztenek a szentmiséken, amitől a fiatalság szenved, amitől csömöre van, ami elvonja a figyelmét Istenről. És hiába van ezeknek a daloknak Krisztushoz kapcsolódó szövege, maga a zenei világ olyan rockos elemeket tartalmaz, amelyek ugyanabba a felpezsdült állapotba visznek minket, mint ami miatt az emberek discoba vagy rockkoncertre járnak. Aminek, mint mondtam, megvan a helye és az ideje. De, kedves Atyák, mi egy olyan generáció vagyunk, amelyik túladagolásban szenved ezen a téren. Émelygünk, tántorgunk az állandó mignonevéstől, és közben nem tudunk tőle szabadulni.

Meg szeretném kérni az Atyákat, hogy merjenek nekünk tápláló gulyáslevest főzni, és igyekezzenek segíteni benne, hogy ne állandóan a mignont tömjük magunkba! Legalább a szentmisén ne! Legyenek olyanok velünk, mint a bölcs szülők, akik nem engedik meg a gyerekeiknek, hogy ebéd helyett cukorkát egyenek. Kérem az Atyákat, hogy csavarják ki a kezünkből a csörgődobot, és ültessenek oda az orgonához. Hogy adjanak a kezünkbe füstölőt, az ajkunkra gregoriánt és népéneket. Kérem, ne mondják, hanem recitálják a liturgikus szövegeket, és merjenek nekünk hátat fordítani, hogy arcukat ne mi lássuk, hanem Isten. És várják el, hogy letérdeljünk, hogy mi, ez az individualista és „mert megérdemlem"-re szoktatott nemzedék térdet hajtson Az előtt, Aki megteremtette és életét adta érte. Az evangélikusok letérdelnek áldozáskor, pedig ők nem hiszik úgy az átváltoztatást, mint mi. A protestáns lelkészek pedig felmennek a szószékre és onnan beszélnek. Kedves Atyák, Önök miért nem teszik meg? A katolikus hit igazságait közvetítve megérdemlik, hogy magasról szóljanak hozzánk!

Én nem akarom azt mondani, hogy tartsanak tridenti szentmisét, bár nagyon örülnék neki. Csak annyit, nézzék meg, az új rítust hogy mondja Barsi Balázs atya vagy épp Asztrik atya Pesten a belvárosi ferences templomban. Semmiféle előírást nem hágnak át, új rítus az, amit tartanak, de szinte alig van különbség a miséjük között az én laikus szememnek ahhoz képest, amit egy régi rítusú szentmisén tapasztalok. Lelkünknek rendkívül tápláló az, ahogy a szentmisét végzik, mert egészen más, mint ami ömlik ránk, amiben hétköznap élünk. Felüdülés: mintha valaki kirángatna minket a cukrászdából, elvinnie a hegyekbe, hogy friss, tiszta forrásból merített vízzel öblítsük le a mignon-ízt és töröljük le vele arcunkról az odatapadt cukormázat.

Még egy valamit szeretnék mondani. Talán felmerülhet, hogy mindez az én speciális lelki vágyam. Nem tagadom, megeshet, hogy én különösen fogékony vagyok erre a fajta hangulatra. De nem gondolom, hogy ez pusztán ízlés kérdése lenne. Hogy is lenne az, ha évszázadokig ilyen volt a szentmise? Káros felfogás, hogy aki akar, az egyen ebédre mignont, aki meg épp gulyáslevesre vágyik, fogyasszon azt. Egészségtelen főétkezés helyett desszertet fogyasztani, misén rockkoncert-hangulatban lenni. Főleg, hogy a mai kultúránk - amit II. János Pál pápa a halál kultúrájának nevezett - állandóan ilyen hangulatot gerjeszt bennünk. Ez az állandó felfokozottság lelki halálhoz fog vezetni, ahhoz, hogy kiégett, kiábrándult, megcsömörlött felnőttek legyünk. A szentmise egy nagyszerű alkalom lenne arra, hogy megkóstoljunk mást is, mint a mignont, és szépen lassan le tudjunk szokni róla.

Kérem az Atyákat, ha lehet, a szentmise ne legyen mignon, mert bele fogunk betegedni.

Köszönettel...

Olvasd el ezeket is

0 megjegyzés