A szenvedés értelme

by - május 15, 2014


 Gyakran vágják a hívő ember fejéhez, hogy a világ igazságtalan, és nem létezhet Isten, vagy legalábbis nem lehet jó, mert akkor nem engedné meg a szenvedést. Sokan, ha szenvedés éri őket, elfordulnak Istentől vagy inkább nem is hisznek a létezésében, mert nem tudnák elviselni egy nem tökéletesen jó Isten létét. Pedig a szenvedés egyáltalán nem összeegyeztethetetlen Isten létével, és hogy van, nem jelenti azt, hogy Isten gonosz. A szenvedés ugyanis lehet jó.

A keresztények nem mazochisták. Nem élvezik a szenvedést. Egyszerűen csak megkülönböztetnek kétfajta jót: az egyik az erkölcsi jó, a másik az érzéki. Gyakran előfordul, hogy erkölcsileg jó dolgok érzékileg rosszak és fordítva. Ha valaki megcsalja a házastársát, akkor az aktus maga érzékileg lehetett jó, de erkölcsileg mégis rossz volt. Hogyha valaki hajnali háromkor, borzasztóan fáradtan felkel az ordító kisbabájához, akkor az egy érzékileg rossz cselekedet, mert megerőltető és nehezére esik, de erkölcsileg jó, mert jót tesz, gondoskodik a gyermekéről.

A szenvedés érzékileg rossz. Senki se szeret szenvedni, ez nyilvánvaló. Ha valaki szereti a szenvedést, akkor az mazochista, beteg ember. Isten se várja el tőlünk, hogy megerőszakoljuk magunkat és azon igyekezzünk, hogy a szenvedésünket élvezzük, az érzékileg rosszat jónak próbáljuk érzékelni.

Egy dolgot viszont tehetünk a szenvedéssel, mégpedig hogy erkölcsileg jóvá tesszük, vagyis értelmet adunk neki, jóra használjuk, kihasználjuk saját javunkra vagy másokéra. Erre pedig nem más adott példát, mint maga Jézus Krisztus.

Krisztus az életben rendkívül sokat szenvedett testileg és lelkileg is. Sok ember gyűlölte Őt és ahol tudott, ártott neki. Meg kellett élnie, hogy a farizeusok rágalmazzák és hogy legjobb barátai közül az egyik, Júdás az ellenségei kezére játssza, majd azt is láthatta, hogy Péter elárulja Őt, és hogy apostolai közül csak János áll mellette a halál órájában. Látta, ahogy az édesanyja és más szerettei szenvednek, mert Ő szenved. A gyalázatos per, az égbe kiáltó igazságtalanságok, a kínzások és végül a kereszthalál lelkileg-testileg meggyötörték és a halálát okozták. Lejáratták, megkínozták, kivégezték. Ma mégse úgy tekintünk Rá, mint egy szegény szerencsétlenre, akivel jól elbántak az ellenségei, hanem győzedelmes királyként. Ez pedig azért van, mert a szenvedésének értelmet adott: felajánlotta Istennek és így a teljes bukásban teljes diadalt aratott, megváltotta az emberiséget, legyőzte a bűn és a halált. Vagyis a legnagyobb rosszból a legnagyobb jót hozta ki.

Amikor Krisztus el akarta magyarázni a kereszthalála értelmét, azt mondta az apostoloknak: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek." (Jn 16,19-23)

Krisztus kereszthalála olyan, mint a nő számára a szülés: szenvedés, amelyen át kell esni, de sokkal nagyobb az öröm, ami utána következik. Értelmes szenvedés. Egy olyan szenvedés, ami bár érzékileg rossz, erkölcsileg jó. Mondjuk úgy: megéri. Sokkal nagyobb az az erkölcsi jó, ami belőle következik, mint az az érzéki rossz, ami megtörténik.

Persze maga a szenvedés még nem lesz élvezet attól, hogy értelme van és jó sarjad belőle. De erőt ad a szenvedések közepette, hogy értelme van. Isten a mi életünkben minden szenvedésnek értelmet adott, mert felajánlhatjuk magunkért és másokért, pont úgy, ahogy Jézus is felajánlotta az Ő szenvedéseit az egész emberiségért. Ahogy Szent Pál is írja, kiegészítjük testünkben Krisztus szenvedését. Nem mintha az Ő szenvedése ne lett volna elég a világ megváltásához, de mi, keresztény - vagyis krisztusi - emberek követhetjük Őt a felajánlásban és jó származhat a szenvedéseinkből.

Egyébként is gyakran látjuk azt, hogy a szenvedéseink nyomán jó sarjadt. A nehézségeken igenis át kellett mennünk, hogy jobb, erősebb, bölcsebb emberré váljunk. Minden tulajdonképpen az üdvösségünkért van. Ha Istennel megyünk át a szenvedéseken, akkor azok a javunkra válnak.

Feltehetnénk a kérdést, hogy akkor akik a szenvedést okozzák, azok tulajdonképpen jót tesznek? Júdás, a farizeusok, Pilátus, a római katonák és a csőcselék tulajdonképpen csupa szent, mert hiszen nélkülük nem jött volna el a megváltás?

Ez nem igaz. Másnak érzéki rosszat okozni, ha nem egy nagyobb erkölcsi jóra irányul, bűn. Az nem bűn, ha a gyerekemet beoltatom, és ezzel érzéki rosszat okozok neki, mert a tettem erkölcsileg jó, megóvom egy súlyos betegségtől. Viszont ha bántalmazom őt, mert nem bírom kezelni az indulataimat és egy romlott, gonosz ember vagyok, az akkor is bűn marad, ha esetleg ez a sok szenvedés arra késztette, hogy Istenbe kapaszkodjon. Júdás és a többiek ártani akartak Jézusnak, és attól, hogy ebből fakadt a megváltás, még ők akkor is gonosz indokból és gonoszat cselekedtek. Nem az ő érdemük a megváltás, hanem Jézusé: Ő hozta ki abból a sok rosszból, amit ők neki okoztak ezt a jó dolgot. 

Ezen kívül fontos tény, hogy nem lett volna szükségszerű, hogy Jézus élete ilyen legyen. Bár romlott emberi természetünkből következik, hogy egy ilyen személyt mindenképp el kell pusztítanunk - ahogy Platon is kijelentette: Ha egy ártatlan ember megjelenne a földön, mi keresztre feszítenénk." -, mégis mindez történhetett volna másképp is. Júdás, a farizeusok és a többiek nem tettek szívességet Istennek.

A bűn és a szenvedés Isten elutasításából fakad. Ő pedig szabad akaratot adott nekünk, ezért megtehetjük, hogy nélküle élünk és rosszat teszünk másokkal. Viszont Ő mindig erősebb lesz az Ő elutasításából fakadó rossznál, mert bármilyen rossz is ér bennünket, Vele jót is kihozhatunk belőle, így lesz igaz Szent Pál gondolata: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik." (Róm 8,28) Valamint így érthetjük meg Jézus szavait is: Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha átkoznak és üldöznek titeket, és hazug módon minden rosszat rátok fognak énmiattam; örüljetek és ujjongjatok, mert bőséges jutalmatok van a mennyben, így üldözték az előttetek élt prófétákat is." (Mt 5,10-12) Nem mazochista módon annak kell örülni, hogy bántanak minket, hanem annak, hogyha mindezt Istennel és Istenért éljük meg, akkor abból üdvösség származik.


Még azt is mondja Jézus: Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket." (Mt 5,4) Igen, megvígasztalódnak, mégpedig a mennyben. Minden szenvedésünk értelmet nyer Isten perspektívájából. Minden Istenben elviselt fájdalom elhozza majd a jutalmát a mennyországban. Mert Istené az utolsó szó - a mi életünkben és a világ történetében is.

Olvasd el ezeket is:

0 megjegyzés