2015. december 22., kedd

Az anyaság egyetemes hivatása


Sokszor látom az anyaságot csak egy szerepként emlegetni a többi között, amit vagy magunkra öltünk, vagy nem. Ha pedig magunkra is öltjük, hangsúlyozzuk, hogy mi nem „csak" anyák vagyunk. Jó ideig én is görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy számomra az anyaság csak egy dolog a sok közül, mert ódzkodtam a másik véglethez tartozni: azokhoz a nőkhöz, akik ha gyerekük születik, elkezdik a csemetét imádni, és elhanyagolják magukat meg a férjüket, és csak a gyerekről meg a hozzá kapcsolódó dolgokról tudnak beszélni. Még nevet is adtam nekik: „babafejű anyukák".

Eltartott egy ideig, mire lazább lettem egy kicsit, és nem azzal törődtem, hogy ne csak ne legyek, de ne is tűnjek „babafejű anyukának", hanem tényleg mertem a magam módján élvezni az anyaságot és elveszni benne, anélkül persze, hogy belefulladnék. Szerintem ez egy fontos lépés volt ahhoz, hogy teljes emberré váljak.

Mert úgy gondolom, egy nő teljességéhez hozzátartozik az anyai lelkület. Nem is csak gondolom: tudom, mivel Isten tanított rá.

Mielőtt férjhez mentem, aggódtam amiatt, hogy vajon alkalmas vagyok-e anyának. Jó édesanyja tudok-e majd lenni a gyermekeimnek. Az eljövendő életem fontos részének tekintettem az anyaságot, és nagy családot szerettem volna már akkor is. De biztos, hogy elég vagyok én hozzá? Sosem láttam úgy magamat, mint egy tipikusan anyai lelkületű nőt, amolyan tyúkanyó-típust, mint amilyen kép bennem a Tökéletes Anyáról élt.

Ilyen aggodalmak közepette mentem el egyszer gyónni, és akkor a Jóisten többek között azt üzente nekem papján keresztül (noha nem tártam fel az aggodalmaimat a gyóntatófülkében), hogy sajnos a mai húsz éves lányok - mint amilyen én is voltam akkor - nem tudják, hogy Isten anyának teremtette őket.

Ez akkor igazán szíven ütött. Bizonyos anyai tapasztalattal felvértezve már pedig megértettem, hogy Isten ezzel azt a tanítást bízta rám, hogy Ő minden nőt anyának teremtett, attól függetlenül, hogy passzolnak-e a tipikus anyai ideálképbe, sőt, az is mindegy, hogy szülnek-e gyermeket vagy sem, mert valamiképpen az egészségesen kibontakozott női lélek tulajdonsága, hogy anyai. Így az anyaságot nem tekinthetjük úgy, mint egy szerep, amit vagy felveszünk, vagy nem, ha pedig felvettük, akkor se tartozik a legeslegfontosabbak közé, mindenképp kell mellé valami karrier a kiteljesedéshez.

Úgy hiszem, nem kell minden nőnek testileg is anyává válnia, és sajnos sok nő nem is válhat azzá, pedig szeretne. De az biztos, hogy lelkileg anyává kell lenniük, hogy megélhessék a nőiességük teljességét, és egészséges lelkületű, boldog nők lehessenek. Kell lennie valami útnak-módnak, hogy az anyai lelkület utat törjön magának és kifejlődjön bennük.

Ezért sem tartom felháborítónak és sértőnek, amikor valaki arról beszél, hogy egy nő addig nem igazán nő, amíg nem lesz anya, vagy hogy az anyaság a nőiség legmagasabb minősége és hasonlók, mert hiszem, hogy akár testi anyaság által, akár nem, de minden nő kibontakoztathatja és megélheti magában ezt a minőséget. Így ezek a kijelentések egyáltalán nem arról szólnak, hogy megbélyegezzék azokat a nőket, akik akár direkt, akár akaratukon kívül, de nem adtak életet. Keresztény példát hozva, ott van az a sok-sok apáca, akik nem szülnek gyermeket, mégis tisztelendő anyának szólítjuk őket. Úgy gondolom, azért is alakultak ki tipikusan nőies foglalkozások a munka világában, vagy pedig szabadidős tevékenységek, mert ezekben is valamiképpen ez az anyai minőség nyerhet teret, és valaki úgy is kiáraszthatja a világ bizonyos részére női természetének, anyai szívének kincseit, hogy nem lett gyermeke.

Szerintem lehet egy nőnek férfias foglalkozása, vagy szentelheti az életét valami olyasminek, amibe úgy gondolja, nem fér bele a gyerek (mint kivételek), de valami utat kéne hagyjon annak, hogy anyai szívűvé váljon, mert különben valami hiányozni fog belőle, amitől nőként teljesebb és boldogabb lehetne. Nem kell „babafejűvé" válni, hogy ezzel a „szakszóval" éljek, csak anyai lelkületűvé.

Ezzel párhuzamosan úgy gondolom, egy férfinak is atyává kell válnia valamilyen úton-módon, mert az ezzel járó lelkület és felelősségvállalás hozzá tartozik az istenes, felnőtt, érett férfi személyiségéhez.

Úgy látom, az atyai és az anyai lelkület jelez egy férfi- és egy női érettséget, felelősségvállalást, önfeláldozási képességet, empátiát, másokért élni tudást, ami nélkül egy felnőtt ember nem lehet igazán teljes, nem lehet a szó teljes és nemes értelmében férfi vagy nő, csak „pasi" vagy „csaj", esetleg elnőiesedett férfi vagy elférfiasodott nő.

Kép: Edmund Blair Leighton - Anyaság

2015. december 19., szombat

Amikor szégyellem, hogy nő vagyok


Mostanában szégyellem, hogy nő vagyok. Nem Ákos szavai miatt. Nem Kövér László szavai miatt. Hanem a feministák miatt.

Szégyellem magam, mert ti, kedves feministák ismét bizonyságát adtátok annak, hogy a nők logikátlanok, képtelenek szöveget értelmezni, hisztériások és buták. Én nem gondolom, hogy ez így lenne, de ti most ezt a képet mutatjátok be a nőkről. Immár sokadszorra.

Ákos és Kövér László szavait nem vagytok képesek értelmezni. Felnőtt, sok esetben diplomás nőként nem fogjátok fel, hogy Ákos szavai nem azt jelentik, hogy ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb bért kapjon, hanem azt, amit később mond is, hogyha egy családanya ugyanúgy a nagy fizetésért harcol, mint egy családapa, akkor nem jut elég ideje és energiája arra, hogy jó feleség, anya, háziasszony legyen. Mert bármilyen furcsa, tíz-tizenkét óra munka mellett nem te, hanem a bölcsődei gondozó, az óvónő, a tanárok, a kortársak meg a médiasztárok fogják felnevelni a gyerekedet. Mert a nap huszonnégy órából áll, és ők jórészt a tv elé lesznek dobva, a nevelőkre lesznek bízva vagy a kortársaikkal fognak lógni, ha te kora reggel elmész otthonról, és este esel haza, testileg-lelkileg kimerülve a kenyérharctól.

Az lenne a jó, ha a férfi és a nő is otthon lehetne, de legalább az egyik szülőnek dolgoznia kell, hát akkor már elmegy a férfi, mert nem ő az, aki terhes, szül, szoptat. Az egész a gyerekért van, a nőért, az otthonért. Hány férfi élvezi a munkáját? Hány apa örül neki, hogy csak a szerencsén múlik, hallja-e a gyereke első szavát, ott van-e az első lépteinél? Nekünk, nőknek ideális esetben megadatik az, hogy sokkal inkább részt vegyünk a gyerekeink életében, mint az apáknak. Persze, sokszor fárasztó. De hát melyik felnőtt ember gondolja, hogy az életnek arról kell szólnia, hogy semmi nehézség és fáradság nincs benne? A férfiak munkájában és életében is van elég.

Azt se értitek meg, hogy Kövér László nem azt mondta, hogy minden nőnek szülnie kell, vagy hogy egy nő csak szüljön, és ne csináljon semmi mást. Tudjátok, Kövér László csak annyit kért, becsüljétek meg a nőiességeteket. Ami úgy látom, nem megy. Nem értitek meg, hogy a nő legértékesebb tulajdonságait a nőies képességei adják, mert ezeket csak ő birtokolja. Az a nagy kunszt, amit csak te tudsz, nem? Az egyik ilyen például a szülés és a csecsemőgondozás. A feministák tökéletes tanújelét adják, hogy lenézik azt a képességet, amiért elsősorban a női test és lélek olyan, amilyen. Vagyis lenézik a nőket. Épp ezért feszülnek bele, hogy a nők minél inkább férfiasak legyenek és férfitevékenységeket végezzenek.

Érdekelnek férfias dolgok is. Biztos vannak férfias tulajdonságaim is. De mégis, a legértékesebb dolognak azt tartom az életemben, hogy feleség lehetek és anya. (Persze nem vagyok egyikben sem tökéletes.) És nem is éreztem mindig így, ami főképpen a ti agymosásotoknak köszönhető. Ugyanis sikeresen elhitettétek velem és a legtöbb nővel, hogy az, ha valaki feleség, anya, háziasszony, az kevesebbet ér annál, mintha egyetemi professzor lenne vagy akár csak egy titkárnő. Arra nevelitek a nőket, miközben azt mondjátok, értük tevékenykedtek, hogy nézzék le magukat és ne értsék meg, mennyire fontos és egyedülálló a feleség és anya hivatása.

Nem Kövér László vagy Ákos az, aki lenézi a nőket, hanem ti. A legnagyobb nőgyűlölők ti vagytok. Szerintetek, ha egy nő már kicsit is intelligens és tehetséges, nem „pazarolhatja" el magát úgy, hogy főállású anya és háziasszony. Mert ugye, jó feleség, anya és háziasszony bármilyen buta és alantas lény lehet. És ezt a ti tételeteket, hogy feleségnek és anyának lenni, azt bárki kisujjból kirázza, egy okos és tehetséges nőnek ennél több kell, ugyebár jól bizonyítja a sok halálig tartó, boldog házasság, és az a sok-sok boldog és jól nevelt gyerek, akit magam körül látok!

Ákostól, Kövér Lászlótól és a kereszténységtől ti lehettek akár gyermektelenek is és tudósok is. Ennek bizonyítására ott van az a rengeteg gyermektelen apáca. Ott vannak azok a szentté avatott (tehát az Egyház által nem csak elfogadott, de példaképül állított) nők, akik nagyon műveltek voltak és olykor országok sorsát befolyásolták. De művelt férfi is lehet. Országokat férfi is irányíthat. Szülni viszont csak nő tud, és anya csak a nő lehet. Minden, ami nőies, csak a nő előjoga. Épp ezért kéne nekünk, nőknek ezt a legjobban megbecsülni.

De nem, ehelyett ti megsértődtök, gúnyolódtok, őrjöngtök. Hisztériáztok, mint a kislány, aki nem kapta meg a legújabb Barbie-babát. Persze erre büszkék is vagytok, hiszen ti nem vagytok szülőcsatornák, hogy akár öt-hat gyereket is kipotyogtassatok magatokból, mint az állatok, aztán ne tudjátok tőlük teljes emberként vívni a harcot a patriarchátus ellen, ami ugyebár, mennyivel értelmesebb és értékesebb tevékenység. Ne tagadjátok, így gondoltok az ilyen nőkre. Ostoba állatok, akik csak szülnek és szülnek. Ezért mondjátok, hogy egy értelmes nőnek ennél többre van szüksége az életben. Ezért tartjátok degradálónak, ha valaki az anyaságot hangsúlyozza és teszi meg a legnagyobb dicsőségnek és értéknek a nő életében. Ők ezzel bókolni akarnak nektek, dicsérni a nőiességeteket, de annyira gyűlölitek és lenézitek a nőiességet, hogy nem értitek. Nem értitek, hogy azzal vívhatnátok ki a legnagyobb megbecsülést a női nem iránt a férfiak részéről (amire, ne tagadjátok, olyan nagyon vágyakoztok, hiszen ezért versenyeztek velük), hogyha olyat csinálnátok, amit ők nem tudnak.

Még egy gondolat így a végére. Nem értem, miért vagytok felháborodva, kedves feministák, hogy Ákos és Kövér László elmondta a véleményét, amikor ti nap mint nap nemhogy véleményt mondotok, de parancsoltok a férfiaknak. Ákos azt meri mondani, szerinte egy nőnek nem az a dolga, hogy ugyanannyi pénzt tegyen le az asztalra, mint a férfi, de ti meg folyamatosan parancsolgattok a férfiaknak, hogy takarítsanak vagy takarítsanak többet, hogy maradjanak ők otthon a gyerekkel, hogy vezessék be a női kvótát és a többi. A feminizmus jó része arról szól, hogy követeltek és parancsoltok a férfiaknak, mit kéne tenniük, de ha ők egy halvány „szerintem így kéne" véleményt mondanak a nőkről, fel vagytok háborodva, hogy mer egy férfi utalni arra, hogy szerinte a nőknek mit kéne tennie.

Képmutatóak vagytok. És emellett hisztériások, logikátlanok, csodálatos bizonyítványt állítotok ki a nőkről. És arra tanítjátok a nőket, hogy nézzék le magukat, nézzék le a nőies képességeiket, nézzék le az anyaságot, a háziasszonyságot, nézzék le mindazt, amit egy feleség és egy anya tehet. Azt megértem, hogy ti valamiért gyűlölitek és lenézitek magatokat, de legalább tegyétek csendben, és ne fertőzzétek a többi nőt, akinek talán lenne esélye, hogy boldog legyen nőként.

Persze most majd lehet mondani, hogy általánosítok, és nem minden feminista ilyen, meg nem ismerem a feminizmust, vagy hogy igazából férfi vagyok, vagy bántalmaztak gyerekkoromban, azért vagyok ilyen, esetleg hogy bigott vagyok és elnyomom saját magamat. Nem fogok meglepődni, megkaptam már ezeket többször is. Ismerem az összes feminista mantrát. Aki ennél értelmesebb, az úgyis megérti, mit akartam mondani. Ahogy megértette Ákos és Kövér László szavait is.