Ha lenne pap fiam

by - április 07, 2016


Hála Istennek száz százalékos bizonysággal kijelenthető, hogy sosem lesz belőlem pápa. Se bíboros. Se érsek. Se püspök. De még pap sem.

Azonban elgondolkodtat, hogy amikor a fiamat nevelem, és amikor majd a többi gyermekünket nevelni fogom, valószínűleg jövendő édesanyákat és édesapákat nevelek, de az is lehet, hogy papokat, szerzeteseket, apácákat is. Ha lenne a gyermekeim között pap is, mit tanácsolnék neki?

Azt hiszem, az egyik legfontosabb dolog, amit mondanék, hogy menjen szembe a mai tendenciákkal és ne arra törekedjen, hogy minél több katolikus legyen: minél több keresztelő, egyházi esküvő, de még csak ne is, hogy minél többen járjanak templomba. Hanem a már meglevő, rendszeresen templomba járó, hitét ismerni és élni igyekvő emberre összpontosítson. Ha csak három ilyen van, akkor arra a háromra. Ha talál legalább egy embert, aki nem az Egyházat akarja a maga képére formálni, hanem ő akarja a saját életét az Egyház tanításaihoz igazítani; aki nem maga akarja eldönteni, mi erény és mi bűn; aki nap mint nap keresi a kapcsolatot Istennel, pontosabban igyekszik válaszolni arra, hogy Isten keresi őt - akkor arra az emberre koncentráljon, mert ő a mustármag és ő a nyáj.

Úgy gondolom, hogy ma Magyarországon egy papnak nem a hitetlenek megtérítésébe kéne nagy-nagy energiákat fektetnie, főleg nem úgy, hogy a világ szája íze szerint magyarázza Krisztus szavait és az Egyház tanításaiból eszerint mazsolázik. Hanem azt a kevéske megmaradt vagy frissen megtért (esetleg áttért) katolikust kéne megerősítenie.

Hívő katolikusként sokszor árvának érzem magamat a saját Egyházamban. Mintha én nem számítanék. Minthogyha attól, hogy hetente járok misére és szentségi házasságban élek, már el lenne intézve minden. Pedig ez mennyire nincs így! Mennyire vágyik a lelkem arra, hogy hozzám is beszéljenek, ne csak azokhoz, akik másképp gondolkodnak, mert ma a párbeszéd" a divat, és akkor veregetnek vállon, ha rendszeresen és barátian érintkezel a másképp gondolkodókkal", vagy jaj neked, beszűkült. (Le merjem írni, hogy az utóbbi időben arra jöttem rá, hogy nem tudok nem keresztényekkel barátkozni? Mert hogy is lehet ilyen bensőséges közösségre lépni valakivel Krisztus nélkül?)

Ha lenne egy papnak készülő fiam, azt mondanám neki, hogy ne akarjon produkciókkal többeket és többeket becsábítani és ott tartani a templomban, hanem mutasson Istenre, mert vagy Isten vonzza az embereket, vagy senki. Merthogy ő ehhez kevés. Ő legfeljebb csak hagyhatja, hogy Isten általa vonzzon másokat. De ezt nem lekicsinyelve mondom, mert ez a legnagyobb, ami történhet vele - az, hogy szent lesz, egy igazi alter Christus.

És pont azért kellene arra a néhány főre koncentrálnia a templomban, aki igazán buzgó életet akar élni Krisztusban, hogy ők is ilyen vonzóerők lehessenek, akik átadták önmagukat Krisztusnak, és így Krisztus maga vonzhat általuk másokat. Mert nem a liberalizált tanítás meg az izgalmasan előadott szentmise fog vonzani másokat, hanem Isten. Isten mint Önmaga és Isten a szentjein keresztül.

És a másság. Másságimádó korunkban az Egyház elfelejtette, hogy pont azzal lehet vonzó, ha valami mást mutat fel, mint ami a világban van. Hogy a szentmise nem olyan, mint egy buli, hanem egy egészen más dolog: szentmise. Hogy a katolikus családok egészen másképp élnek, mint a nem katolikusok. Hogy van itt valami, valami egészen különleges dolog, mégpedig a mindennapos lelki élet, amit élünk. És hogy egészen más az az Isten, akit mi ismerünk és szeretünk, mint akit a New Age apostolai vagy bármilyen más vallás tagjai hirdetnek. (És nem azért kell másnak lenni, mert mások akarunk lenni, hanem mert a világ nem akar olyan lenni, mint amilyenek mi akarunk lenni, amilyennek Isten akarja, hogy legyünk. Ha a világban mindenki szentéletű katolikus lenne, akkor nem akarnánk mások lenni.)

Ma a világ annyira eltávolodott Krisztustól, és az Egyházban is annyira jelen van a világ fejedelme (bár természetesen a pokol kapui nem vesznek erőt rajta sohasem, ahogy Krisztus ígérte, ld. Mt 16,18), hogy nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy szinte minden energiánkat hitetlen emberek evangelizálására fordítjuk - főleg nem olyan szellemben, ahogy ez manapság általában zajlik. Ha a saját nyájunk nap mint nap a szakadék szélén kénytelen legelészni, akkor nem szaladunk el vadjuhokat cserkészni (főleg nem a szakadék melletti védőkorlát alacsonyabbá tételével, sőt, kiszedésével), hogy még többen legyenek az akolban. Hanem majd az okos vadjuh felismeri, a pásztor milyen jól vezeti és óvja a nyáját, és milyen boldogok a bárányai. És akkor, ha akar, csatlakozik.

A II. világháború után Európában beköszöntött egy olyan időszak, mely bár formálódott, de lényegileg ma is szilárdan kitart, és talán elmondhatom, hogy most a legigazabbak Szent Pál sorai ránk nézve hazánk ezeréves történetében: Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el." (1Pét 5,8) Hogy lehet, hogy a pásztorok közül többen állandóan csak mások tetszését keresik, és arra figyelnek, hogy meg ne bántsák a nem hívőket és szalonképesek legyenek a köreikben, amikor a nyáj körül (és között!) megannyi vadállat ólálkodik? 

Nagy dolog hitetleneket megtéríteni és gyarapítani Krisztus Egyházát, és vannak is, akiket Isten erre hívott, akár egzotikus tájakon. De nem kisebb a már meglevő nyájat őrizni és erősíteni. Hiszen maga Krisztus is csak zsidóknak hirdette az evangéliumot, és apostolainak jutott az a dicsőség, hogy mindenféle tájat bejárjanak és mindenféle népet megtérítsenek. Ha Isten megáld egy pap fiúval, azt fogom neki mondani, fontolja meg, amit Szent Péter is írt az elöljáróknak (szintén az első levél ötödik fejezetében): „Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból." (1Pét 5,2) 

Ha lenne pap fiam, arra kérném, viseljen gondot ránk is, egyszerű hívekre, akiket már nem kell becserkészni, akik már nem lehetnek plusz egy".  Hogy higgye el, nagyobb dolog, ha van öt híve, aki szentté lesz, minthogy van ötszáz, aki elvész, miközben azt hiszi, hogy keresztény - vagy talán nem is ők, mert ők csak megtévesztettek, de elvész maga a pap, mert a tetszésüket és a népszerűséget keresve meghamisította Krisztus tanítását.

Olvasd el ezeket is:

9 megjegyzés

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Gazella!
    Április 20-án, szerdán 18 órától Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozót tartunk, immár az ötödiket. A rendezvény nyitott, mert szakértők segítségével közérdeklődésre számot tartó témákkal foglalkozunk:
    - a migrációról beszélgetünk keresztény nézőpontból
    - és webes jelenlétünk hatékonyságának növeléséhez kapunk hasznos tanácsokat.

    A részletek itt olvashatók:
    Migráció és webes jelenlét - V. Keresztény Újságíró- és Bloggertalálkozó

    Kérjük, segítse az esemény hírének terjesztését!
    Örömmel várjuk, jó lenne megismerkedni személyesen is!
    Kóczián Mária és Kölnei Lívia
    a talita.hu szerkesztői
    (Nem találtunk más elérhetőséget, azért írunk kommentben.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lívia és Mária!

      Köszönöm a meghívást, de nem élnék vele.
      Amennyiben valaki kíváncsi rá, hogy mi a véleményem a migrációról, itt elolvashatja: http://prochristo.blogspot.hu/search/label/bev%C3%A1ndorl%C3%B3k

      Önöknek és a többi résztvevőknek gyümölcsöző találkozót kívánok!

      Törlés
  3. Már csak az kell, hogy legyen egy pap fia,
    és ezt meg is tegye...

    VálaszTörlés
  4. Szépen megfogalmaztad. Néha én is úgy érzem, egyre nagyobb a lazaság és engedékenység. Szubjektivizmus az egyházban, ahogyan Barsi Balázs atya is emlegeti... Mintha egy ideje csak az embereket akarnánk Isten elé cipelni, ahelyett, hogy Istent vinnénk az emberek közé...a mindennapokat behozni a szent dolgokba és nem a szent dolgokat megmutatni a mindennapokban...pedig ezzel egyik oldalnak se teszünk jót. A "nyáj" nagyon vegyes összetételű, sokan pedig egyre inkább csak megpihenni vágynak a vallásban a világ elől...A magunkhoz való szigorúság és az önmegtagadás nem vonzó, de ha lenne más út a világ hatalmának legyőzésére, bizonyára Jézus is azt választotta volna..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a vallásban levő elvárások nem kegyetlenségből fakadnak, hanem mind szükségszerűség.

      Törlés
  5. Minden szempontból értékes írás és örülök, hogy igy meg tudta fogalmazni a lényeget. Köszönettel!

    VálaszTörlés