Aki még a gőgösöket is megszabadítja

by - május 26, 2016

Úgy érzem, karácsony óta átszakadt bennem valamiféle gát és Isten azóta rengeteg mindent tanít nekem. Ami egyrészt örömteli, másrészt fájdalmas, mert ez a tanítás főleg abból áll, hogy sorra feltárja előttem azokat a bűnös dolgaimat, amelyeket nem vettem észre vagy nem igazán vettem komolyan. Volt, hogy sokat sírtam, mert rettenetesen éreztem magam amiatt, hogy mennyire ilyen vagy olyan vagyok, és így vagy úgy viselkedem, és hogy mindezt eddig hogy nem vettem észre?! Fájt a szívem amiatt, hogy mennyire megbántottam Istent, a férjemet és másokat, akiket pedig nagyon szeretek.

Azt hinné az ember, hogy az ilyen élmények igazán alázatra tanítják. Csakhogy a Sátán mindig ott van a sarkunkban, és próbálja Isten áldásait rosszra fordítani. Isten feltárja előttem a bűneimet és segít megszabadulni tőlünk, vagy épp lelki élményekkel ajándékoz meg... ez 100% áldás, nemde? És akkor mit csinál a gonosz? Elkezd azon munkálkodni, hogy ezek miatt a fejembe szálljon a dicsőség, és ezek jussanak eszembe különböző emberekről:

Én megszabadultam ettől a rossz szokásomtól, ő bezzeg jócskán benne van. Isten megtanított erre, és ezért világosan látok, ő viszont teljes tévedésben van. Én már itt tartok a lelki életben, ő meg csak ott. Nekem vannak ilyen élményeim, őneki viszont valószínűleg nincsenek. Én jobb katolikus/feleség/anya/akármi vagyok nála. Köszönöm, hogy nem vagyok (már) olyan, mint ő!

Mennyire keserű ezekkel a kísértésekkel szembesülnöm magamban, amikor épp tele van a szívem örömmel, hogy Isten mit tanított nekem, vagy hogy megszabadított valamilyen bűnömtől, esetleg éppen megajándékozott valamilyen lelki élménnyel. Milyen jó lesz majd a mennyországban, ahol Isten társaságát és a boldogságot még csak meg se próbálhatja megmérgezni a Sátán!


A gonosz fő bűne a gőg, más néven kevélység - ellentéte az igazság és az alázat. Az utóbbi időben nagyon sokat imádkozom alázatért, és részben ennek az eredményének tartom azt is, hogy Isten mennyi bűnömről lerántotta a leplet többek között azért is, hogy reálisan lássam magamat és így könnyebben lehessek alázatos. Rettenetesen félek a gőgösségtől, mert úgy gondolom, ez a legrosszabb bűn mind közül, sok másiknak a forrása, elviselhetetlen emberré tesz, akadályozza a szeretetet, és számomra is ez a legnehezebb falat. Hátborzongató olvasni a leírását a Katolikus Lexikonban (és régebbi vagy mostani hibáimra ismerni):

A kevélység cselekedetei a) világi dolgokban: mértéktelen dicséretvágy, tetszelgés, kitűnni vágyás, a jó hírnév és elismerés hajszolása; fontoskodás, magabiztosság, erőnket meghaladó dolgokra vállalkozás; sértődékenység, dac, hálátlanság, elégedetlenkedés; mások lekicsinylése, türelmetlenség hibáik miatt; ítélkezés, vitatkozási hajlam, kíváncsiskodás, véleményünkhöz való makacs ragaszkodás, viszály szítása; engedetlenség, látszat-engedelmesség, önfejűség; háborgás a mellőzés miatt; a másik hibáinak gúnyolása, mértéktelenség beszédben, tréfában, nevetésben. - b) lelki dolgokban: Isten előtt másoknál kedvesebbnek tartjuk magunkat; eredményeinket kizárólag imádságaink gyümölcsének hisszük; bűneinket és hibáinkat mentegetjük; háborgunk, ha mások ájtatossági gyakorlatainkat nem követik, nem dicsérik v. észre sem veszik; lelki dolgainkról feleslegesen és tetszelegve beszélünk; rendkívüli kegyelmekre vágyunk, olyan világosan és alaposan akarunk beszélni róluk, mintha részünk lenne bennük; imádság közben külső jelekkel felhívjuk magunkra a figyelmet; tanítani akarunk és nem tanulni; a lelkivezetőnk bírálatát sértődéssel fogadjuk, rosszindulatra gyanakszunk; a tökéletlenségek miatt túlságosan nyugtalankodunk, de nem Isten megbántása, hanem a gyakori megszégyenülés miatt; mások erényeit kisebbítjük; örülünk, ha a másik gyarlóságára fény derül.

Azt hiszem, az a legijesztőbb az egészben, hogy mindezt úgy is lehet művelni, hogy közben buzgó katolikusok vagyunk és betartjuk a tíz parancsolatot. Van egy olyan sejtésem, hogy Krisztus életpéldájának és tanításának az egyik fontos része volt, hogy felhívja a figyelmet rá, hogy a tíz parancs betartásán túl mennyire fontos a gőgöt kerülni és alázatosnak lenni, mert ez a bűnök bűne, ami miatt a Sátán is elbukott. A tíz parancsot is fontos betartani, és a parázna asszonynak is azt mondta, hogy többet ne vétkezzél, nem azt, hogy oda se neki, de mintha mégis ezerszer súlyosabb lenne a farizeusok bűne, akik pedig külsődleges mércék szerint mérve nagyon erkölcsösek voltak, sőt, aszketikusan szigorúak önmagukkal szemben. A tíz parancs megsértőit Krisztus feloldozza és minden jóra fordul, de a gőgös farizeusok már-már menthetetlenek (egy-két kivételtől eltekintve), és mintha velük lenne Krisztusnak igazán baja, a legnagyobb baja.

Milyen jó, hogy azért mégse menthetetlenek a gőgösök sem! Ismét a lexikont idézem: 
A kevélység orvosságai: az őszinte vallásosságra törekvés, s az ellentétes erények, igazságosság, alázatosság, egyszerűség, őszinteség; a megalázódás türelmes elviselése, szerénységre törekvés testtartásunkban, öltözködésben, viselkedésben.
Nem is tudom, hogy köszönjem meg Istennek, hogy még számunkra is van menekvés! Nem tudok eléggé hálát adni Neki, hogy rá tudja döbbenteni a gőgösöket a gőgjükre, mikor pedig az állapotunk egyik fő tulajdonsága, hogy nem vesszük észre, mert annyira torz az énképünk. Azt hiszem, erre tényleg csak Isten képes, mert ez a bűn szó szerint nem más, mint ördögi kör.

Nagyon jó írások a kevélységről és az alázatról:
Maga László atya: Kevélység és alázat
Kempis Tamás: Krisztus követése (az egész könyv alázatra tanít)
Sam Guzman (The Catholic Gentleman): 6 Ways To Cultivate The Virtue Of Humility 
April Cassidy (The Peaceful Wife) bejegyzése 

Az alázatosság litániája

Olvasd el ezeket is:

0 megjegyzés