2016. augusztus 17., szerda

Auschwitz szentjének elhallgatott nézetei

Minden korban fontos érték volt a jó hírnév, ám amíg szebb időkben, a hűtlen, hazaáruló, erkölcstelen, gyáva, netán eretnek jelző jelentette a legnagyobb sértést, manapság mindenki azon igyekszik, hogy az antiszemita, kirekesztő, rasszista, nőgyűlölő, iszlamofób jelzők billogát kerülje. Nem számít, ha valakiről kiderül, hogy homoszexuális, házasként szeretője van, milliárdokat sikkasztott vagy pedofil. Ehelyett mindent és mindenkit azzal a mércével kell mérni, hogy miképpen viszonyul korunk szent teheneihez. Ha valaki „politikailag inkorrekt” véleménnyel bír róluk, két dologra számíthat: egyszerű elhallgatásra, vagy ha ez már lehetetlen, a média minden szegmensén végigsöprő gyűlölet- és hazugságáradatra.

Azonban a kultúrmarxistáknak nem csak az élőkkel, de a holtakkal is meggyűlhet a bajuk. Ráadásul bennük az is veszélyes, hogy nem lehet őket jobb belátásra bírni. Egy Prohászka Ottokárnak már nem lehet nekitámadni, hogy mea culpázásra és „antiszemita” kijelentéseinek visszavonására bírják, nem tudják rávenni a nyilvános behódolásra és meghunyászkodásra.

Mit kezdenek tehát a régebbi korok nagyjaival? Őket is igyekeznek elhallgatni. Ha ez lehetetlen, akkor mocskolni kezdik, ha pedig ennek ellenére kiirthatatlanul benne él az emberekben az illető személy iránti tisztelet, akkor szelektív képet mutatnak róla: kínos tetteit és kijelentéseit elhallgatják, esetleg csűrve-csavarva magyarázzák, a többit pedig ezek rovására túlhangsúlyozzák.


Ebből a szempontból nagyon érdekes megvizsgálni Szent Maximilian Kolbe lengyel pap esetét, akit az azóta szintén szentként tisztelt II. János Pál pápa emelt oltárra. Míg a szentté avatás nem történt meg, több zsidó is tiltakozott. Azt mondták, noha önként vállalta az éhhalált Auschwitzban egy másik fogoly helyett, ez a tette eltörpül amellett a bűn mellett, hogy „antiszemita” nézeteket vallott, és ezért nem szabadna az Egyháznak példaképül állítania.

A pápa azonban szentté avatta, így már sem gyalázni, sem elhallgatni nem lehet, ezért azóta megváltozott a taktika: inkább azt tussolják el, hogy milyen véleménnyel volt a szabadkőművesekről és a zsidókról; csak azt hangsúlyozzák életpályájából, ami a politikailag korrekt mai átlag keresztényeknek és nem keresztényeknek az ízlését nem sérti. Erre jó példa az online is elérhető szentek élete vagy épp a Magyar Kurír cikke. Mindkettő mélyen hallgat arról, hogy buzgó sajtótevékenységének és a Szeplőtelen Szűz Hadserege nevű társulat megalapításának legfőbb mozgatórugója az volt, hogy szembe akart szállni a szabadkőművesség romboló munkájával – és ha lehet, meg is szerette volna téríteni is a tagjait, hiszen mint jó keresztény, Kolbe az ellenségeit is szerette (noha kemény, ha kell, ostort fonó szeretettel), és imádkozott értük, ahogy Jézus is tette.

Másik példa egy, a Vatikáni Rádió honlapján található cikk, mely bár a szabadkőműves-ellenességét nem titkolja el, de csonkán idézi Maximilian atya rendalapításának okát: „mindenkit megszenteljen a Szeplőtelen Szűz védelme alatt és közbenjárására, valamint megtérítse a bűnösöket, az eretnekeket, a szakadárokat, de mindenekelőtt a szabadkőműveseket”, vagyis kihagyja abból a – több más forrásban is szereplő – zsidókat.

Tulajdonképpen egy átlagosan tájékozott magyar hívő Szent Maximilianról csak annyit tud, hogy ő „Auschwitz szentje”, a nácik áldozata, aki életét adta egy másik rabért. Ezzel tökéletesen betagozódna a mai kultúrmarxista világrend tisztelendő alakjai közé. Csakhogy nem véletlen háborodtak fel a szentté avatásán bizonyos zsidók. Hiszen a szent tevékenysége nem akkor kezdődött, amikor a németek táborba zárták…

Szent Maximilian Kolbe életének egyik legjelentőségteljesebb eseménye 1917-ben történt. Ekkor Rómában tanult, és szemtanújává vált egy katolikusellenes és luciferiánus szabadkőműves ünnepélynek, amelyet a reformáció kezdetének négyszáz és az első modern szabadkőműves páholy létrehozásának kétszáz éves évfordulójára rendeztek. A felvonulók – akiknek a vezetője az olasz nagypáholy feje, a korábbi római főpolgármester Ernesto Nathan volt – egy nagy transzparenst is vittek magukkal, melyen a szokásos katolikus ábrázolással ellentétben nem Szent Mihály tiport Lucifer fején, hanem fordítva. Ha pedig ez nem lett volna elég, mindeközben még azt is kiabálták: „A Sátán fogja uralni a Vatikánt és a pápa az ő szolgája lesz!"

Kolbéra ez a látvány nagy hatást gyakorolt. Világossá vált számára, hogy a szabadkőművesek az Egyháznak komoly ellenségei, de mindazonáltal maguk a vakolók is veszélyben forognak, hiszen a Sátánt szolgálják, ezért ha nem térnek meg, az örök kárhozat vár nem csak áldozataikra, de rájuk is.

Szent Maximilian hazájába visszatérve buzgó sajtótevékenységet folytatott. Néhány cikkéből tudhatjuk, hogy nem volt titok előtte a zsidóság szerepe a szabadkőművességben, sem az, hogy tevékenységüket a talmudi gyűlölet szítja. „A szegények” c. cikkében Kolbe atya így fogalmaz:
„Megváltattunk, és Krisztus kősziklára alapította Egyházát. Bizonyos zsidók elismerték Őt a Messiásnak, mások viszont – főként a farizeusok – nem akarták ezt megtenni. Ehelyett üldözték az Ő követőit és számos törvényt adtak ki, mely arra kötelezi a zsidókat, hogy üldözzék a keresztényeket. Ezek a törvények váltak Kr. u. 500 környékén – történetekkel és függelékekkel kiegészítve – a zsidóság szent könyvévé, a Talmuddá. Ebben a könyvben a keresztényeket bálványimádóknak nevezik, akik rosszabbak, mint a törökök, gyilkosok, tisztátalanok és feslett erkölcsűek; olyanok, mint a trágya, emberi formát öltött állatok, rosszabbak, mint az állatok, a Sátán gyermekei stb. A katolikus papokat jövendőmondóknak, kopasz tökfilkóknak nevezik… az Egyházat az ostobaság és a szenny házának hívják; a szent szobrokat, medálokat és rózsafüzéreket bálványoknak mondják. A Talmudban a vasárnapokra és a parancsolt ünnepekre a kárhozat napjaiként tekintenek. Ez a könyv többek között azt tanítja, hogy a zsidók becsaphatnak egy keresztényt és lophatnak tőle, hiszen egy keresztény minden tulajdona – szó szerint idézem – »olyan, mint a sivatag: azé, aki először birtokba veszi«. Ezt a tizenkét kötetes könyvet, mely Krisztus gyűlöletét árasztja magából, ezek a farizeusok szent könyvként tisztelik, mely fontosabb nekik, mint a Szentírás.”
Kolbe a nem zsidó szabadkőműveseket egy talmudi indulatoktól fűtött zsidó klikk áldozatainak tekintette, és így szólt hozzájuk:
„Szabadkőművesek, hallottátok mindezt? A zsidók, akik titokban megszerveztek és titkon irányítanak titeket, szörnyetegeknek tartanak titeket…”
Majd egy sokkal jobb utat ajánlott nekik:
„Nem lenne jobb belső békével a Teremtőt szolgálni, mint olyanok parancsainak engedelmeskedni, akik gyűlölnek titeket?” De még a szabadkőművesség titkos fejeit, a Cion bölcseit is megszólítja, hogy Isten követésére buzdítsa őket a Sátán helyett: „Azt kérdezem tőletek, zsidó vezetőktől, akik hagytátok, hogy megrontson titeket a Sátán, az emberiség ellensége: nem lenne jobb nektek is, hogyha őszintén visszatérnétek Istenhez?”
Ha Kolbe ezeket ma írná, bizonyára megkapná, hogy szélsőséges és zsidógyűlölő. Pedig a szent felebarátaiként szerette a zsidókat és a szabadkőműveseket is, hisz buzgón tevékenykedett lelkük megmentéséért.

Valójában a ma Egyháza árulja el a zsidókat, mert nem akarja őket megtéríteni és nem figyelmezteti őket arra, hogy a Talmudot követve a Sátánt szolgálják. A mai egyházi vezetők viselkednek valójában antiszemitaként: mert nem az gyűlöli a zsidókat, aki jogos kritikát fogalmaz meg velük és vallásukkal szemben, illetve figyelmezteti őket bűneikre, hanem az, aki nem próbálja megmenteni a lelküket az örök kárhozattól.

A mai klérus olyan, mint az az orvos, amelyik nem meri megmondani a betegének a halálos diagnózist, így a páciensnek lehetősége sincs rá, hogy gyógyszerért folyamodjon és megmeneküljön a kórtól. Ehelyett a mai kor papjai hagyják, hogy a talmudisták a Sátán rabszolgaságában maradjanak, de ezáltal közvetetten abban is segédkeznek nekik, hogy mások is a gonosz befolyása alá kerüljenek a szabadkőművesek tevékenységének hála.

Szenteket azért avat az Egyház, hogy példaképül szolgáljanak a hívő tömegeknek. Legyen hát Szent Maximilian is a példaképünk! De ne csak abban, hogy amikor lehetett, életét adta egy másik emberért, hanem abban is, hogy ki merte mondani az igazságot, és mert kritizálni olyan csoportokat, melyek a világ urainak képzelik magukat, és akiknek kritizálása mára már általános felháborodást kelt, mely akár üldöztetéshez is vezethet.

2016. augusztus 9., kedd

Hogyan ne oktass ki egy keresztényt?


Amióta keresztény vagyok, többször is megtapasztaltam már, hogy bizonyos nem keresztények szívesen megmondanák nekem, hogyan kéne gondolkodnom és viselkednem kereszténységemből kifolyóan. Ugyanezt látom most a migránskérdés kapcsán. Balliberális szabadgondolkodók fel nem véve Krisztus édes igáját meg akarják nekem, nekünk mondani, hogy is kéne azt hordozni. Szívesen idézik Ferenc pápa vagy más papok az övékkel egyező véleményét, elvárva, hogy mi is azt valljuk, illetve előszeretettel idéznek nekünk különböző krisztusi igéket, melyek - úgy vélik - őket támasztják alá, illetve amelyek alapján megítélnek bennünket, hogy mennyire (nem) vagyunk jó keresztények. Ezt a bejegyzést azért írom, hogy felvilágosítsam kereszténységünket szívesen megítélő felebarátaimat arról, miért is balgaság, amit csinálnak.

Először is a katolikusokon kívül a keresztényeknek a pápa nem tekintély. Sőt, egyes keresztények az antikrisztusnak tartják a mindenkori pápát. De egy katolikus se úgy tekint a pápára, mint aki minden szavában tévedhetetlen és minden tettében tökéletes. Egy pápa is tévedhet, akár súlyosan, és cselekedhet rosszat, akár halálos bűnt. A pápai tévedhetetlenség dogmája arról szól, hogyha a pápa „egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást, mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója, véglegesen elfogadandónak jelent ki" (Kat. Lex.), csak akkor van biztosan igaza. A repülőgépes nyilatkozatoknak nincs ilyen súlya, nem bírnak kötelező jelleggel, sem nincs rajtuk a tévedhetetlenség isteni garanciája. Tehát ha Ferenc pápa azt mondja, holnap után havazni fog, nem vagyok köteles neki elhinni, és ha azt mondja, az iszlámból nem következik az erőszak, valamint minden migránst be kell fogadni, és üdvözli a bevándorlást, mely megmenti az elöregedő Európát, akkor nem vagyok köteles vele egyetérteni és az útmutatása alapján cselekedni. Sőt, az is lehet, hogy nekem van igazam és én cselekszem helyesen, nem a pápa.

De mi a helyzet Jézussal? Sokan Őt idézik, amikor meg akarják mondani nekünk, hogyan kéne vélekednünk a világ dolgairól és reagálnunk rájuk. Csakhogy elkövetnek két hibát: egyrészt minden szó szerint vesznek, pontosabban úgy, ahogy ők értik; másrészt mazsolázgatnak, tehát azokat a krisztusi kijelentéseket idézik, amelyek (látszólag) őket támasztják alá, noha talán pár oldallal arrébb Jézus olyat mond vagy tesz, ami egész más színben tünteti fel a kérdést. Például a Bibliát szó szerint értelmező pacifista barátunk idézi, hogy „Aki kardot ragad, az kard által vész el." (Mt 26,52), miközben azt figyelmen kívül hagyja, hogy „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot." (Mt 10,34)

A Biblia nem egyszerű olvasmány. Nem olyan, hogy felcsapom mindenféle háttérismeret nélkül, mindent szó szerint veszek benne vagy ahogy én értem, és máris tudom, Jézus mit akart mondani és egy kereszténynek hogy kell viselkednie. Mi, katolikusok pont ezért is bízzuk az értelmezést a Szentlélek irányítása alatt működő tanítóhivatalra, de még a Sola Scripturát valló protestánsoknál is vannak teológiai fakultások és lelkészek, pásztorok, akik szaktudásuk révén segítenek értelmezni a laikus híveknek a Szentírást.

Első körben máris ott van az a probléma, hogy még egy százötven éves magyar Jókai-regényben is sok szó van, amit nem értünk, vagy ami mára mást jelent legalább árnyalataiban. Akkor hogy érthetnénk meg teljesen jól egy kétezer éve és egész más kultúrában íródott szöveget? Amely ráadásul tele van az Ószövetségre tett utalásokkal, amelyekről esetleg fogalmunk sincs? (Pl. hogy az Emberfia nem azt jelenti, hogy Jézus nem Isten, hanem ember fia, mint ahogy muszlimok szoktak érvelni Krisztus istensége ellen.)

A másik, hogy mi már fordítást olvasunk, sőt, olykor egy fordítás fordítását, vagy akár egy fordítás fordításának a fordítását. Az evangélisták közül csak egynek volt az anyanyelve a görög, de mégis görögül írtak (kivéve Mátét, aki valószínűleg héberül írta meg eredetileg az evangéliumát, de az nem maradt fenn), ez már tulajdonképpen egy fordítás, de elég csak arra gondolnunk, hogy görögül adták vissza Jézus eredetileg arámiul elmondott tanításait. Látszik is a szövegeken, vannak bennük az arámi nyelv logikájára épülő kifejezések. Mi pedig a görög szöveg magyar fordítását olvassuk. Ha pedig a (Neo)vulgátát olvassuk, akkor meg már a görög szövegek latinra fordított változatának a magyar fordítását olvassuk. És itt merülnek fel olyan problémák, a görögül író evangélista hiába különbözteti meg az éroszt, a filiát meg agapét, mi mindháromnál azt fogjuk olvasni magyarul, hogy szeretet. Az eredeti Újszövetségben hiába van megkülönböztetve a zoé és a biosz, mi életet fogunk találni a sajátunkban, ahogy a kronosz és a kairosz is időként szerepel. Tehát ahhoz, hogy valaki közelebb jusson annak a megértéséhez, mit akart Jézus mondani, tudnia kellene arámiul és koiné görögül. Általában ez nem jellemző a minket oktatni kívánó nem keresztényekre.

De még ez sem elég! A következő probléma, hogy hiába ismerem a korabeli zsidó kultúrát, ezen kívül az Ószövetséget, tudok arámiul és görögül, és így értem, szó szerint mit ír az Újszövetség, még nem biztos, hogy jól is értem, mert a szó szerinti értelmezés nem mindig helyes.

Mi, katolikusok például szó szerint vesszük Jézusnak azon szavait a kenyér és a bor felett, hogy ez az én testem, illetve ez az én vérem. De ha elmegy egy pornófüggő gyónni, a pap nem fogja azt mondani neki, hogy penitenciaként vájja ki a szemét, pedig Jézus azt mondta: „Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel mész be az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek." (Mt 18,9) Sőt, egyenesen tiltva van az önkényes testcsonkítás.

Tudjuk még azt is, hogy Krisztus tanításának több rétege van. Léteznek parancsok, melyek mindenkire vonatkoznak, és léteznek ún. evangéliumi tanácsok, amelyek csak azokra, akiket az Úr erre hívott. A szegénység, szüzesség és engedelmesség hármas evangéliumi tanácsának radikális követése például kötelező a szerzetesekre nézve, de nem minden hívőre.

Fontos még tudni, hogy Jézus beszédmódjára nagy hatással volt a korabeli zsidó beszédstílus, hiszen Ő mint ember zsidó volt. Gyakran élt például az ismétléssel vagy pedig a túlzással, hogy így nyomatékosítsa hallgatóiban a tanítását, vagy mutassa fel egy-egy erény hősies, de nem minden esetben kötelező (sőt, van, hogy nem célravezető!) fokát. Amikor például azt mondja, hogy „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira!" (Mt 5,38-41), azt így kell érteni a Káldi Biblia kommentárja szerint: „Az ellenállás tilalmát és az engedékenységet, melyről itt szó van, nem kell betűszerint érteni és követni, a felhozott példák csak az áldozatkész szelídség és békeszeretet jellemzésére szolgálnak s bizonyos szónoki nagyítással vannak mondva; inkább csak tanácsok, a keresztény szeretet hőstettei, mint parancsok. Csak a magán-bosszú és önbíráskodás van megtiltva. A gondolat az, hogy inkább tűrni kell a sérelmet és erőszakot, engedni jogainkból, mint veszekedni; türelemmel, szeretettel és nagylelkűséggel kell a gonoszságot és erőszakot lefegyverezni. (V. ö. Kor. I. 6,7.) De ennek is okosan, más kötelességek sérelme nélkül kell történnie; sőt a jelen gonosz világban sokszor nem is szabad az önvédelemről és megtorlásról lemondani. (V. ö. Ján. 18,23. Csel. 23,3.) Szabad tehát, sőt néha a közjó és a bűnös érdekében is kötelesség a sérelem és támadás ellen védekezni, kártérítést követelni, elégtételt és megtorlást szerezni, a bűnöket megakadályozni stb., kivált az elöljárónak és bírónak. De mindezt a szelídségnek és szeretetnek kell mérsékelni."

Ráadásul nekünk, katolikusoknak nem csak Bibliánk van, hanem ott a Szent Hagyomány is. A mi hitünk nem úgy működik, hogy a Bibliát próbáljuk értelmezgetni, és görcsösen ahhoz ragaszkodni csupán, ami abban (szó szerint) van. A Szentírást a kinyilatkoztatás egyik forrásának tekintjük, mely mellett a Szent Hagyomány is ugyanolyan tekintéllyel bír. Ezeket egymás fényében értelmezi és magyarázza a tanítóhivatal.

Ezen felül még olyan dolgok is vannak, amiket nem tud a tanítóhivatal se biztosan. Van, hogy teológiai szempontból több elmélet is élhet egymás mellett. Érdemes megnézni a Depositumon a fontosabb katolikus tanítások listáját. Vannak olyan vélekedések, amelyek többségi véleményt mutatnak, de ez nem jelenti azt, hogy biztosan a többségnek van igaza. Vagy vannak jámbor elképzelések, amelyek igazak lehetnek, de aki nem hiszi el őket, még lehet katolikus. Vannak és voltak a teológusok között viták. Ezen kívül a szentek is tévedhetnek, pl. mikor Sienai Szt. Katalin az igazi pápát támogatta, Szt. Koléta (Colette) az ellenpápa mellé állt. Mégis szent mindkettő. Sőt! Hippolütosz ellenpápa maga is szent. Létezik tehát bizonyos kérdésekben pluralizmus, ahogy bizonyos jellegű tévedések még nem tesznek automatikusan rossz katolikussá, sem eretnekké.

Ha valaki meg szeretné ismerni a (katolikus) keresztény tanítást, és azt kutatni, vajon egy katolikus miben hisz, miképp kell viselkednie és bizonyos dolgokról vélekednie, akkor elsőként ne a Bibliát üsse fel, vagy ha úgy is tesz, akkor mindenképp olvassa el az egész Újszövetséget, mégpedig a kommentárokkal együtt! (Azok közül, amiket ismerek, a legjobb a már fentebb említett Káldi Biblia kommentárja.) Sokkal célravezetőbb viszont olyan műveket elővenni, mint a Katolikus Egyház Katekizmusa, Bangha Béla SJ Világnézeti válaszok c. műve, Schütz Antal Dogmatikája vagy Előd István Katolikus dogmatikája, Aquinói Szt. Tamás Summa Theologiae-ja, Schütz Antal Katolikus erkölcstana, vagy C. S. Lewis felekezetsemleges Keresztény vagyok! c. könyve is remek belépő lehet hitünk megismeréséhez. Hasznos lehet ellátogatnia a Katolikus Lexikon oldalára, a Depositumra, esetleg felkeresni a Katolikus Válasz oldalt, valamint hallgatni/olvasni Barsi Balázs atya prédikációit, könyveit. Angolul tudóknak ajánlani tudom a Catholic Answerst, a Catholics Come Home-ot, Fulton Sheen prédikációit itt és itt, illetve az 1913-as Catholic Encyclopediát.

Keresztényeknek pedig két fontos forrást szeretnék még ajánlani, ahonnan az igazságot és a keresztényi viselkedést tanulni tudják: az első, hogy kérjék Istent, világosítsa meg őket elméjükben és lelkiismeretükben. A másik, hogy nyugodtan forduljanak kérdéseikkel egy általuk megbízható erkölcsűnek és teológiailag képzettnek ismert paphoz, akár a gyóntatószékben, akár azon kívül.

Remélem, segíteni tudtam mind keresztény, mind nem keresztény felebarátaimnak abban, hogy rájöhessenek, mi a helyes katolikus hit, vélekedés és cselekvés bizonyos kérdésekben és helyzetekben. És kicsit arrafelé is tudtam mozdítani az olvasóimat, hogy ne ítélkezzenek olyan könnyen egymás katolikussága felett, még ha bizonyos kérdésekben más is a véleményünk!

2016. augusztus 4., csütörtök

Szexrabszolgaság az iszlámban


Legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy miképpen engedélyezi, sőt ösztönzi az iszlám hit a nem muszlimokkal szembeni hadviselést, gyilkosságot és elnyomást. A helyzet azonban még elkeserítőbb. Van más is, amit engedélyez, sőt bátorít az iszlám: ez pedig a nemi erőszak.

Olvastam már magyar muszlimtól olyan véleményt, hogy mélységesen elítélendő az a sok erőszakoskodás, amit a muszlimok elkövetnek Európában, és semmi köze a valláshoz, mert hiszen a házasságon kívüli szex bűn. Mi, keresztények vagy legalábbis keresztény kultúrmaradékokon felnövők pedig ezt el is hisszük, hiszen hajlamosak vagyunk a saját vallásunkból és kultúránkból kiindulni. Csakhogy az iszlám egészen más, mint a kereszténység.

Amikor egy muszlim azt mondja, a házasságon kívüli szex bűn, vagy téved, vagy direkt hazudik. A Koránban ugyanis feketén-fehéren az áll:
„És tiltottak nektek azok az asszonyok, akik már házasak, kivéve azokat, akiket jogosan birtokoltok. Allah előírása ez nektek." (Korán 4:24)

„Sikeresek bizony a hívők, akik áhítatosak az imájukban. És akik elfordulnak a hiábavaló beszédtől. És akik a zakátjukat megadják. És akik őrzik a szemérmüket, kivéve a házastársaiktól, és azoktól, akiket jogosan birtokolnak, mert akkor bizony nem érheti őket vád." (Korán 23:1-6)
Mit jelent ez? Az „akiket jogosan birtokoltok" a rabszolganők. A Korán szerint tehát egy férfi együtt hálhat nem csak a feleségeivel (az idézetekből nem derül ki, de egy muszlimnak négy felesége lehet egyszerre), de rabszolganőivel is (akikből bármennyi lehet). A 4:24 alapján ráadásul a rabszolganőkkel akkor is szabad hálni, ha egyébként férjnél vannak.

Képzeljük el, hogy egy muszlim rabszolgasorba vet minket, ráadásul úgy, hogy van férjünk, családunk. Mennyire adnánk neki önként magunkat? Az emberi pszichéből következik, hogy itt egyértelműen, az esetek nagy százalékában nemi erőszakról lenne szó. A rabszolgastátusz eleve arról mesél, hogy mindent meg kell tennünk, amit urunk parancsol, akár tetszik, akár nem.

Mohamednek magának is voltak rabszolganői, akikkel rendszeresen együtt hált, egyeseknek gyermeket is nemzett. Feleségből tizenegy volt neki (amit szabad Jupiternek-alapon), az egyiküket egyébként, Aisát annak hatéves korában vette el, és a kislány kilenc éves volt, mikor elhálták a házasságot, míg Mohamed az ötvenes éveiben járt.

Vagy elég csak a török szultánra és háremére gondolnunk. A szultán számtalan rabszolganőt tartott, hogy bennük kedvét lelje és biztosítsa az utódlást, és ezt nem csak azért tehette meg, mert ő a szultán: mindez teljesen összhangban volt muszlim hitével. Bizonyára volt olyan nő, aki önként adta oda magát neki, hogy előrébb jusson, de biztos sokszor előfordult erőszak is.

Példák is vannak arra a hadíszokban, hogy Mohamed bátorította a dzsihadista harcosokat a háborúk során foglyul ejtett nők megerőszakolására. A legmegdöbbentőbbet szeretném nektek idézni:
„Allah Küldötte (béke legyen vele) sereget küldött Atwasba a hunaini csatába. Találkoztak az ellenséggel és harcoltak velük. Legyőzték és foglyul ejtették őket. Allah Küldöttének (béke legyen vele) társaságából egyesek tétováztak, hogy együtt hálhatnak-e a foglyul ejtett nőkkel hitetlen férjeik jelenlétében. Ezért Allah, a Magasságos lebocsátott egy Korán-verset (4. szúra 24): »És tiltottak nektek azok az asszonyok, akik már házasak, kivéve azokat, akiket jogosan birtokoltok.«" (Sunan Abi Dawud 2156)
Felhívnám rá a figyelmet, hogy a fenti hadísz nem csak azt mondja, hogy megerőszakolhatják a dzsihádban foglyul ejtett nőket, de ráadásul még a férjeik szeme láttára tehetik meg ezt. És ezt még csak nem is Mohamed tanácsolta (bár az is sokat vetne a latba), hanem maga Allah nyilatkoztatta ki. A Korán egyik verse tehát azért született, hogy megengedje a rabszolganők megerőszakolását akár férjeik jelenlétében is.

De mi köze van ennek a mai helyzethez? Az, hogy az ISIS dzsihádot hirdetett az európai államok ellen, tehát ha egy muszlim úgy tekint bármely európai országra, hogy ő szent háborút vív itt, akkor annak az országnak a lányai és asszonyai szabad prédák a számára szexuálisan, mégpedig Allah és Mohamed áldásával.

Mielőtt valaki a szememre vetné: ez a bejegyzés nem akarja azt mondani, hogy minden muszlim támogatja a nemi erőszakot, azt főleg nem, hogy meg is teszi. Hála Istennek, vannak, akik megpróbálják másképp magyarázni ezeket a részeket. De szerintem józan ésszel belátható, tagadhatatlan tény, hogy e szövegek alapján igenis megtehetné, ahogy például ez a muszlim prédikátor is levezette nemrégiben. Döntsétek el magatok, hogy lehet mindezt érteni, és van-e okunk félni akár a szövegeket olvasva, akár az iszlám történelmét, akár jelenét szemlélve.

MEGJEGYZÉSEK: 
A Korán-idézetek Kiss Zsuzsanna Halima fordításából valóak. 
 A hadísz-idézetet a sunnah.com oldalon ellenőrizhetitek.

2016. augusztus 1., hétfő

Iszlám erőszak = keresztény erőszak?


Bevallom, nagy keserűséggel vettem tudomásul Ferenc pápa legutóbbi nyilatkozatát, amelyben egyszerűen olyan durva tévedések és csúsztatások vannak, hogy bármelyik balliberális megirigyelhetné. Nekünk, katolikusoknak látva Ferenc pápa viselkedését és hallgatva a szavait megszakad a szívünk. De aztán erőt veszünk magunkon, és kimondjuk azt, amit neki kéne kimondani:

az iszlámból következik az agresszió, a keresztény viszont hitét sérti, ha agresszorként lép fel.

Ferenc pápa szavaival sajnos beállt azoknak a sorába, akik a vallások között egyenlőségjelet tesznek, és fel se tételezik, hogy vannak erőszakos és vannak békés vallások. Azt mondja:
Nem szeretek az iszlám erőszakról beszélni, mert az újságokból naponta értesülök az erőszakról Olaszországban, valaki megöli a barátnőjét, más az anyósát. Ezek mind megkeresztelt katolikusok.
Ebben mi a durva csúsztatás? Az, hogy

amikor egy muszlim ember gyilkol, akkor hitét és prófétáját követi, amikor viszont egy katolikus, akkor a hite ellen vét.

Verjük ki a fejünkből azt a tévképzetet, hogy minden vallás és vallásalapító ugyanolyan! A tények azok, hogy az iszlám vallás tanításai durvák, igazságtalanok és gyilkolásra ösztönzőek a keresztény igazsághoz képest, ahogy Mohamed is az Jézus Krisztushoz képest.

Természetesen Ferenc pápának igaza van abban, hogy nem minden muszlim erőszakos.

Ahogy mi, keresztények a Bibliát, úgy a Koránt és az iszlám többi fontos iratát is többféleképpen értelmezik a különféle muszlim felekezetek és egyének. Azonban ahogy a Bibliának is van egy megfelelő értelmezése, úgy az iszlám tanításoknak is van. És a helyzet az, hogy az iszlám pont fordítva működik, mint a kereszténység.

Míg nálunk az Ószövetségben egyértelműen sok elítélendő rész van, addig a későbbi Újszövetség egy sokkal-sokkal irgalmasabb képet tár elénk. Az Újszövetség mint későbbi mű felülírja mindazt, ami az Ószövetségben ellenkezik vele. Isten fokozatosan adta a kinyilatkoztatást, az Ószövetségben még pedagógiai alapon megengedett olyan dolgokat, amiket az Újszövetség óta nem (pl. többnejűség, válás), ahogy az újszövetségi istenkép is egy sokkal szeretőszívűbb és irgalmasabb Urat tár elénk.

Ezzel szemben a muzulmánoknál a Korán részeit, ha időrendi sorrendben olvassuk, ellenkező folyamatokat látunk, ahogy Mohamed életét nyomon követve is ez az ellentétes irányú haladás tárul elénk: békés hittérítésből a gyilkos erőszakba csap át az iszlám tanítása.

A Koránban sok békés rész van, és Mohamed is békésen terjesztette a hitet egészen 622-ig, amikor Mekkából Medinába menekült. Ekkor azonban változás állt be. Mohamed innentől kezdve csupa agresszióra felszólító kinyilatkoztatást kapott és maga is fegyverrel kezdte el terjeszteni a hitet. A Korán legdurvább része, a kilencedik szúra időrendben az utolsó. A muszlim iskolák és felekezetek többsége pedig úgy értelmezi a Koránt, miszerint az újabb részek felülírják a régieket.

Tehát a régebbi, mekkai Koránban hiába olvashatjuk azt, hogy nincs erőszak a hitben, és a keresztények meg a zsidók is üdvözülhetnek, ha az utolsó, kilencedik szúra ilyeneket ír:
Aztán, amikor a sérthetetlen hónapok elmúltak, öljétek meg a társítókat, ahol találjátok őket, ragadjátok meg őket, ejtsétek foglyul, és ostromoljátok meg őket, és várjatok lesben rájuk minden leshelyen. De ha megbánják, amit korábban cselekedtek, és megtartják az imát, és megadják a zakátot, akkor hagyjátok, hogy folytassák az útjukat. Bizony, Allah Megbocsátó, Irgalmas. (Korán 9:5)

Harcoljatok azokkal, akik nem hisznek Allahban és az Utolsó Napban, és nem teszik tiltottá azt, amit Allah és a Küldötte megtiltott, és nem ismerik el az igaz vallást, az Iszlámot, azok közül, akiknek a Könyv adatott [zsidók és keresztények], amíg készségesen megfizetik a dzsizját, megadva magukat. (Korán 9:29)

Bizony, a hónapok száma Allahnál tizenkét hónap Allah Könyvében, attól a naptól, amikor megteremtette az egeket és a földet. Ezekből négy tiltott. Ez a helyes vallás, ne vétkezzetek hát önmagatok ellen ezekben. És harcoljatok a társítókkal valamennyien együtt, ahogy ők is harcolnak ellenetek, valamennyien együtt. És tudjátok, hogy Allah az istenfélőkkel van. (Korán 9:36)

Próféta! Küzdj a hitetlenek és a képmutatók ellen, és legyél kemény velük! És az ő hajlékuk a Pokol, és nyomorúságos úti cél az! (Korán 9:73)

Ti hívők! Harcoljatok a hitetlenek ellen, akik közel vannak hozzátok, és találjanak keménynek benneteket! És tudjátok, hogy Allah az istenfélőkkel van! (Korán 9:123)
És ez csak a kilencedik szúra. Ha valaki többre kíváncsi, látogasson el ide.

Ezek után hogy állíthatja bárki is, hogy egy szintre lehet hozni az iszlámot a kereszténységgel, mely azt tanítja: 
Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére. Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny idejében, amikor még az úton vagy vele, nehogy átadjon ellenfeled a bírónak, a bíró pedig a poroszlónak, és börtönbe kerülj. Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted. (Mt 5,21-26)
Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért! Így lesztek fiai mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is? S ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi különöset tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? (Mt 5,43-47) 
Az Újszövetségben egy mondatot se találunk, amely arra szólítana fel, hogy öljük meg a nem keresztényeket, vagy legalábbis kényszerítsük őket adófizetésre és bánjunk velük keményen. Az iszlámmal szemben mit mond Jézus a tanítványainak, hogy bánjanak azokkal, akik nem hisznek? Talán öljék meg őket? Kényszerítsék adófizetésre? Vessék őket rabságba? Fosszák meg őket több joguktól is (pl. tanúskodás)? Nem. Azt mondja, menjenek tovább egy másik városba téríteni: 
Ha valaki nem fogad be benneteket, sem nem hallgat szavatokra, hagyjátok ott a házát, sőt a várost is, és még a port is rázzátok le a lábatokról! (Mt 10,14)
Jézus nem arra szólítja fel a tanítványait, hogy öljék meg vagy vessék alá a hitetleneket, hanem pont fordítva, hogy a keresztényekkel fogják ezt tenni. (Az egyetlen, amivel a hitetleneket megfenyegeti, az az, hogy Isten elítéli majd őket az Utolsó Napon.)
Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül. Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön.(Mt 17-23)
Jézus azt is mondja:
Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura. Ha a ház urát Beelzebulnak nevezik, mennyivel inkább háza népét! (Mt 10,24-25) 
Ez nagyon igaz a hithű keresztényekre és muszlimokra is. Amilyen az Úr, olyan a szolga! A hívő keresztény úgy fog viselkedni, mint Jézus. A hívő muszlim viszont úgy, mint Mohamed. Ha pedig összehasonlítjuk Jézust és Mohamedet, hatalmas ellentéteket találunk.

Mohamed életéről nem a Korán, hanem a hadíszok beszélnek. A szunnita muszlimok között (az iszlámhívők legnagyobb csoportja) a Szahih al-Bukhari és a Szahih al-Muszlim a legtekintélyesebb hadíszgyűjtemény.

Az al-Bukhari ötvenhatodik könyve a dzsihádról szól, és több helyen is kiemeli, hogy mennyire fontos. Ezekből pár példa:
Megkérdeztem Allah Küldöttét, „Ó, Allah Küldötte! Mi a legjobb cselekedet?” Ezt válaszolta: „Elvégezni az imádságokat az előre megadott időpontokban.” Ismét kérdeztem: „Mi a következő jócselekedet?” Ezt felelte: „Hogy jó és kötelességtudó legyél a szüleiddel szemben.” Ismét kérdeztem, mi a következő jócselekedet? Ezt felelte: „Az, hogy részt vegyél a dzsihádban Allah nevében." Többet nem kérdeztem Allah hírvivőjétől, de ha kérdeztem volna, többet is mondott volna. Allah Küldötte így szólt: „Mekka meghódításával véget ér a vándorlás, de dzsihád és a végső cél megmarad, és ha harcra szólítanak (a muszlim vezetők), akkor indulj késedelem nélkül."
Egy ember jött Allah Küldöttéhez és így szólt: Mondj nekem egy olyan cselekedetet, amely (jutalmát tekintve) vetekszik a dzsiháddal. Ezt válaszolta: Nincs ilyen cselekedetet.
Persze sokan azt szokták mondani, hogy ebben semmi ijesztő sincs, hiszen a dzsihád elsősorban nem a hitetlenekkel szembeni fegyveres harcot jelenti, hanem a benső harcot a magunkban levő gonosszal szemben, esetleg önvédelmi háborút. Az alábbi részlet viszont nekem nem erről tanúskodik:
Allah Küldötte így szólt: „Mekka meghódításával véget ér a vándorlás, de dzsihád és a végső cél megmarad, és ha harcra szólítanak (a muszlim vezetők), akkor indulj késedelem nélkül."
Mond még más nagyon érdekeset is az al-Bukhari: 
Nem megengedett egy muszlim vérének kiontása (megölése), csak három esetben [és pedig]: a házas ember, aki házasságtörést követ el, életet az életért, és a vallását elhagyó, aki a közösségtől elkülönül. 
Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni, mit írnak a muszlimok az élet védelméről. Ízlelgessük csak a cikket. Nem szabad egy muszlimnak megölnie egy muszlimot, a Korán védi a muzulmánok életét, a keresztények és a zsidók élete is védve van, ha fizetik az adót... Mi következik ebből? Az, hogy

a hihetetleneket meg lehet gyilkolni, azok életét nem védi az iszlám, és a zsidó és keresztény embereket is meg lehet gyilkolni, ha nem fizetik az adót.

Azok a szomorú tények, hogy az iszlám három csoportra osztja az embereket: muszlimok, az adót megfizető keresztények és zsidók, és a többiek. Tulajdonképpen minden nem muszlimot meg lehet gyilkolni, kivéve az adófizető zsidókat és keresztényeket. De továbbmegyek:

többek között a kilencedik szúra alapján nem csak meg lehet, de meg is kell gyilkolni őket.

Mit tanít ezzel szemben a kereszténység?

A kereszténység nem tesz különbséget keresztények és nem keresztények között ilyen szempontból, főleg nem szólít fel a nem keresztények meggyilkolására. Egy keresztény számára nincs két- vagy háromféle erkölcsiség, attól függően, ki milyen vallású. A nem keresztényt is felebarátomnak kell tekintenem. (Bár természetesen van a szeretetnek egy rendje, ami józan ésszel belátható, pl. a szeretetemnek másképp kell megnyilvánulnia a férjem és egy idegen férfi felé.)

Ferenc pápa nagyon is beszélhetne iszlám erőszakról, mert ha egy muszlim meggyilkol egy nem muszlimot, akkor hite szerint a paradicsomra számíthat, viszont ha egy keresztény meggyilkol egy nem keresztényt (vagy bárkit), akkor hite szerint a pokol vár rá.

Csupán ennyi a különbség.

De miért van akkor az, hogy bizonyos muszlimok azt hirdetik, hogy az iszlám a béke vallása?

1.) Olyan kisebbségi (és gyakran a többi muszlim által hitetlennek tartott és véresen üldözött, pl. Ahmadyya) iszlám csoportba tartoznak, amely a békés Korán-részeket és hadíszokat tartja az erősebbnek, a kötelezőnek. Ők őszintén hiszik azt, hogy a hitük békés és ők is békében akarnak élni.

2.) Hazudnak nekünk, hitetleneknek, ami megengedett a számukra.

Íme két idézet a Bukhariból:
Mohamed ezt kérdezte: „Ki öli meg Kabot, Allah és Mohamed ellenségét?” Bin Maslama felállt és így felelt: „ Ó, Mohamed, kedvedre való lenne, ha megölném őt?” Mohamed válaszolt: „Igen.” Bin Maslama ezután így szólt: „Adj engedélyt, hogy hazugsággal be- csapjam őt, és így sikeres legyen cselszövésem. ” Mohamed felelt: „Hazudhatsz neki.”

Mohamed ezt mondta: „A dzsihád egyenlő a megtévesztéssel.”
Lezárásként szeretnék idézni Sabah Shabr siíta imámtól, egy őszinte muszlimtól. Ő kevesebb, mint egy éve prédikálta az alábbiakat
A legtöbb (későbbi) muszlim országot erőszakkal hódították meg. Kevés olyan ország van, amelyet más módon hódítottak volna meg (a muszlimok).
Medina népe önként tért át az iszlámra. Amikor Mohamed próféta hidzsrát (emigrálás) hajtott végre a városba, addigra már az iszlám volt ott az uralkodó vallás. Ezt a várost nem erőszakkal hódították meg.
Mekkát azonban igen. Erőszakkal hódították meg Irakot és Iránt, Törökországot, Egyiptomot, Szíriát, és Észak-Afrika országait. A legtöbb (későbbi) iszlám országot erővel, harc által hódították meg (a muszlimok).

Vannak, akik azt mondják, hogy az iszlámot karddal terjesztették. És ez igaz is. Az iszlám a kard által terjedt el. Na és akkor mi van?! Allah igaz vallását a karddal kell terjeszteni, erőszakkal! Ha nem tudod szép szóval rávenni az embereket, hogy térjenek át az iszlámra, akkor karddal kell áttéríteni őket. Így szól Allah parancsa. Nem kell az a sok hízelgés és próbálkozás a zsidók és keresztények megbékítésére, mondván: „Az iszlámot igazából nem is a karddal terjesztették, csak nem volt más választásunk.” Nem arról van szó, hogy nem volt választásuk. Hanem erővel hódították meg a (későbbi) iszlám országokat. Ez a kötelességünk a saría szerint. Ez az önkéntes dzsihád jelentése.
Mit jelent az önkéntes dzsihád? Azt, hogy az iszlám hadsereg bevonul a hitetlenek (kafírok) területeire, és felajánlja nekik, hogy térjenek át az iszlámra. Ha beleegyeznek, hogy muszlimok legyenek, akkor rendben van. Ha elutasítják, akkor közlik velük, hogy fizetniük kell a dzsizja adót, amennyiben ők a Könyv Népei közül valók (azaz zsidók vagy keresztények). Ha megtagadják a dzsizja fizetését, akkor harcolni kell ellenük. Ha nem a Könyv Népei közül valók, akkor még arra sem kapnak lehetőséget, hogy fizessék a dzsizját – vagy áttérnek, vagy megölik őket. Egyáltalán nem helytelen, hogy Allah igaz vallását karddal terjesztik. Azoknak a keresztényeknek és zsidóknak, akik muszlim országokban élnek, fizetniük kell a dzsizja fejadót. Ezt évente kell kifizetniük, de a muszlim uralkodó elrendelheti azt is, hogy havonta vagy hat havonta fizessék. A pénzügyi helyzetüknek megfelelően fizetnek. Ők nem élhetnek ingyen a muszlimok földjén!

Ez teljes összhangban van a Korán 9:29 utasításával és a saríával: „Harcoljatok azokkal, akik megkapták az írásokat (zsidók és keresztények), de nem hisznek Allahban és az Utolsó Napban, és nem teszik tiltottá azt, amit Allah és a Küldötte megtiltott, és nem ismerik el az igaz vallást, az iszlámot, amíg készségesen megfizetik a dzsizját, megadva magukat.”