2016. augusztus 9., kedd

Hogyan ne oktass ki egy keresztényt?


Amióta keresztény vagyok, többször is megtapasztaltam már, hogy bizonyos nem keresztények szívesen megmondanák nekem, hogyan kéne gondolkodnom és viselkednem kereszténységemből kifolyóan. Ugyanezt látom most a migránskérdés kapcsán. Balliberális szabadgondolkodók fel nem véve Krisztus édes igáját meg akarják nekem, nekünk mondani, hogy is kéne azt hordozni. Szívesen idézik Ferenc pápa vagy más papok az övékkel egyező véleményét, elvárva, hogy mi is azt valljuk, illetve előszeretettel idéznek nekünk különböző krisztusi igéket, melyek - úgy vélik - őket támasztják alá, illetve amelyek alapján megítélnek bennünket, hogy mennyire (nem) vagyunk jó keresztények. Ezt a bejegyzést azért írom, hogy felvilágosítsam kereszténységünket szívesen megítélő felebarátaimat arról, miért is balgaság, amit csinálnak.

Először is a katolikusokon kívül a keresztényeknek a pápa nem tekintély. Sőt, egyes keresztények az antikrisztusnak tartják a mindenkori pápát. De egy katolikus se úgy tekint a pápára, mint aki minden szavában tévedhetetlen és minden tettében tökéletes. Egy pápa is tévedhet, akár súlyosan, és cselekedhet rosszat, akár halálos bűnt. A pápai tévedhetetlenség dogmája arról szól, hogyha a pápa „egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást, mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója, véglegesen elfogadandónak jelent ki" (Kat. Lex.), csak akkor van biztosan igaza. A repülőgépes nyilatkozatoknak nincs ilyen súlya, nem bírnak kötelező jelleggel, sem nincs rajtuk a tévedhetetlenség isteni garanciája. Tehát ha Ferenc pápa azt mondja, holnap után havazni fog, nem vagyok köteles neki elhinni, és ha azt mondja, az iszlámból nem következik az erőszak, valamint minden migránst be kell fogadni, és üdvözli a bevándorlást, mely megmenti az elöregedő Európát, akkor nem vagyok köteles vele egyetérteni és az útmutatása alapján cselekedni. Sőt, az is lehet, hogy nekem van igazam és én cselekszem helyesen, nem a pápa.

De mi a helyzet Jézussal? Sokan Őt idézik, amikor meg akarják mondani nekünk, hogyan kéne vélekednünk a világ dolgairól és reagálnunk rájuk. Csakhogy elkövetnek két hibát: egyrészt minden szó szerint vesznek, pontosabban úgy, ahogy ők értik; másrészt mazsolázgatnak, tehát azokat a krisztusi kijelentéseket idézik, amelyek (látszólag) őket támasztják alá, noha talán pár oldallal arrébb Jézus olyat mond vagy tesz, ami egész más színben tünteti fel a kérdést. Például a Bibliát szó szerint értelmező pacifista barátunk idézi, hogy „Aki kardot ragad, az kard által vész el." (Mt 26,52), miközben azt figyelmen kívül hagyja, hogy „Ne gondoljátok, hogy békét jöttem hozni a földre. Nem békét jöttem hozni, hanem kardot." (Mt 10,34)

A Biblia nem egyszerű olvasmány. Nem olyan, hogy felcsapom mindenféle háttérismeret nélkül, mindent szó szerint veszek benne vagy ahogy én értem, és máris tudom, Jézus mit akart mondani és egy kereszténynek hogy kell viselkednie. Mi, katolikusok pont ezért is bízzuk az értelmezést a Szentlélek irányítása alatt működő tanítóhivatalra, de még a Sola Scripturát valló protestánsoknál is vannak teológiai fakultások és lelkészek, pásztorok, akik szaktudásuk révén segítenek értelmezni a laikus híveknek a Szentírást.

Első körben máris ott van az a probléma, hogy még egy százötven éves magyar Jókai-regényben is sok szó van, amit nem értünk, vagy ami mára mást jelent legalább árnyalataiban. Akkor hogy érthetnénk meg teljesen jól egy kétezer éve és egész más kultúrában íródott szöveget? Amely ráadásul tele van az Ószövetségre tett utalásokkal, amelyekről esetleg fogalmunk sincs? (Pl. hogy az Emberfia nem azt jelenti, hogy Jézus nem Isten, hanem ember fia, mint ahogy muszlimok szoktak érvelni Krisztus istensége ellen.)

A másik, hogy mi már fordítást olvasunk, sőt, olykor egy fordítás fordítását, vagy akár egy fordítás fordításának a fordítását. Az evangélisták közül csak egynek volt az anyanyelve a görög, de mégis görögül írtak (kivéve Mátét, aki valószínűleg héberül írta meg eredetileg az evangéliumát, de az nem maradt fenn), ez már tulajdonképpen egy fordítás, de elég csak arra gondolnunk, hogy görögül adták vissza Jézus eredetileg arámiul elmondott tanításait. Látszik is a szövegeken, vannak bennük az arámi nyelv logikájára épülő kifejezések. Mi pedig a görög szöveg magyar fordítását olvassuk. Ha pedig a (Neo)vulgátát olvassuk, akkor meg már a görög szövegek latinra fordított változatának a magyar fordítását olvassuk. És itt merülnek fel olyan problémák, a görögül író evangélista hiába különbözteti meg az éroszt, a filiát meg agapét, mi mindháromnál azt fogjuk olvasni magyarul, hogy szeretet. Az eredeti Újszövetségben hiába van megkülönböztetve a zoé és a biosz, mi életet fogunk találni a sajátunkban, ahogy a kronosz és a kairosz is időként szerepel. Tehát ahhoz, hogy valaki közelebb jusson annak a megértéséhez, mit akart Jézus mondani, tudnia kellene arámiul és koiné görögül. Általában ez nem jellemző a minket oktatni kívánó nem keresztényekre.

De még ez sem elég! A következő probléma, hogy hiába ismerem a korabeli zsidó kultúrát, ezen kívül az Ószövetséget, tudok arámiul és görögül, és így értem, szó szerint mit ír az Újszövetség, még nem biztos, hogy jól is értem, mert a szó szerinti értelmezés nem mindig helyes.

Mi, katolikusok például szó szerint vesszük Jézusnak azon szavait a kenyér és a bor felett, hogy ez az én testem, illetve ez az én vérem. De ha elmegy egy pornófüggő gyónni, a pap nem fogja azt mondani neki, hogy penitenciaként vájja ki a szemét, pedig Jézus azt mondta: „Ha szemed okoz botrányt, vájd ki és dobd el, mert jobb, ha egy szemmel mész be az életre, mint ha két szemmel a pokol tüzére vetnek." (Mt 18,9) Sőt, egyenesen tiltva van az önkényes testcsonkítás.

Tudjuk még azt is, hogy Krisztus tanításának több rétege van. Léteznek parancsok, melyek mindenkire vonatkoznak, és léteznek ún. evangéliumi tanácsok, amelyek csak azokra, akiket az Úr erre hívott. A szegénység, szüzesség és engedelmesség hármas evangéliumi tanácsának radikális követése például kötelező a szerzetesekre nézve, de nem minden hívőre.

Fontos még tudni, hogy Jézus beszédmódjára nagy hatással volt a korabeli zsidó beszédstílus, hiszen Ő mint ember zsidó volt. Gyakran élt például az ismétléssel vagy pedig a túlzással, hogy így nyomatékosítsa hallgatóiban a tanítását, vagy mutassa fel egy-egy erény hősies, de nem minden esetben kötelező (sőt, van, hogy nem célravezető!) fokát. Amikor például azt mondja, hogy „Hallottátok a parancsot: Szemet szemért és fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is! Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is! S ha valaki egy mérföldnyire kényszerít, menj vele kétannyira!" (Mt 5,38-41), azt így kell érteni a Káldi Biblia kommentárja szerint: „Az ellenállás tilalmát és az engedékenységet, melyről itt szó van, nem kell betűszerint érteni és követni, a felhozott példák csak az áldozatkész szelídség és békeszeretet jellemzésére szolgálnak s bizonyos szónoki nagyítással vannak mondva; inkább csak tanácsok, a keresztény szeretet hőstettei, mint parancsok. Csak a magán-bosszú és önbíráskodás van megtiltva. A gondolat az, hogy inkább tűrni kell a sérelmet és erőszakot, engedni jogainkból, mint veszekedni; türelemmel, szeretettel és nagylelkűséggel kell a gonoszságot és erőszakot lefegyverezni. (V. ö. Kor. I. 6,7.) De ennek is okosan, más kötelességek sérelme nélkül kell történnie; sőt a jelen gonosz világban sokszor nem is szabad az önvédelemről és megtorlásról lemondani. (V. ö. Ján. 18,23. Csel. 23,3.) Szabad tehát, sőt néha a közjó és a bűnös érdekében is kötelesség a sérelem és támadás ellen védekezni, kártérítést követelni, elégtételt és megtorlást szerezni, a bűnöket megakadályozni stb., kivált az elöljárónak és bírónak. De mindezt a szelídségnek és szeretetnek kell mérsékelni."

Ráadásul nekünk, katolikusoknak nem csak Bibliánk van, hanem ott a Szent Hagyomány is. A mi hitünk nem úgy működik, hogy a Bibliát próbáljuk értelmezgetni, és görcsösen ahhoz ragaszkodni csupán, ami abban (szó szerint) van. A Szentírást a kinyilatkoztatás egyik forrásának tekintjük, mely mellett a Szent Hagyomány is ugyanolyan tekintéllyel bír. Ezeket egymás fényében értelmezi és magyarázza a tanítóhivatal.

Ezen felül még olyan dolgok is vannak, amiket nem tud a tanítóhivatal se biztosan. Van, hogy teológiai szempontból több elmélet is élhet egymás mellett. Érdemes megnézni a Depositumon a fontosabb katolikus tanítások listáját. Vannak olyan vélekedések, amelyek többségi véleményt mutatnak, de ez nem jelenti azt, hogy biztosan a többségnek van igaza. Vagy vannak jámbor elképzelések, amelyek igazak lehetnek, de aki nem hiszi el őket, még lehet katolikus. Vannak és voltak a teológusok között viták. Ezen kívül a szentek is tévedhetnek, pl. mikor Sienai Szt. Katalin az igazi pápát támogatta, Szt. Koléta (Colette) az ellenpápa mellé állt. Mégis szent mindkettő. Sőt! Hippolütosz ellenpápa maga is szent. Létezik tehát bizonyos kérdésekben pluralizmus, ahogy bizonyos jellegű tévedések még nem tesznek automatikusan rossz katolikussá, sem eretnekké.

Ha valaki meg szeretné ismerni a (katolikus) keresztény tanítást, és azt kutatni, vajon egy katolikus miben hisz, miképp kell viselkednie és bizonyos dolgokról vélekednie, akkor elsőként ne a Bibliát üsse fel, vagy ha úgy is tesz, akkor mindenképp olvassa el az egész Újszövetséget, mégpedig a kommentárokkal együtt! (Azok közül, amiket ismerek, a legjobb a már fentebb említett Káldi Biblia kommentárja.) Sokkal célravezetőbb viszont olyan műveket elővenni, mint a Katolikus Egyház Katekizmusa, Bangha Béla SJ Világnézeti válaszok c. műve, Schütz Antal Dogmatikája vagy Előd István Katolikus dogmatikája, Aquinói Szt. Tamás Summa Theologiae-ja, Schütz Antal Katolikus erkölcstana, vagy C. S. Lewis felekezetsemleges Keresztény vagyok! c. könyve is remek belépő lehet hitünk megismeréséhez. Hasznos lehet ellátogatnia a Katolikus Lexikon oldalára, a Depositumra, esetleg felkeresni a Katolikus Válasz oldalt, valamint hallgatni/olvasni Barsi Balázs atya prédikációit, könyveit. Angolul tudóknak ajánlani tudom a Catholic Answerst, a Catholics Come Home-ot, Fulton Sheen prédikációit itt és itt, illetve az 1913-as Catholic Encyclopediát.

Keresztényeknek pedig két fontos forrást szeretnék még ajánlani, ahonnan az igazságot és a keresztényi viselkedést tanulni tudják: az első, hogy kérjék Istent, világosítsa meg őket elméjükben és lelkiismeretükben. A másik, hogy nyugodtan forduljanak kérdéseikkel egy általuk megbízható erkölcsűnek és teológiailag képzettnek ismert paphoz, akár a gyóntatószékben, akár azon kívül.

Remélem, segíteni tudtam mind keresztény, mind nem keresztény felebarátaimnak abban, hogy rájöhessenek, mi a helyes katolikus hit, vélekedés és cselekvés bizonyos kérdésekben és helyzetekben. És kicsit arrafelé is tudtam mozdítani az olvasóimat, hogy ne ítélkezzenek olyan könnyen egymás katolikussága felett, még ha bizonyos kérdésekben más is a véleményünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.