2016. szeptember 24., szombat

Miért és mikor lehet erkölcsös a tcst?

Az előző pár, a témát érintő írásommal kapcsolatban látom, hogy sokan nem értik pontosan az Egyház tanítását fogamzásgátlásról, önmegtartóztatásról, természetes családtervezésről, gyermekáldásról, szexualitásról. Több téves nézet is felmerül, egy-egy szélsőséget képviselve: a fogamzásgátlás és a tcst ugyanolyan, tcst-zni bármikor szabad, vagy tcst-zni se szabad, esetleg csak egy-két indokkal... Ezért szeretnék még egy bejegyzést szánni a témának, megválaszolva pár kérdést egy fiktív párbeszéd révén. 

Csak akkor erkölcsös a szeretkezés, ha gyerek foganhat belőle? 

Nem. Szabad szeretkezni várandósan, szabad szeretkezni, ha meddő vagy, szabad szeretkezni klimax után is, szabad szeretkezni akkor is, ha a ciklusod olyan részében vagy, mikor nem vagy termékeny. Nem bűn tehát akkor sem szeretkezni, ha biztosra tudod, hogy nem lesz az aktusból gyerek. Ugyanis a szeretkezés elsődleges célja nem a gyermekáldás, hanem a testi-lelki önátadás a házasfelek között. 

Akkor miért bűn a fogamzásgátlás? 

A fenti példákból látszik, hogy olyan eseteket soroltam fel, amikor nem te akadályoztad meg, hogy az adott szeretkezésből gyereked foganjon, és nem te teszed magad terméketlenné, hanem a biológia, vagyis Isten. Míg egy egészséges férfi potenciálisan minden aktusban nemzhet, vagyis minden szeretkezéséből származhat gyermek, ezzel szemben a nőt úgy teremtette meg Isten, hogy az nem mindig termékeny. Istennek van joga tehát terméketlenné tenni egy aktust vagy személyt. Amikor viszont fogamzásgátlót használunk, mi ragadjuk magunkhoz ezt a jogot. Mi akarjuk eldönteni, hogy egy adott aktus és személy termékeny legyen-e vagy sem. Terméketlenné tesszük, pedig termékeny lehetne. 

Azt hittem, a fogamzásgátlás azért bűn, mert biztosan megakadályozza a foganást, a tcst viszont nem annyira hatékony, így esélyt ad Istennek. 

Nem. Egyrészt a fogamzásgátlás se ad 100%-os védelmet. Ha ez lenne az ok, mondhatná pl. az óvszerhasználó, hogy elszakadhat a gumi, tehát ad esélyt Istennek. Másrészt sokan úgy tudják gyakorolni a tcst-t, hogy egyáltalán nincs nagyobb esély a foganásra, mint a fogamzásgátlásnál. Bizonyos tcst-módszerek helyes használatával a párok 98-99%-os arányban el tudják kerülni a gyermekáldást. 

De akkor tcst-zni se szabad, hiszen azzal is szinte biztosan megakadályozom a foganást! 

Nos, ez azért nincs így, mert a tcst-vel nem gátolom a foganást - vagyis nem fogamzásgátlásról van szó. A tcst ugyebár azt jelenti, ha el akarom kerülni a gyermekáldást, hogy akkor szeretkezem csak, mikor terméketlen időszakomban vagyok, más szóval fogalmazva: amikor Isten terméketlenné tett. Mint írtam, neki joga van ehhez, nekünk pedig jogunk van szeretkezni akkor is, ha tudjuk, hogy nem lesz belőle gyerek. Ha akkor szeretkezünk, amikor terméketlenek vagyunk, nem gátoljuk meg a foganást, hiszen mi nem csinálunk semmit annak érdekében, hogy az adott aktus ne legyen termékeny: biológiai okokból nem lesz az, vagyis Isten akaratából. Tehát nincs fogamzásgátlásról szó a részünkről, mert nem mi gátoljuk meg az aktusban a foganást, hanem Isten. 

Nem értelek pontosan. Azt mondtad korábban, a teljes testi-lelki önátadás a szex elsődleges célja. Tehát ha én a gyerek foganását megakadályozom, azzal még az elsődleges célt nem akadályozom, vagyis erkölcsös a tett. Mivel támasztod alá, hogy csak Istennek van joga ehhez? 

Amikor meggátoljuk a fogamzást, nem csak a gyermekáldást akadályozzuk meg, hanem az elsődleges célt, a testi-lelki önátadást is. Akkor történik meg a teljes testi-lelki önátadás, ha én a fogamzóképességemet is úgymond átadom a másiknak. Ezért erkölcstelen az óvszer, mert visszatartja a férfi magját. Többek között ezért erkölcstelen, ha egy nő elkötteti magát vagy fogamzásgátlót szed, mert ott meg ő visszatartja a petesejtjét (nincs ovuláció vagy akadályozva van a sperma és a petesejt egyesülése mesterségesen). De ez két utóbbi módszer azért is erkölcstelen, mert akadályozza a női test, a termékenység természetes működését, vagyis tulajdonképpen öncsonkításról van szó, beteggé tételről. Tulajdonképpen nincs olyan fogamzásgátló módszer, amely ne vétene az elsődleges cél, a testi-lelki önátadás ellen, így mindenképpen erkölcstelen. Isten a szeretkezést és a gyermekáldást összekapcsolta - csak neki van joga különválasztani (terméketlenné tenni az aktust vagy az egyént), nekünk nincs.

Ha szabad akkor is szeretkezni, mikor tudom, hogy nem vagyok termékeny, és szabad csak akkor is szeretkezni, ha tudom, hogy nem vagyok termékeny, vagyis tcst-zni, akkor miért mondod, hogy ez utóbbi lehet bűn is? 

A tcst az önmegtartóztatás egyik formája, hiszen akkor nem szeretkezek, amikor tudom, hogy gyerek foganhat belőle, vagyis megtartóztatom magamat. Mielőtt egy nő ennyire pontosan meg tudta volna állapítani, hogy mikor lehet gyereke és mikor nem, teljesen meg kellett a párnak tartóztatnia magát, nem tudták azt mondani, hogy a terméketlen periódusokban szeretkeznek, mert nem tudták, mikor van olyan. Az Egyház tanítása viszont az, hogy a férfi és a nő teste nem az övé, hanem a másiké, és nem szabad megvonniuk egymástól a szeretkezést, mert ez házastársi kötelességük. (ld. 1Kor 7,3-4) Nem csak azért, hogy legyenek gyermekeik, ez a meddőkre is vonatkozik. Hanem azért, mert a házasélet elsődleges célja a teljes testi-lelki önátadás. A szex olyan erős köteléket hoz létre a házaspár között, amely segít fenntartani a házasságot, hogy más pozitív hatásairól ne is beszéljünk, ha viszont huzamosabb ideig nem szeretkeznek, rossz hatással lehet mind rájuk, mind a kapcsolatukra, és hűtlenséghez vezethet. 

Van, amikor az önmegtartóztatás szükséges, és Isten erre az áldozatra hívja a házastársakat. Az Ő erejéből természetesen ki is lehet bírni mind az egyénnek, mind a házasságnak akár huzamosabb ideig is ezt a helyzetet. De azért mégis csak sok kísértésre ad okot, így csak nyomós okkal szabad önmegtartóztatásban élni, különben felesleges kísértésnek tesszük ki mind magunkat, mind a házastársunkat. 

Az önmegtartóztatás legitimen történhet egyrészt belső indíttatásból, amiről Szt. Pál is ír (ld. 1Kor 7,5): azért, hogy a házaspár imádkozzon, és ez legyen egyfajta aszkézisük, amivel megtámogatják az imát. De Pál figyelmeztet, hogy ilyet csakis közös megegyezéssel és nem túl hosszú időre szabad tenni. Pont azért, hogy ne legyen rossz hatással az önmegtartóztatás se a párra, se a házasságukra. 

Másrészt történhet külső, kényszerítő okból. Ilyen ok lehet az, hogy a pár valamelyik tagjának egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy szeretkezzenek (pl. gyermekágyas időszak, fertőző nemi betegség, súlyos kimerültség), vagy pedig az is ok lehet, hogy nem tudnak gyermeket vállalni. 

És itt elérkeztünk a lényeghez. Az Egyház elismeri, hogy egy párnak lehet olyan az életében, hogy nem tudnak (egyelőre vagy végleg) több gyermeket vállalni, és hogy elkerüljék (nem pedig meggátolják!) a foganást, élhetnek az önmegtartóztatás módszerével - legyen az akár a ciklus bizonyos napjain, hetein (tcst), akár minden nap (ha nem vagy csak nagyon bizonytalanul állapítható meg, mikor termékeny a nő). 

De két okból azt mondja az Egyház, hogy csak nyomós okkal lehet önmegtartóztatni, így tehát tcst-zni is: 

1.: A szeretkezés házasságra és egyénre gyakorolt pozitív hatásai miatt, illetve a szexmegvonás negatív hatásai végett. 

2.: Az önzés elkerülésére, ti. ha a pár önző okokból, irreális félelemből, luxushajhászásból, gyenge hitből stb. él a tcst-vel, és nem vállal annyi gyermeket, amennyit ténylegesen felnevelhetne. Nem kell annyi gyereket vállalni, amennyit egy nő biológiailag képes megszülni, de annyit igen, amennyit fel tud nevelni. 

Orgonasíp - családi portré a múlt század elejéről. 

Honnan tudhatom, hogy legitim indokkal akarom-e elkerülni a gyermekáldást? 

Annyiféle pár és annyiféle helyzet van, hogy nem írhatok pontos listát, hogy ilyenkor szabad, és ilyenkor nem. Nem véletlen nem tették ezt meg a pápák sem soha. Ez a pár lelkiismeretére van bízva: nekik kell megbeszélniük Istennel, bevonva esetleg a lelkiatyjukat a kérdés eldöntésébe. 

Mindenesetre ha pontos listát nem is írtak a pápák, azért adtak támpontokat (ld. az itteni idézeteket). A pápák tanítása szerint tehát legitim ok lehet arra, hogy egy darabig vagy a házasságunk további részében végig tcst-zzünk: 

XII. Piusz megfogalmazása szerint 
- orvosi, 
- fejlődéstani, 
- gazdasági, 
- társadalmi; 
- súlyos okok vagy személyes 
- vagy külső körülmények következtében tehetik legitimmé a tcst-t. 

VI. Pál pedig 
- a szülők testi 
- vagy lelki állapotát 
- és külső okokat említ. 

Mondok néhány példát a tcst legitim használatára ezek alapján, ami persze nem jelenti azt, hogy csak ezek az esetek léteznének: 

Nemrég vetélt el a nő, és nagy az esélye, hogy megint elvetél, ha túl hamar megfogan a következő gyermek, illetve lelkileg se áll készen a házaspár akár az újabb várandósságra, akár magára a szeretkezésre. 

Egy házaspárnak nagy valószínűséggel súlyosan beteg gyermeke születne genetikai okokból. 

Sok császármetszésen van túl a nő, és fennáll a veszélye annak, hogy a méhfal elvékonyodása miatt elvérzik. 

Szoptatja még a nő a kisbabáját, és gyengébb fizikuma miatt rögtön abba kéne hagynia a szoptatást egy újabb várandósság esetén.

Hamar (akár a gyermekágy után rögtön) visszatér a nő ciklusa, és testi és/vagy lelki regenerálódás végett nagyobb korkülönbséget akar, mint egy (vagy akár kevesebb, mint egy!) év. 

Nyomorog a család. 

Túlnépesedés van az adott országban. 

Ezek után mondanál nekem pár okot, ami szerinted biztosan nem legitim? 

Igen. Felsorolok neked pár tipikusan divatos tévedést, amit a világ legitim indoknak lát a gyermekáldás elkerülésére, de egy katolikus számára nem lehet érv: 

A friss házasoknak kell pár év, amit csak kettesben töltenek. 

Minden gyereknek kell saját szoba. 

Saját autó, külföldi nyaralás, márkás cuccok nélkül nem érdemes élni. 

Három császármetszésnél többet minden esetben súlyos felelőtlenség vállalni. 

Két gyerek az ideális. 

Ha nem alszol együtt a gyerekeddel; ha rászólsz; ha (túl gyakran) nemet mondasz neki; ha nem hordozod egész nap; ha nagyobb korában már nem ugrasz, amint elkezd sírni; ha rászoktatod arra, hogy átaludja az éjszakát (stb.), akkor tönkreteszed a gyereked lelkivilágát, ezért legalább három-négy év korkülönbségnek kell lenni a gyerekek között, és nem is szabad, hogy túl sok gyereked legyen, mert akkor nem tudsz eleget foglalkozni velük, és lelki sérültek lesznek, illetve te is kikészülsz. 

Minden gyerekednek biztosítanod kell a saját lakást, ha kirepülnek. 

A nőnek is karriert kell építenie, nem lehet főállású anya és szülheti sorban a gyerekeit, különben elnyomott pária, aki elpazarolja a tálentumait. 

Csak azok vállalnak sok gyereket, akik élősködni akarnak a társadalmon. 

A sok gyerek ciki, mindenki azt hiszi, hogy ostobák vagyunk, és csak szaporodunk, mint a nyulak. 

Szóval csak az jó katolikus, akinek sok gyereke van, és lehetőleg minél kisebb korkülönbséggel? 

Nem. Kár így ítélkezni mások felett. Nem tudhatjuk, kinek miért nincs vagy van csak kevés gyereke, vagy van köztük nagyobb korkülönbség. Az is lehet, hogy ők szeretnének még, de nem lehet, vagy legitim okuk van rá, hogy ne legyen több, vagy csak nagyobb különbséggel. Hogy kinek mennyi gyereke születik és mikor, az az ő dolga Istennel (és a lelkiatyjával). 

Mindazonáltal „A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja." (KEK 2373) Egy katolikus szemében a gyermek ajándék, áldás kell legyen, a nagycsalád pedig vágyott, nem pedig lenézett, szégyellni való, idejétmúlt dolog, vagy olyan fáradtság, ami elveszi tőlünk a kényelmet és a luxust. Ha nem is szabad kísértenünk az Istent, és vészesen túlvállalnunk magunkat, de bátornak, nagylelkűnek és áldozatvállalónak kell lennünk, mikor a gyermekeink számáról van szó. „Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet e világ kereteibe szorítani, mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is." (KEK 2371)  

Boldogok azok a házaspárok, akiknek nem kell tcst-zniük, vagy legfeljebb csak keveset, és így félelem és kényelmetlenség nélkül élhetnek a szeretkezés ajándékával, és nyitott lehet a szívük Isten ajándékaira. Hitem szerint sokkal többen tartoznak ebbe a csoportba, mint amennyien azt tudják magukról. 

Talán ti is?

Az Egyház tanításáról a témában ld. bővebben: 

Idézetek pápáktól (Katolikus Válasz) 

2016. szeptember 17., szombat

Fogamzásgátlás - halálos bűn?


Mielőtt megválaszolnám a kérdést, halálos bűn-e a fogamzásgátlás, két dolgot tisztáznom kell. Az egyik, hogy mi a fogamzásgátlás. A másik, hogy mi az a halálos bűn. 

A katolikus tanítás szerint a bűn az erkölcsi értelemben vett rossz. Hiány, az erkölcsi jó hiánya. Az erkölcsi törvény pedig Istentől ered, így a bűn szembefordulás Istennel. A halálos bűn azt jelenti, hogy súlyos isteni parancsot szegtem meg, mégpedig tudva és akarva. Eredménye a szeretet és a megszentelő kegyelem elvesztése. Halálos bűn állapotában nem áldozhatok. Gyógyszere a bűnbánat, vagyis meg kell gyónnom, amit elkövettem, azzal az elhatározással, hogy többet nem fogom elkövetni. Ha meg nem gyónt halálos bűn állapotában halok meg, elkárhozom.1 

A fogamzásgátlás azt jelenti, hogy valamilyen módszerrel megakadályozom, hogy az adott aktus termékeny legyen, pl. óvszert használok vagy sterilizáltatom magam. 

A fogamzásgátlás közé sorolják, pedig valójában a már megfogant élet további fejlődését akadályozza meg (tehát abortív) a spirál és az esemény utáni tabletta, de a legtöbb hormonális fogamzásgátló tablettának és a hüvelygyűrűnek is van olyan hatása, hogyha a használatuk ellenére megfogan az új élet, megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását, és így a gyermek nem tud tovább fejlődni. 

Egyértelmű, hogy ez utóbbit tiltja az Egyház, hiszen az abortusz gyilkosság. De mi van a nem abortív fogamzásgátló módszerekkel? Minden esetben halálos bűn a használatuk? 

A válaszom: igen, amennyiben tudva és akarva követem el. 

A fogamzásgátlással súlyos isteni parancsot szegek meg, tehát csak az teheti bocsánatossá, ha nem tudtam, mit teszek, vagy kényszer hatására tettem. Erre mondok néhány példát. 

Nem tudva követtem el a fogamzásgátlás bűnét, ha úgy tájékoztattak megbízhatónak hitt felelős személyek (pl. lelkiatya, hittanár stb.), hogy a fogamzásgátlás megengedett, én pedig jóhiszeműen hittem nekik és nem sejtettem, hogy további utánajárást igényel a kérdés, és van más álláspont is. De nem mentesít, ha direkt olyan forrásoknak hiszek, akik letagadják, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn, és tudatosan nem járok a végére a kérdésnek, hátha kiderül, mégis csak a többieknek van igaza, és akkor nem használhatok fogamzásgátlót. 

Nem akarva követtem el, ha kényszer hatása alatt álltam úgy, hogy a házastársam vétkét nem tudtam megakadályozni, mert súlyosan megfenyegetett, hogy ne ellenkezzek.2 Nem számít kényszernek az, ha legitim okom van a gyermekek foganásának elutasítására (akár időlegesen, akár végleg), mert akkor az önmegtartóztatás az erkölcsös megoldás, vagy a termékeny napokra korlátozva (természetes családtervezés - tcst), vagy ha ez a módszer nem működik, minden nap. 

De honnan veszem ilyen biztosra, hogy a fogamzásgátlás tárgyilag súlyos? Hiszen ezzel bizonyítom, hogy halálos bűn. 

Onnan, hogy mikor valamilyen fogamzásgátló módszerrel élek, olyan jogot ragadok magamhoz, amely Istené. Csak Istennek van joga eldönteni egy aktusról vagy személyről, hogy termékeny legyen-e vagy sem, vagyis szétválasztani a szexuális aktust a foganástól, így megakadályozva a teljes testi-lelki önátadást. Vannak emberek, akik önhibájukon kívül meddők vagy képtelenek a nemzésre, illetve a nők bizonyos életkoruk előtt és után nem fogannak gyermeket, valamint a ciklusuk bizonyos időszakaiban sem fogannak meg. Ez mind Isten akaratából van, nem pedig a házaspár akaratából. A bűn az, amikor a házaspár akarja eldönteni, hogy akár általában terméketlenek legyenek (sterilizáció), akár bizonyos aktusok legyenek azok (a többi módszer). Ennek eldöntése ugyanúgy Isten jogkörébe tartozik, mint azt, hogy mikor kezdődjön az életünk és mikor fejeződjön be. Ha magunkhoz ragadjuk a döntés jogát, súlyos lázadást követünk el az Úr ellen, az Ő szerepében tetszelgünk. 

A tcst azért lehet erkölcsös, amennyiben legitim indokkal élünk vele, mert ott nem mi döntjük el az aktusról, termékeny legyen-e vagy sem, hanem az Isten által adott terméketlenségünket használjuk ki olyan módon, hogy az Úr által terméketlenné tett időszakainkban élünk csak házaséletet. 

Az ókeresztény idők óta ez az Egyház tanítása3, és azért nem változtathatja ezt meg még a pápa sem, mert a fogamzásgátlás a természettörvénnyel ellenkezik, így megváltoztatni olyan lenne, mintha azt mondanánk, mostantól a gyilkosság nem súlyos tárgyban elkövetett vétség, tehát nem halálos bűn. Ahogy egy 1997-ben kiadott egyházi dokumentum fogalmaz: „Az Egyház állandóan tanította, hogy a fogamzásgátlás, azaz a szándékosan terméketlenné tett aktus bűnös cselekedet. Ezt a tanítást definitívnek és változtathatalannak kell tekinteni. A fogamzásgátlás súlyosan ellenkezik a házassági tisztasággal; ellentmond mind az élet továbbadásának (a termékenységnek) mind a házastársak kölcsönös odaadásának (az egyesülésnek); megsebzi igaz szeretetüket és tagadja Isten szuverén hatalmát az emberi élet továbbadása fölött."

Az sem érv, hogy a II. vatikáni zsinattal beérett a szenttamási fordulat, és mivel nem a gyermeknemzés az elsődleges célja a szeretkezésnek, hanem a testi-lelki önátadás, ezért nem érvényes, hogy XI. Piusszal bezárólag halálos bűnnek nevezték a fogamzásgátlást a pápák. Azért nem érv, mert a fent említett szentatya Casti connubii kezdetű enciklikájára a II. vatikáni zsinat és a zsinat utáni pápák is mind hivatkoznak, ahogy azt Lino Ciccone morálteológus atya is levezeti, megerősítve, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn.5 De ha más jelenkori papok véleményére kíváncsi az olvasó, angolul megannyi hivatalos megnyilatkozást talál a témában.6 

Bizonyos katolikus véleményformálók utolsó szalmaszálként abba kapaszkodnak, hogy mivel a fogamzásgátlás halálos bűn mivolta nem dogma, ezért nem kötelező érvényű tanítás.7 Csakhogy a katolikus erkölcstanban ismeretlen az a felfogás, hogy az számít csak halálos bűnnek, amiről az Egyház dogmaként kinyilvánította, hogy az. Ha formálisan nem is dogma, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn terhe mellett tiltott, az elég érv kell legyen egy hithű és alázatos katolikus számára, hogy a Szentírástól kezdve a legkorábbi egyházatyákon át a pápák és még a II. vatikáni zsinat is mind-mind kinyilvánította, hogy a fogamzásgátlás súlyos megsértése Isten törvényének, és mint ilyen, ha tudva és akarva követték el, halálos bűnnek számít. Ha valaki ezt nem is érti vagy nem ért egyet, Krisztus Menyasszonya iránti engedelmességből és hűségből eszerint kell élnie az életét, vagy pedig tartózkodjon a szentáldozástól annak tudatában, hogy ellenkező esetben szentségtörést követ el; de főleg ne tájékoztassa félre a híveket, mert az ő lelkiismeretén fog száradni a szerencsétlenségük. Hiszen még ha ezek a megtévesztettek, mivel nem tudva vétkeztek, nem is követnek el halálos bűnt, a bűn egyéb negatív következményei, amelyet a fogamzásgátlás hoz mind a házaspárok, mind a társadalom fejére, még jelen lesznek az életükben. 

Tudom, hogy bizonyos helyzetekben nehéz a gyermek vállalása, vagy pedig az önmegtartóztatás. De ezt a Jóisten is tudja. Ő nem azért hoz törvényeket, hogy kínozzon minket. Nem azért tilos a fogamzásgátlás, hogy tönkremenjünk mi vagy a házasságunk a gyermekvállalásba vagy az önmegtartóztatásba. Nekünk, katolikusoknak hinnünk kell, hogy Isten szeretetből tilt meg nekünk dolgokat, hogy útmutatását követve elkerülhessük a rosszat. Lehet, hogy emberileg nézve kisebb rossznak vagy kevésbé nehéznek tűnik a fogamzásgátlás használata, mint a gyermekvállalás vagy az önmegtartóztatás, de tudnunk kell, hogy Isten jobban tudja nálunk, mi a rossz vagy a rosszabb, mi a nehéz vagy a nehezebb. Így mi, katolikusok nyugodtan rábízhatjuk magunkat az Egyházra, és inkább vállaljunk még gyermeket, vagy ha elégséges okunk van rá, éljünk a tcst / teljes önmegtartóztatás erkölcsileg megengedett módszerével, minthogy halálos bűn állapotában éljünk a fogamzásgátlást használva, megalkudva a halál kultúrájával, sőt építve azt. 

Egy hithű katolikus tudja, hogy halálos bűnben, bár látszólagos könnyebbségben élni mindig nehezebb, mint a kegyelmi állapotban megélt nehézséget viselni. Ezért vállalja ezerszer inkább a gyermekáldást vagy az önmegtartóztatást, mint a fogamzásgátlást. Erre bátorítanálak téged is, kedves olvasóm: merj bízni Istenben, abban, hogy Ő tudja, mi a jó neked és családodnak, és nem rak rád olyan keresztet, melyet ne tudnál Vele viselni, és mely ne segítene hozzá az üdvösségedhez, ha az Úrral hordozod. Így a fogamzásgátlás tiltása se lehet olyasmi, amit ne bírnál ki akár te, akár a házasságod, ha belekapaszkodsz Istenbe - ezzel szemben a fogamzásgátlás, mivel halálos bűn, biztosan a lelki halálba visz. 

Az írást egy katolikus pap jóváhagyásával közöltem. 

Jegyzetek: 

1 Ld. bővebben a halálos bűnről a Katolikus Lexikon idevonatkozó szócikkét

2 VII. Piusz: A Szent Penitenciária válasza (Kr. u. 1822) (DH 2715) Kérdés: Megengedheti-e egy jámbor asszony, hogy férje közeledjék hozzá, miután tapasztalatból biztosan tudja, hogy Onan elvetemült módján fog viselkedni..., különösképpen, ha az asszony, amennyiben vonakodik, vagy bántalmazásnak teszi ki magát, vagy attól kell félnie, hogy férje az utcalányokhoz megy? Válasz: Minthogy az előadott esetben az asszony a maga részéről semmi természetelleneset nem tesz, és megengedett dolgot cselekszik, az aktus teljes rendellenessége pedig a férj gonoszságából származik, aki ahelyett, hogy azt beteljesítené, magát visszavonja és magvát az edényen kívül ontja ki; s ha az asszony kötelező figyelmeztetései eredménytelenek, a férj azonban veréssel vagy halállal vagy más súlyos bántalmazással fenyegetve kényszeríti, az asszony bűn nélkül, a történteket csak elszenvedve odaadhatja magát (ahogyan mérvadó teológusok tanítják), minthogy ilyen körülmények között férje bűnét csak egyszerűen hagyja megtörténni, és pedig súlyos okból, amely őt felmenti; mivel a szeretet, amellyel azt megajándékozni tartoznék, ekkora kényelmetlenség árán nem kötelez. (forrás




6 Pl. "It is clear from the Catechism that birth control is a serious violation of God's law" Phil Bloom atya. További találatokért érdemes rákeresni: birth control / contraception grave / mortal sin. 

7 Ld. pl. Kölnei Lívia (talita.hu) érvelése

2016. szeptember 15., csütörtök

Miért képtelenek az újraházasodottak az áldozásra?


„Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör." (Mt 19,8)

A bűnös ember nem engedi meg, hogy Isten szeresse őt. A bűn bezár. Bezárkózunk Isten szeretete előtt. „Szomjazom” - mondja Jézus. A szamáriai asszonyt szomjazza szeretni. Olyan vizet akar neki adni, amely nem fogy el soha. Amelytől már nem fog szomjazni. Szeretni akarja a szamáriai asszonyt, de nem tudja, mert a nő a férfiaknál keresi a végtelen szeretetet, amelytől azt várja, hogy majd betölti őt. És a kudarcok ellenére már az ötödikkel próbálkozik. Jézus arra igyekszik rádöbbenteni az asszonyt, hogy nála keresse azt a szeretetet, amelyre vágyik, ne férfiaknál, főleg ne bűnös viszonyban, mert ott úgyse fogja megtalálni. (ld. Jn 4)

Mitől lettek szentek a szentek? Attól, hogy értették és élték, amit Avilai Szent Teréz is ír: „Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!” Erről mesélnek nekünk azok a csodák is, amikor egy-egy misztikus nem tud magához venni más táplálékot, csak az Eucharisztiát. Ez nem öncélú vásári mutatvány, hanem arra világít rá, hogy valójában csak Krisztus kell az élethez, mégpedig a boldog élethez, senki és semmi más.

Az elhagyottak arra kaptak lehetőséget Istentől, hogy felismerjék és megtapasztalhassák, Isten szeretete bőven elég, sőt, ezerszer több, mint amit a házastársuk vagy bárki más ember valaha is adhat nekik, és hogy igazából ez az a szeretet, amely nélkül képtelenek élni.

Jézus szeretné az elhagyottság borzalmas fájdalmát jóra változtatni. Elhagyott a férjed vagy a feleséged? Ne félj, itt vagyok neked én, most én töltelek be téged, és megtanulhatsz csak az én szeretetemből élni. Micsoda fájdalom, és mégis, micsoda lehetőség arra, hogy mélységesen mély szerelmi viszonyba kerülj Jézussal, amilyenbe talán nem kerülhettél volna, ha a házastársad nem hagy el téged!

Miért nem vállalja az elhagyott katolikus az önmegtartóztatást, a társtalanságot Krisztusért? Krisztus lángol az elhagyottakért. Be akarja tölteni őket. De ha újraházasodnak, akkor azt látja, hogy ők az Ő tanítása ellenére egy másik férfit vagy nőt választottak, hogy kielégítsék vele szeretetvágyukat akár halálos bűn árán is. Viszont azért Jézusra is vágynak valahol. Csakhogy halálos bűnben nem lehet áldozni. Hiába áldoztatná meg őket akár maga a pápa, akkor se lennének képesek az áldozásra, arra, hogy átadják magukat Krisztusnak, és befogadják a magát nekik átadó Krisztust, mert a halálos bűn, az, hogy Isten törvényeivel szembeszegülve, hűségesküjüket megszegve paráznaságban élnek, képtelenné teszi őket erre. Ha telezabálod magad műanyag és mérgező gyorsétellel, akkor a fenséges lakomából már nem tudsz részesülni, mert nem fér beléd. Kitöltötted már a gyomrodat mással - csakhogy az a más megmérgez és megöl téged.

Ha megáldoztatnának egy olyan embert, aki bezárt Jézus előtt és az Ő ellenében pótszerekhez menekült, a legaljasabb hazugságot követnék el vele szemben. Azt mondanák neki: nyitva vagy Krisztus számára, hogy be tudd fogadni őt. Pedig az az igazság, hogy aki Krisztus ellenében keresi a boldogságot, az bálványimádó, mert Isten parancsai elé, vagyis Isten elé helyezi a szexualitást és a párkapcsolatot. Azt mondja, ezek nélkül nem tud (boldogan) élni, akármit is vár el tőle Isten. De akkor nincs meg az a szerelmes önátadás Istennek, ami az áldozásban megtörténik. Ezért szentségtörés a halálos bűnben élők áldozása. Áldozásukkal hazudnak, azt hazudják, hogy teljesen át akarják adni magukat Krisztusnak, pedig ez nem igaz, mert van egy bűn, amelyhez foggal-körömmel ragaszkodnak.

Krisztus és az Egyház arra hív minket, hogy felismerjük, a vágyaink mélyebbek annál, hogy bárki és bármi betölthesse Istenen kívül. Ez a szentek útja, és vannak, akik azt mondják, ne várjuk el ezt mindenkitől... De hát mindannyian szentségre vagyunk meghívva. A fényűző menyegzős lakomára. Nem a gyorsételre. Talán gonoszság az Egyház részéről, hogy elvárja tőlünk, ne junkfooddal (szemétkaja, ahogy az angol hívja a gyorsételt) táplálkozzunk, hanem a mennyei mannával? Az Egyház nem önsorvasztó aszkézisre hív minket, hanem arra, hogy a bűn szemete helyett az örök élettel táplálkozzunk. Tényleg olyan zord az Egyház, ha le akar szoktatni minket a gyorsételről, ami végül megöl minket, hogy a legfényesebb isteni lakoma asztaláról ehessünk, melyaz örök életre vezet?

Igen, ahhoz, hogy megnyíljunk Krisztus befogadására, fájdalmakon és lemondásokon vezet át az út. Nem olyan egyszerű ezt megélni, mint leírni.Ez egy egész életen át tartó folyamat, hogy minél inkább kitáguljunk Krisztus számára, hogy végül színről-színre látásával tölthessen be minket a mennyben. De nem éri meg? Ezért a boldogságért, az egyetlenért, amely kielégíthet minket, nem éri meg lemondani és szenvedni? Annyival, de annyival többet kapunk érte a végén.

Tudom, felmerülhet az olvasóban, házasságban élő nőként könnyen beszélek elviselendő elhagyottságról és magányosságról. De bármilyen sok szeretetet is tud adni a férjem, és bármilyen csodálatos is, hogy ő van nekem, csak Isten végtelen és tökéletes szeretete képes boldoggá tenni. Bármennyire is jó férjem van, ha nem élnék szeretetkapcsolatban Istennel, szeretethiányban sorvadnék el. De ez nem az én „különlegességem”. Mindenkit úgy teremtett meg Isten, hogy csak Ő tölthesse be teljesen.

Az, aki nem engedi a halálos bűnben élőket áldozni, és így ösztönzi őket a változtatásra, végtelenül szereti a bűnöst, mert nem hagyja, hogy pótszerektől várva a boldogságot szeretethiányban sorvadjon el, hanem segíti, hogy megnyíljon Jézusra. Az viszont, aki a sorvadozókat abba a hitbe ringatja, hogy épp jóllaknak és betöltetnek, a legnagyobb gonoszságot követi el, amely valaha létezett.