2016. október 23., vasárnap

A templom és a mecset békétlensége


1956. október 23-án szabadságharc kezdődött a szovjetek és helytartóik ellen. Ez a nap azonban más miatt is jelentőségteljes volt. Pontosan ötszáz évvel azelőtt, 1456. október 23-án költözött Kapisztrán Szent János az égi hazába. Bizonyára nem véletlenről van szó. A harcos szent közbenjárt a magyarságért, és még ha maga a szabadságharc nem is győzött, de a lelki nyereség hatalmas. Mártírjaink vére az egész nemzetet megszentelte, mi pedig immár hatvan éve meríthetünk erőt az ötvenhatosok hősiességéből.

Érdemes azonban nem csak rájuk, de a XV. századi ötvenhatosokra is emlékeznünk. Ugyanis nekünk már mindkettejük ellenségével szembe kell néznünk. Európa kultúrmarxista urai szövetkeztek a beözönlő muszlimokkal, hogy egységes erővel számolhassák fel a kontinens keresztény mivoltának utolsó maradványait.

Ebben azonban nincs semmi csodálni való, mivel a kultúrmarxizmus és az iszlám is ugyanannak a sárkánynak a két feje. Persze ez első pillantásra meghökkentő kijelentésnek tűnhet, hiszen a kultúrmarxisták ateisták, család- és nemzetellenes hedonisták, míg a muszlimok istenhívők, akik őrzik hagyományaikat, és a családról vagy a nemi szerepekről a szabadelvűtől igencsak távol eső nézeteket vallanak. Csakhogy ez a felszín. Egyfajta istenség előtti leborulás és konzervativizmus még nem jelenti azt, hogy jó emberekről és igaz vallásokról van szó. Elég, ha emlékeztetjük magunkat arra, hogy a farizeusok is látszólag buzgón szolgálták Istent és szigorú erkölcsi elvek szerint rendezték be életüket, mégis Isten Fia azt mondta nekik, hogy az ő atyjuk a Sátán.

Az eszmék és emberek igaz voltának helyes mércéje nem az, hogy imád-e valamilyen istenséget vagy szigorú erkölcsi elvek szerint él-e, hanem hogy milyen a viszonyulása Jézus Krisztushoz. Itt pedig a kultúrmarxizmus és az iszlám édestestvéreknek mutatkoznak, mivel mindkettő ellenségének tekinti a kereszténységet. Ez viszont magától értetődő, hiszen mind a kultúrmarxizmus, mind az iszlám a Sátán produktuma.

Manapság ez kemény, sőt felháborító és nevetséges kijelentésnek hangzik a legtöbbek számára, mert ellenkezik a felfogásukkal, ha az egyik vallás híve azt mondja egy másik vallásra, hogy sátáni. Ez merőben sértő kijelentésnek, felesleges pártoskodásnak, sőt ostobaságnak is tűnik, hiszen arra mutat rá, hogy nem vagyunk olyan emelkedett szelleműek, hogy lássuk, valójában minden vallás ugyanolyan. Nekünk Krisztus követőiként viszont a katolikus hitigazságok szerint kell vélekednünk és megnyilatkoznunk, nem pedig a szabadelvűek vagy épp gnosztikusok azon téveszméjét szajkóznunk, hogy minden vallás ugyanarra a hegyre vezet fel, és teljesen mindegy, hogy valaki muszlim-e vagy keresztény, mert hiszen a lényegük egy.

De mi valójában a lényeg? A lényeg Jézus Krisztus. Saját kijelentéseit idézve Ő az út, az igazság és az élet, és senki sem juthat el az Atyához, csak Őáltala. Nem mellékes kérdés, hogy Krisztust Istennek mondom-e, vagy csupán prófétának: vagy egyik sem igaz, vagy csak az egyik, de a kettő mindenképp kizárja egymást.

A muszlim vallás legfőképpen azért téves, mert ha az Isten Jézust csak prófétának mondom, miként ők, és nem ismerem el Őt Istennek, akkor az azt mutatja, hogy teljesen hamis az istenképem, és egy hamis istenséget imádok. Ha én azt gondolom Istenről, hogy túl magasságos ahhoz, hogy emberré legyen, szenvedjen és meghaljon, hogy nem váltott meg minket és nem támadt fel, akkor nem ismerem az igaz Istent, és így nem is tudom Őt szolgálni. Ha egy olyan prófétát követek, aki pedig többnek mondja magát Jézusnál és másmilyen istent hirdet, mint amilyet Jézus Krisztus kinyilatkoztatott, akkor egy hamis prófétát követek és egy nagy hazugság szerint rendezem be az életemet.

Az iszlám lehet, hogy Mohamed kitalációja, az is lehet, hogy pszichés problémákból fakadó képzelgése, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Gábriel arkangyal képében egy démon, ha nem maga Lucifer jelent meg Mohamed előtt, hogy Isten majmaként saját befejezést adjon az Úr kinyilatkoztatásának. Erre utal a párhuzam is: míg mi azt valljuk, Krisztus az Ige, aki öröktől fogva Istennél volt, és Mária által testesült meg, amit Gábriel adott hírül, úgy a muszlimok szerint a Korán az Ige, amely öröktől fogva Allahnál volt, Mohamed által „testesült meg", akinek Gábriel adta hírül a Korán tartalmát. Csakhogy míg Mária alázatos szolgálóleánya volt az Úrnak, addig Mohamed egy idő után véreskezű hadúrrá változott, aki gyilkos erőszakkal terjesztette hitét. Ennek a gyilkos terjeszkedésnek pedig fő áldozatai azóta is a keresztények.

Egyik más vallású ember a másik más vallású ember iránt viseltethet békével, de nem lehet soha tartós és valódi béke a templom és a mecset között, hiszen az igazság és a hazugság nem férhet meg egymás mellett. Assisi Szt. Ferenc sem azért látogatta meg a szultánt, hogy kinyilvánítsa, a kereszténység és az iszlám lényegében ugyanaz, hanem hogy áttérítse Krisztus igaz hitére. Mert hiszen nem azért vagyunk katolikusok, és nem muszlimok, mivel Európában kulturálisan ez indokolt, hanem mert a katolikus hit az igazság, az iszlám pedig hazugság, mégpedig gyilkos hazugság.

Aki azt terjeszti, hogy az iszlám is ugyanolyan tiszteletreméltó, mint a kereszténység, legyen akár csak jószándékú tévedő, ezzel a tettével Jézus Krisztus ellen cselekszik és a Sátán birodalmát építi.