2017. december 19., kedd

Egy család, amely Isten kezébe helyezte a gyermekáldást

Mikor menyasszony lettem, és ezt megtudta a ferences atya, aki gyóntatott, azt ajánlotta nekem, hogy keressek rá arra a névre: Lukács Ernő. Meg is tettem és egy csodálatos élettörténetet olvashattam. A napokban újra eszembe jutott Ernő bácsi és a családja. Arra gondoltam, megosztok veletek egy vele készült interjút. Annyira sokat adott nekem ez annak idején és annyira csodálatos tanúságtétel, hogy szeretném, ha a blogomon is meglenne.


„Szeretne gazdag lenni?” Megszólalt a 20 gyerekes milliárdos
(forrás: atv.hu - Hetek / Piros Júlia)

Lukács Ernő egy igazi „anticeleb”, aki 45 éve hűséges feleségéhez, 20 gyereke van, albérletből költözött tanyára, ahol valóságos munkával gazdagodott meg, életében nincsenek sötét titkok, nem népszerű és a média által nem ünnepelt személyiség.

- Hogy kezdődött ez a mesébe illő történet? 

Ernő bácsi:
- Éppen hogy csak elkezdtem a feleségemnek udvarolni, három évre be kellett vonulnom katonának. Még ma is pontosan tudom, hogy 819 napot vártunk egymásra. Közben a legtöbb katonatársamat elhagyta a párja. Nagyon jól választottam.

- Tényleg egy brigádgyűlésen állította választás elé az akkor 20 éves Juliannát?

- Mondtam neki, ha tíz gyereket nem akarsz, akkor ne gyere hozzám! Persze mindenki azt hitte, hogy vicceltem. Végül eléggé túlteljesítettük a célt. El kell gondolkodni, hogy kié a nagyobb érdem. Szerintem 99 százalékban a feleségemé. Tavaly július 3-án voltunk 45 éves házasok.  De olyan, mintha csak öt másodperc lett volna az életünk idáig.

Juci néni:
- Nem csak enyém az érdem, de az biztos, hogy a nőnek ott kell állnia a férje mellett, és segítenie, mert anélkül nem megy. 21 éves koromtól 46-ig mindig terhes voltam, és volt, hogy nekem kellett ellátni 16 marhát egyedül. Városi létemre nem voltam olyan ijedős csaj. Igazi vadnyugati életünk volt.

- Gondolta, hogy egyszer milliomosok lesznek?

- 33 évig laktunk a tanyán úgy, hogy abból 16 évig nem volt villanyunk. El lehet képzelni, milyen volt nekem városi lánynak elindulni három óvodás korú kisgyerekkel egy olyan helyre, amely két kilométerre van a legközelebbi kis falutól. A háztartási gépeinket, mosógépet, hűtőszekrényt elajándékoztuk, és kezdődhetett a kemény élet. Az esti fürdetés után minden éjjel kézzel mostam, ugyanis akkor még csak szövetpelenka volt. Közben meg sorban születtek a gyerekek.

- Sosem panaszkodott, hogy nehezen megy a sora?

- Nem, ezt az életet mi vállaltuk, panasznak nem volt ott helye! Mindenki azt kérdi tőlünk, hogy a gyerekek talán véletlenül születtek? Ez olyan butaság, hiszen véletlenül nem születik gyerek. Mi tudatosan vállaltuk valamennyit, és azt éreztük, hogy nekünk ezt végig kell csinálnunk, bármi áron.

Ernő bácsi:
- Csak azt tudtam, hogy haladni fogok előre, és minden kölykömnek veszek házat. Soha nem fogadtunk el semmiféle segélyt. Többször is behívtak, hogy adnának nekünk nevelési támogatást, de én azt mondtam, hogy adják inkább más szerencsétlennek. Pont azért, hogy később ne vessék a szemünkre, hogy azért van ennyi gyerekünk, hogy abból éljünk meg.

Juci néni:
- Így visszanézve lehet, ha elfogadtuk volna, és ha szegények maradunk, akkor nem piszkált volna minket annyit az APEH, meg a VPOP. De sebaj, mert ezt is kibírtuk. Hihetetlen összegű, több millió forintos bírságokat kaptunk, amikről később, a befizetés után mondta ki a bíróság, hogy jogtalan volt.  Pedig évente ellenőriznek minket és mindig, minden rendben volt.

- Gondolja, hogy sokan irigykednek magukra?

Ernő bácsi:
- Bár ellenségeink tudtommal sosem voltak, egyesek azért szerettek alánk tenni. Az APEH-nál ismeretlenek már sokszor feljelentettek.

Juci néni:
- Talán nem sokan tudják, hogy miken mentünk keresztül, amíg idáig eljutottunk. Mindig azt mondom, hogy amit elértünk, azt bárki utánunk csinálhatja. Én 16 évig mostam minden nap kézzel. De még egymásnak sem szoktunk panaszkodni.

- Lehet ennyi munka mellett még a gyerekekkel is külön foglalkozni?

Ernő bácsi:
- Esténként miután végeztünk a munkával, még tanultunk a gyerekekkel, úgy hogy többen kitűnő bizonyítványt kaptak. De játékra is maradt idő, ha kellett kézen jártam nekik az udvaron, vagy tanítottam őket biciklivel hátrafelé tekerni, fociztunk, bújócskáztunk. Aztán futószalagszerűen kezdődhetett a fürdetés. Elkaptam a legfiatalabbat, megfürdettem, majd bevittem az ágyba lefektetni. Három után vízcsere. Persze a vizet előbb fel kellett húzni a kerekes kútból, még ma is, sötétben is tudnám, hogy 13 tekerés után van fent a vödör. Aztán bográcsban meg kellett melegíteni, és úgy bevinni a fürdőszobába.

Miközben végig csodáljuk a carrarai márvánnyal borított, antik bútorokkal berendezett termeket, találkozunk Évivel, a család legfiatalabb sarjával. A csinos, 20 éves lány kozmetikusnak tanul.

- Nem sokan mondhatják el, hogy 20. gyerekként jöttek a világra. Még jó, hogy a szüleid nem álltak meg 19-nél. Nem lettél elkényeztetve, mint legkisebb?

Évi:
- Igaz, hogy mindent megkapok. Van fodrász műhelyünk, és kozmetikánk is a birtokon. Most kaptam egy szoláriumot, sok vendégem jön a városból. De a kastélyt tényleg én takarítom. Nálunk sosem volt bejárónő, vagy bébiszitter.

Ma már a 14 lányból, és 6 fiúból csak kettő van otthon, a többiek szép sorban kirepültek. Persze szinte sosem üres a ház, csak a szűk családhoz 63 fő tartozik, és a legidősebb unoka már 25 éves. Ernő bácsihoz, aki jó emberismerő hírében áll mindenki szívesen fordul tanácsért.

Ernő bácsi:
- Pszichológus-fajta vagyok, ha valamelyik lányomnak jött egy udvarlója, nekem elég volt csak ránéznem, hogy tudjam zsivány-e vagy sem. Ha aztán nem fogadták meg a tanácsom, később mindig azt mondták: apu miért nem hallgattunk rád!

- Mivel foglalkoznak a felnőtt gyerekek?

- Mindenki leérettségizett, a fiúk a földeken dolgoznak velem, a lányok mind szakmát tanultak ki. Van köztük cukrász, szűcs, varrónő, virágkötő, fodrász, kozmetikus. A fiaim közül egyik sem lett miniszter, az apjukat követve az állattenyésztést, földművelést választották. A parasztember nem igen tud elszakadni ettől. Ez az élet a legszebb.

- Akkor sikeresnek mondhatja magát a gyereknevelésben. Úgy érzi, hogy át tudta adni azokat az értékeket, amelyek szerint él?

- Mindent megtettem, de azaz igazság, hogy talán nem mindenki vette át. Igyekeztünk a gyerekeinket tisztességre nevelni. Csúnyán beszélni, duzzogni, veszekedni nem lehetett. Nem engedtük, hogy árulkodjanak egymásra, össze kellett tartaniuk. Mindenki szót fogadott, és mindenkinek meg volt a maga feladata. Tíz állatot kapott minden gyerek, azokat nekik kellett ellátniuk. Olyan komolyan vettük őket, mintha felnőttek lennének. Együtt dolgoztunk, harcoltunk azért, hogy jó termés legyen. Az volt az elvünk, ha valakinek nincs kedve a munkához, akkor csinálja kedvetlenül, de akkor is meg kell csinálni, úgyhogy jobb lesz, ha vidáman teszi.

Nemcsak 17 gyerekünknek vettünk házat, és kocsit, de akkoriban még a szüleinket, sőt a környéken a rászorulókat is mi segítettük. Ezt ma kevesen mondhatják el.  Óriási volt a türelmünk, de a gyerekeink is nagyon jók voltak. Felnéztek rám az egyszer biztos. A gyerekek elköltözése után sem maradt űr az életükben, nagyon jól érezzük magunkat kettesben is, miközben ugyanúgy adjuk-vesszük az állatokat, mint régen.

- Hatvannyolc évesen is intenzíven dolgozik. Nem érzi úgy, hogy most már ideje megpihenni?

- Ha lehet ilyet mondani, még intenzívebben megy a munka, mint valaha. Épp holnap viszik két kamionnal a marháimat a törökök. De nemrégiben adtam el lovakat a Jordán királynőnek, és Rómába is került néhány arab telivérünk. Vannak még terveim, például tovább akarok építkezni. Néha még az asszonynak kell engem fékeznie, de addig fogom csinálni teljes erőbedobással, amíg bírom.

- Egészségügyi problémájuk sem volt soha?

- Semmi. Egész életemben nagyon jó erőben voltam. Ami ehhez az élethez kellett is. Ha este kaptam a hírt, hogy másnap reggel le kell adni négy bikát, akkor magam kötöttem össze őket, és gyalog vittem az állatokat a négy kilométerre levő leadó helyre. Ez a 700 kilós állatokkal nem is volt olyan könnyű. Mondja, szeretne ön milliomos lenni?

- Nem bánnám…

- Akkor a következőt kell csinálni: keressen egy istállót, vegyen három kis bocit. Ez abszolút reális idáig. Egy istállót pár nap alatt meg lehet építeni. Felneveli a három bikát, amiért pont egymillió forint jár. Kilakkozhatja a körmét, vehet szép blúzt, lehet úrilány, ha megetette az állatokat! Aztán senki sem fogja tudni, hogy az istállóból jött. Talán még kell hozzá egy talicska, és egy kasza, és valamelyik öregtől tanulja meg, hogy kell azt kikalapálni, kifenni. Keressen egy kis zöld füvet, azt bárhol lehet találni. Ebből egy év alatt már milliomos lehet. Amelyik fiatal elkezdi, amit most mondtam, nem fog csalódni! Ha leadta a három bikát, utána vegyen hatot, ekkor már két millió forintja lesz. Ha még többet akar, akkor vegyen még többet. Csak el kell látni őket, de ez egy nagyon kedves állat, élmény velük dolgozni, és óriási hasznot hoz. Ennél egyszerűbb dolog alig van.

Juci néni:
 - Mi mindent, amire szükségünk volt, magunk termesztettünk. Ha volt négy anyadisznónk, akkor annak a szaporulatából egy év alatt 22 db 200 kilón felüli disznót tudtunk levágni. Abból aztán elláttuk az egész nagycsaládot. Amit a saját kertünkben termeltünk mindenféle vegyszer nélkül, az olyan ’bio’ volt, hogy ma sehol nem kap olyan egészségeset a boltokban.  

Ernő bácsi:
 - A reggeli müzli, és kakaó helyett frissen fejt tejet kaptak a kicsik. Mindenki hozta a saját jelével címzett bögréjét, beállt a kígyózó sorba a tehén farához, s várta az adagját. Megkérdeztem tőlük, hogy habosan vagy simán kérik, és kívánság szerint fejtem egyenesen a poharukba, néha még viccből az arcukra is spricceltem. Aki végzett, az istálló másik kijáratánál távozhatott.

- Ezek szerint diploma nélkül is tökéletesen lehet boldogulni?

- Természetesen fontos lehet egy diploma, de azzal nem veszíti el az értékét, ha közben mezőgazdasággal is foglalkozik az ember. Mondjuk, reggel 7-8-ig megeteti az állatokat, szépen rendet tesz, majd bemegy és megfürdik, akkor utána kastélyban is élhet, és kamatoztathatja a diplomás tudását. Vegyünk például egy parasztembert, vagy egy házaspárt. Ha az asszony reggel elvisz 100 tojást a piacra, akkor aznapra már szinte megkeresett annyit, amiből meg lehet élni. És ha még a férje közben megeteti az anyadisznót, 14 malacát, 8 hízót, és 6 bikát, akkor már teljes milliomosok. Senkitől sem függenek.

- És nem kell még drágán megvenni az állattartáshoz szükséges takarmányt is?

- Az attól függ, hogy milyen takarmányról van szó. Mert, ha az ember, amikor kaszálni kéne, csak vakarózik, ha gyűjteni kéne, csak alszik, akkor bizony drága. De ha ő maga megcsinálja, akkor semmibe sem kerül. Itt az utak mentétől kezdve, ahol fű van, ott lehet kaszálni, és télire meg beteremteni. Ha ezt most összehasonlítja a maga életével ott Pesten, és úgy érzi, hogy valamivel elégedetlen, esetleg a munkahelyi hajtás megviseli idegileg, akkor már jöhet is a marhatenyésztés. Fiatalok, ki kell költözni a tanyára, aztán hogy ne születnének sorban a gyerekek?! A problémákon pedig úgy kell átlépni, hogy azok nagyon alul maradjanak. Nem lelkizünk mi soha. Ha megdöglöttek az állatok, nem számít, hoztam helyette hússzal többet, vagy ha szárazság volt, esetleg elverte a jég a termést, mindenen túlestünk, mint a vénasszony a csibeitatón.

- A világ fejlődése, az egyre jobb életkörülmények mellett változtak bármit is a mindennapjaik?

- A mi világunk nem változik, ugyanúgy szántjuk a földet. Egyedül, ami talán jelentős, hogy van mobiltelefon, és internet, de sokszor gondolok rá, hogy bár ezek hasznos dolgok, az emberek életén mégsem sokat segít. Az én sikerem egyik titka az, hogy ha valamit kitaláltam, azt azon nyomban véghez is vittem. Ha éjjel jutott eszembe valami, hajnalban már el is kezdtem a kivitelezést. Persze hoztam rossz döntéseket is, de mindig volt annyi önkritikám, hogy nem szépítettem, bevallottam a tévedéseimet. Ha nagy baj ért is minket, megbeszéltük, hogy a rossz után majd jön a jó, és továbbmentünk. Keseregni nincs értelme, úgy nem működnek a dolgok. Nekem például elég, ha ránézek a feleségemre, és máris jó kedvem van. (nevet)

- Hogy érzi, volt az életében, a sikereiben valami felsőbb, Isteni segítség is az emberi erőfeszítések mellett?

- Magamtól nem tudtam volna ezt végig csinálni. Biztos, hogy kaptam Istentől segítséget. Nem nagyon szeretem elmondani az ilyesmit, mert hihetetlenül hangzik, de olyan is volt, hogy a nagy szárazság miatt már nem tehettem mást, mint hogy elmentem imádkozni, aztán megjött az eső. Máskor meg épp hazaértem, amikor kaptuk a hírt, hogy megszületett a kis unokám, de azt mondták, hogy nem marad meg, mert koraszülött, és tüdővérzést kapott. Éjfél is volt már mikor azonnal visszafordultam, elmentem a szekszárdi nagy templomhoz, letérdeltem ott kívül a lépcsőkön, mert az ajtó már zárva volt, és két órával később hívtak, hogy a gyerek jobban van, már lehet bízni.

- Van bármi az életükben, amit ha újra kezdenék, másképp csinálnának?

- Semmi. Ez így volt jó a nehézségekkel, és a buktatókkal együtt.

2017. december 15., péntek

Felelősségteljes gyermekvállalás


A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.

Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”

E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez.

Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”

Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”

Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”

Mária így válaszolt: „Nos, ne is haragudj, de ez őrültség. Minek nézel te engem? Ilyen felelőtlenül csak a bigott rigoristák vállalnak gyereket. József biztos elküldene, akkor pedig mint parázna asszonyt megköveznek. De ha nem is küld el... Ismered te a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetet itt, Júdeában? Tudod te, mennyikét keres egy ács? És láttad, mekkorka háza van a vőlegényemnek? Különben is túl fiatal vagyok még. Nézd, Gábor arkangyal, én igaz hívőként nyitott vagyok az életre, de vallásosnak lenni nem egyenlő az esztelenséggel."

Az angyal ezeket hallva elszomorodott és továbbállt. Mária pedig öntudatos elégedettséggel dicsérte meg magát, mennyire felelősségteljesen áll a gyermekvállaláshoz – pontosan úgy, ahogy az egy modern hívőhöz illik.

2017. december 5., kedd

Katolikusok üldöznek majd katolikusokat

Ezen pedig nem kell meglepődni, mert ez történt már a prófétákkal is, Krisztussal is és nagyon sok szenttel is. Ami pedig Krisztussal megtörtént, az a követőivel is nagy valószínűséggel megesik, hiszen „Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak." (Jn 15,20)

Ha helyesen olvassuk az Ószövetséget, akkor átvitt értelemben véve azt is a katolkus Egyház történeteként kell olvasnunk. Hiszen kik a katolikusok? Isten népe. Az Újszövetség előtt ezek a zsidók voltak, most pedig mi. Az ószövetségi és a Krisztus korabeli zsidó vallási közösség működésében pedig felfedezhetünk hasonlóságokat a katolikus Egyházéval.

Annak idején a próféták élete csúfos véget ért mégpedig hittestvéreik keze által. Jézus Krisztust is a saját vallási vezetői ölették meg. Miért kellene azon csodálkozni, ha akár az elmúlt korok szentjeit, akár a jelenlegi Egyház Krisztushoz hű tagjait a saját egyházi vezetők és hittestvéreik gyötrik akár testileg, akár lelkileg?

Keresztes Szent Jánost például sarus kármelita testvérei zárták börtönbe, éheztették és verték rendszeresen, mert nem tetszett nekik, hogy meg akarja reformálni a rendet. Szent Pió atyát is évekre eltiltották a gyóntatástól. Ma pedig azok a papok járnak pórul, akik kitartanak amellett, hogy a házasságtörésben élők ne járulhassanak szentáldozáshoz, ld. pl. ezt az esetet.

Mint nemrégiben kiderült, Ferenc pápa hiteles tanítóhivatali megnyilatkozás rangjára emelte az Amoris Laetitia azon értelmezését, mely szerint az újraházasodottak áldozhatnak anélkül, hogy tartózkodnának a házasélettől. Ha jól értem, ez azt jelenti, hogy nem dogma, tehát nem tévedhetetlen és megváltoztathatatlan megnyilatkozás, melyet minden katolikusnak halálos bűn terhe mellett hinnie kell, azonban ezt kell hivatalosan hirdetni mint az Egyház tanítását és alázattal el kell fogadni, és az ezzel ellentétes tanításokat kerülni kell.

Mennyire, mennyire agyafúrt!

Ferenc pápa nem mondott ki dogmának egy egyértelműen Krisztus tanításával szembemenő dolgot, hiszen az egyértelmű eretnekség lenne, azonban mégiscsak az Egyház hivatalos tanításává emelte ezt a borzalmas szemléletet és gyakorlatot, vagyis most már lehet lobogtatn, hogy ez az Egyház tanítása és bunkósbotként lehet használni azon klerikusokkal és laikusokkal szemben, akik merik mindennek ellenére az igazságot hirdetni az újraházasodottak áldozásáról (ahogy én is tettem már itt, itt és itt).

És ismét elérkezdtünk ahhoz a ponthoz, amikor katolikusok fognak üldözni katolikusokat, és csak úgy, mint Jézus és sok nagy szent, hithű katolikusok a saját egyházi előljáróik keze révén fognak szenvedéseket kiállni. Olyan véget nem fogunk érni, mint Szent Johanna (őt a katolikus egyházi törvényszék máglyán megégette), de úgy sejtem, egyházi karrierek fognak megtörni, papok lesznek némaságra ítélve, szerzetesközösségek lesznek tönkretéve, világi hitvallók lesznek megalázva.

Egy valamit még itt a végén pontosítanom kell. Hiszen nem katolikusok üldöznek katolikusokat, hanem modernista eretnekek üldöznek katolikusokat. Az első csoport csak névleg katolikus. Eretnekek ők, hiszen a tridenti zsinat kimondta:

[1807] 7. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy tévedett az Egyház [1], amikor azt tanította és tanítja evangéliumi és apostoli tanítás folyományaként [vö. Mt 5,32; Mk 10,11 k], hogy az egyik hitves házasságtörése esetében sem szabad a házassági köteléket felbontani, s egyikük sem, még az ártatlan sem (aki nem is adott okot a házasságtörésre), köthet a másik hitves életében másik házasságot, sőt paráználkodik, aki elbocsátja a házasságtörőt, és más nőt vesz feleségül, meg az is, aki elbocsátva a házasságtörő férjet máshoz megy hozzá: legyen kiközösítve. 

A Mikulás még tudta, hogy kell bánni a tévtanítókkal. Szent Miklós püspök, imádkozz értünk,
hogy a modernizmus eretneksége is hamarosan véget érjen csak úgy, mint annak idején az arianizmus tombolása!
Ez a helyzet. Akik az újraházasodottak áldozását propagálják, azoknak mind egy szálig ki kéne lenniük már rég közösítve az Egyházból. Ehelyett ők uralkodnak. De csak látszólag. Hiszen az Egyház Ura nem más, mint Jézus Krisztus, aki nem hagyja elveszni Menyasszonyát. Ez csak egy jó próba arra, hogy elváljék az ocsú a búzától atekintetben, hogy ki hithű katolikus és ki modernista eretnek.

Persze itt nem fognak véget érni a dolgok, ebben biztos vagyok, bár azt nem tudom, mi lesz a következő pont. A fogamzásgátlás engedélyezése? A nők pappá szentelése? A szodomita párkapcsolatok elismerése? Annyi biztos, hogy a modernisták már csak olyanok, ha elkezdték, nem bírnak leállni ezt láthatjuk a protestáns felekezeteknél, főleg Skandináviában , hiszen a forradalomnak permanensnek kell lennie, ahogy egyik szellemi atyjuk, Lenin is megmondta már régen.

Mi mit tehetünk? Imádkozzunk, engeszteljünk, álljunk ki az igazságért és támogassuk azokat, akik szintúgy kiállnak az Egyház valódi tanítása mellett, főleg, ha klerikusokról van szó, hiszen ők az egzisztenciájukat is kockáztatják ezzel, míg mi egyelőre csak legfeljebb pár farizeusozó meg rigoristázó hozzászólást kapunk.

Kép: Giovanni Gasparro

2017. november 24., péntek

A valódi reformátorok

Nemrég olvastam Keresztes Szt. Jánosról, és megfogott egy rész, amely arról ír, miért és miként lépett a kármelita rendbe: 

„Nemsokára megvált, miért hívta ide Isten titkos szava. Abban az időben ugyanis a spanyol kármeliták - férfi és nő ágon egyaránt - egy pápailag jóváhagyott enyhébb szabály szerint éltek. A régi szigorú vezeklő és imádságos szellemből nem sok maradt. János élt a káptalani rendelkezések nyújtotta lehetőséggel s elöljárói engedelmével az eredeti szigorú szabályt követte: míg társai húst ettek, ő beérte kis levessel meg főzelékkel; nyolc hónapig böjtölt, szigorú szilenciumot tartott, szívesen végezte a legalacsonyabb dolgokat is, s hogy henyélésen ne találtassék, a pihenés idejében feszületeket és vezeklőostorokat készített." 

Egyházunk nagy szentjei közé tartoznak azok, akik megreformáltak egy-egy szerzetesrendet. A fent említett Keresztes Szt. János és Avilai Szt. Teréz a Kármelt, Szt. Koléta a klarisszákat vezette vissza eredeti szellemiségükhöz; a ciszterci rend alapítói között is csupa szent van, akik Szt. Benedek regulájához tértek vissza, és még sorolhatnám.

Avilai Szt. Teréz és Keresztes Szt. János Szűzanya és kis Jézus társaságában
Furcsának tartom, hogy a modernisták nem vetik ki ezeket az embereket a kánonból, hiszen pont azt tették, ami miatt ők az ún. hagyományhű katolikusokat bántják: visszatértek saját életükben és közösségükben az eredeti fegyelemhez. Valódi reformációt hajtottak végre, nem pedig deformációt, mint Luther és Kálvin. Azt hiszem, a támadáshoz nem elég bátrak, hiszen ismert és szeretett szentekről van szó; inkább megkérdőjelezhető példaképeket állítanak elénk, akik az ő lelkivilágukhoz jobban passzolnak, mint például Luther Márton, hogy velük halványítsák el az igazi példaképeket.


Ahogy az egyháztörténelmet vizsgálom, úgy látom, a szerzetesrendek élete hullámzó: egy nagy szent megalapítja őket, aztán az évszázadok folyamán, akár pápai jóváhagyással liberalizálódnak ezek a rendek, veszítenek fegyelmükből, majd jön megint egy (vagy több) szent, aki visszatéríti a rendet ahhoz, amilyennek az alapító szent - és így Isten - akarta. Ha ez nem sikerül, akkor új szerzetesrend, új ág alakul, amelyben, aki arra vágyik, megélheti az alapító ideáját.

Mi történik akkor, hogyha a teljes Egyházra vetítjük ezt a képet? Nem ugyanez a helyzet? Ott van például az érett középkor tündöklése, Assisi Szt. Ferenc, Guzmán Szt. Domonkos, Aquinói Szt. Tamás kora, majd a reneszánsz pápák idejének és Lutherék idejének mélypontja, s ezután a felívelés, a tridenti zsinat kora. Aztán ugorjunk egy kicsit az időben: a XIX. századi általános elvallástalanodás, szekularizmus, liberalizmus korát a XX. század első felében követte egyfajta felívelés, visszatérés Krisztushoz és a nemzeti hagyományokhoz, amit a II. világháború végkimenetele tört derékba, majd jött a II. vatikáni zsinat utáni tomboló egyházrombolás - főleg a liturgia tekintetében - és a 68-as szexuális forradalom. Most viszont egyre inkább azt láthatjuk, hogy a hagyományos miserítus, a valódi, nem modernista katolicizmus terjedőben és erősödőben van. Ferenc pápa és tanácsadóinak működése révén egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valaki vagy az Egyház kétezer éves kincsestárából merítő katolikus lesz, vagy pedig elvész a modernizmus süllyesztőjében olyan szólamokat követve, mint pl. a perszonalizmus, a nagykorú kereszténység és a posztkonvencionalista erkölcs.

A modernisták a halál kultúráját építik a migránsok és az iszlám támogatásával, a fogamzásgátlással és a liturgia rombolásával, míg az őseik hagyatékát (újra)felfedező katolikusok, csak úgy mint a nagy rendreformáló szentek, radikálisan szakítanak a világ, és ebbe tartozóan akár egyházi környezetük eszméivel és szokásaival - hiszen az is radikálisan szakított Krisztussal -, hogy magukat, ebből kiindulva pedig családjukat és tágabb környezetüket Isten parancsaihoz és teremtő tervéhez vezessék vissza, hogy újra virágzás és élet legyen bennük. Hiszen csak az az egyén, család, egyházi közösség és nemzet tud gyümölcsöket hozni, amely Teremtője szándékai szerint rendezi be életét. Egyedül abban az esetben nem megyünk szembe saját természetünkkel, ha az Úr törvényeihez igazítjuk életünket, és csak így kerülhetjük el a halált és a pusztulást. Elég körbenéznünk Európában, hogy ennek bizonyítékait láthassuk. A modernista egyházközségek és szerzetesrendek, Istentől elszakadt családok és nemzetek halnak ki, míg az Egyház hagyományaiból merítő közösségek szépen lassan meghozzák lelki és testi gyümölcseiket egyaránt.

Vádolhatnak minket azzal, hogy farizeusok, legalisták, rigoristák vagyunk, hogy lenézünk másokat, esetleg a múltban élünk és túlságosan sokat foglalkozunk a külsőségekkel, de ez nem igaz. Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk szentek, de a modernistákkal ellentétben mi jófej és szalonképes emberek helyett igenis szentek akarunk lenni. És valódi reformációt akarunk. 

A modernisták azzal kérkednek, hogy meg akarják reformálni az Egyházat, holott amit ők csinálnak, nem reformáció, hanem deformáció. A valódi katolikus reformáció azt jelenti, hogy Jézus Krisztus, Keresztes Szt. János és sokan mások nyomában járva visszatérünk Isten eredeti szándékához, az általa adott mintákhoz, ideálokhoz, parancsolatokhoz - elsősorban saját életünkben, ami lassan környezetünkre is kihat majd, amilyen mértékben a Jóisten akarja. Aki viszont a világ képére, saját megtévedt elméje és bűnös életvitelének mintájára akarja formálni az Egyház tanítását és gyakorlatát, nem reformál, hanem rombol. Rombol liturgiát, szerzetesi fegyelmet, családi életet, templomot, egyházművészetet  - a transzcendenst, a kultúrát és a morált egyaránt.

Most, az ún. reformáció 500. évfordulóján mutassuk meg, milyen is az igazi reformáció! És ehhez ne féljünk visszatérni a gyökerekhez, vagyis az igaz katolikus hithez és hagyományhoz. Ha Keresztes Szt. János és társa, Avilai Szt. Teréz nem szégyelltek visszatérni a Kármel eredeti rendjéhez és fegyelméhez, akkor mi miért félnénk ugyanettől? Ha a mai kor letért az igaz útról, akkor igenis a múltba kell révednünk" azért, hogy átmentsük onnan mindazt, amit a modernisták elvettek tőlünk. Ezt tette minden nagy szerzetesrend-reformátor, de Jézus is. Ne féljünk mi is ezt tenni!

2017. november 9., csütörtök

Az intolerancia védelmében

Tiszeletreméltó Fulton Sheen érsektől - akitől már fordítottam, ld. Az Antikrisztus tizenkét egyházromboló trükkje - azért rakom be ezt az írást, mert biztos ti is észrevettétek, hogy sokszor milyen nagy a nyomás rajtunk, keresztényeken a külvilág részéről, hogyan gondolkodjunk és viselkedjünk ahhoz, hogy jó keresztényeknek tartsanak minket. Van a nem hívő embereknek is egy erkölcsi kódexe, és ezt ránk akarják erőltetni. Vagyis azt mondják, hogy: igen, jóságra törekszel, jó ember akarsz lenni? Na, akkor legyél ilyen, olyan, amolyan (felsorol pár manapság divatos jelzőt itt), különben azt fogom mondani rólad, hogy nem is vagy jó ember, nem is vagy jó keresztény, és elriasztasz csak Jézustól. Ezzel ugye az a probléma, hogy a jóságról alkotott fogalmunk nagyon sokszor ellentétes azzal, amit a világ diktál. Az egyik ilyen ellentétes pont az, hogy a világ szerint a jó ember toleráns, mégpedig nyilván úgy, ahogy azt ők meghatározzák, viszont mi, keresztények ezt egészen másképp értjük, értékeljük és éljük meg. Szeretném megkímélni magunkat attól a csapdától, hogy azon igyekezetünkben, hogy a nem hívő embereket Krisztushoz vonzzuk, az ő jóságfelfogásukba simuljunk és olyan tulajdonságokat is a magunkévá tegyünk, hogy nekik tetsszünk, amelyek révén Isten tetszését viszont elveszítjük.

Szóval jöjjenek itt Fulton Sheen éresek gondolatai a toleranciáról és az intoleranciáról. (Az, hogy tiszteletreméltó, egyébként azt jelenti, hogy a boldoggá avatás „előszobájában” van.) Még annyit, hogy ezek a gondolatok már nyolcvan évesek, és mégis mennyire aktuálisak…


AZ INTOLERANCIA VÉDELMÉBEN

A tolerancia csak személyekre vonatkozik; az igazság tekintetében nincs helye engedékenységnek. Fulton J. Sheen gondolatai.

Azt állítják, Amerika az intoleranciától szenved – ó, nem. Hanem a toleranciától. Attól, hogy tolerál jót és rosszat, igazságot és tévedést, erényt és romlottságot, Krisztust és a zűrzavart. Országunknak messze kevesebbet ártanak a maradiak, mint a [túl] nyitottan gondolkodók.

A divat oltárán ma a haladás istenségét magasztalják. Ha megkérdezzük a buzgó imádókat: „haladás – merre?”, máris jön a toleráns felelet: „a további haladás felé”. A józan ember pedig eltöpreng, hogyan lehetséges haladás irány nélkül és hogyan lehetséges irány biztos pont nélkül.

E hamis széleslátókörűséggel szemben a világnak szüksége van intoleranciára. Egyesek úgy vélik, az intolerancia mindig rossz, mert szerintük az nem más, mint gyűlölet, szűklátókörűség, bigottság. Ugyanezek az emberek a toleranciát mindig jónak tartják, mivel az számukra szeretetet, széles látókört, jóemberséget jelent.

Mi a tolerancia? A tolerancia a meggondolt türelem magatartása a rosszal szemben; tűrés, amely visszatart attól, hogy kinyilvánítsuk haragunkat vagy büntessünk. E meghatározásnál fontosabb azonban, hogy mire alkalmazzuk. Itt a lényeg: a tolerancia csakis személyekre vonatkozik, sohasem az igazságra. Az intolerancia pedig csakis az igazságra vonatkozik, személyekre soha. A tolerancia a tévelygőt illeti, az intolerancia a tévedést. Igazság és elvek vonatkozásában nincs helye toleranciának.

A kertész nem tolerálhatja a kerti gazt. Az építész nem tolerálja a homokot az épülő felhőkarcoló alapjául, az orvos nem toleráns a laboratóriumában tenyésző kórokozókkal szemben. Mindannyian intoleránsak vagyunk, ha a „toleráns” árus a fizetendő tételek összeadásakor tíz meg hetet nagyvonalúan húsznak számol.

Ha a hídépítő indokoltan intoleráns a nyomás és feszítés törvényeit, a fizikus pedig a gravitáció elvét illetően, miért ne volna joga Krisztusnak, Egyházának és a gondolkodó embernek, hogy intoleráns legyen, ha Krisztus igazságairól, az Egyház tanításáról és az ésszerűség alapelveiről van szó? Lehetnek-e Isten igazságai kevésbé érvényesek, mint a matematika törvényei?

Manapság sokan mondják, hogy a modern világnak dogmák nélküli vallásra van szüksége. A dogma: igaz gondolat. A dogmák nélküli vallás: gondolat nélküli vallás, gerinc nélküli törzs. Minden tudományban vannak dogmák. „A vízmolekula egy oxigén- és két hidrogénatomból áll” – ez egy kémiai dogma.

Amely tudománynak vagy egyháznak a legtöbb dogmája van, az a tudomány vagy egyház gondolkodott legtöbbet. A Katolikus Egyház, húsz évszázad tanítómestere rengeteg komoly, kemény gondolkodás során építette fel dogmáit, mint ahogy az ember házat épít téglákból, de sziklára alapozva. Évszázadok vonultak el előtte múló divatjaikkal, pillanatnyi ragaszkodásaikkal; ugyanazokat a hibákat követték el, ugyanazokat a mintákat követték, ugyanazokba a szellemi csapdákba estek. Ezért az Egyház nagyon türelmessé és jóságossá vált a tévelygő tanítványok felé, de nagyon intoleránssá és keménnyé a téves felé… Szelíd a tévelygővel, de szigorú a tévellyel szemben. Ha a tévelygő bűnbánatot tart, visszaengedi lelkei kincsestárába, a tévelyt azonban soha nem engedi be bölcsessége kincsestárába. Ami helyes, akkor is helyes, ha senki sem helyesli; a rossz pedig akkor is rossz, ha mindenki rossz úton jár. 

Forrás: Christianae (Részletek Fulton J. Sheen: Old Errors and New Labels (1931) c. könyvének 7. fejezetéből)

Köszönet a fordításért Ménesi Krisztinának!

Angolul itt olvashatóak az érsek gondolatai a témáról bővebben: The Catholic Gentleman - A Plea For Intolerance

2017. október 21., szombat

A vámos és a farizeus - egy XXI. századi történet


Néhány elbizakodottnak pedig, akik azt gondolták, hogy ők igazak, és másokat megvetettek, ezt a példabeszédet mondta: »Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik vámos volt, a másik farizeus. A vámos megállt, és így imádkozott magában: ‘Istenem! Hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rigorista, legalista, középkorban élő, a külsöségekre hangsúlyt fektető és ítélkező, mint ez a farizeus itt. Én nem irigylem az újraházasodottaktól az áldozást, az erkölcsről alkotott felfogásomat pedig perszonalizmus és posztkonvencionalizmus jellemzi. Nagykorú keresztény vagyok, rendkívül irgalmas, és ezzel a farizeussal ellentétben nem gondolom magam jobbnak a többi embernél.’ A farizeus pedig távol állt meg, nem merte a szemét sem az égre emelni. Mellét verve így szólt: ‘Istenem! Légy irgalmas nekem, bűnösnek!’ Mondom nektek: ez megigazultan ment haza, amaz pedig nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, felmagasztalják.«

2017. szeptember 27., szerda

Metafizikai tradíció és kereszténység

Az alábbiakban egy immár hatéves írásomat szeretném közzétenni kisebb módosításokkal. Ennek két oka van: az egyik, hogy megszűnt a honlap, mely eredetileg közölte, a másik pedig, hogy a migrációval együtt járó iszlamizációt könnyen elősegítheti a metafizikai tradíció tévtana, ezért most még veszélyesebb, mint annak idején volt.

Felmérések szerint a hinduizmus a világ harmadik legelterjedtebb vallása, követve a kereszténységet és a mohamedán hitet. Ám azt kell mondjuk, hogy ez nincs így - ugyanis nem a keresztény vagy mohamedán, hanem a hindu gyökerű világképek ma a legelterjedtebbek. Legyen szó ezoterikus feministáról, sámánhit büszkeségétől eltelt nemzeti radikálisról vagy épp, be kellett látnunk, a metafizikai tradíció intellektuális hívéről, mindannyian egyetlen egy világkép más módon becsomagolt formáját hiszik: a hindu szemléletet, mely teljesen ellentétes a kereszténységgel.

Az már részletkérdés, mondhatni okos színjáték, hogy az egyik a másikat lenézi, mondván, a másik kifordítja az igaz tant. Ez főképp a metafizikai tradícióra jellemző: ők saját elképzeléseiket büszkén translogicusnak (logika felettinek), míg a divatos, főleg liberális, feminista körökben terjedő ezotériát (New Age) lenéző módon sublogicusnak (logika alattinak) tartják. Holott a gyakorlati különbség közöttük csupán annyi, hogy az egyik intellektuális, elitista, jobboldali, férfias mázba burkolt formája a hindu világképnek, míg a másik egy liberális, divatos, saját szóhasználatukkal és szellemi színvonalukat visszaadva: „nőcis", a mai liberális átlagember számára tálalt fajtája e gondolatoknak. De van ezeken kívül még egy tipikus ágazata a hígított, nyugatias hinduizmusnak: ez pedig a sámánhit, amelyet annyira egyedinek, ősinek és magyarnak tartanak, melynél egyedibb, ősibb, magyarabb vallás már nem is kell e büszke népnek... Ám a szemfüles vizsgálódónak azonnal feltűnik, hogy kilóg a lóláb, és nincs másról szó a sámánizmus vagy épp magyar manicheizmus esetében, mint a metafizikai tradíció és a New Age kapcsán, csak épp piros-fehér-zölddel öntötték le számukra az „illetékesek".

Természetesen mindenkinek a lelkiismeretére van bízva, hogy mit hisz. Tudjuk, hogy egy írással senkit sem lehet hirtelen a fenti tévedésekből megtéríteni. De az már valószínűbb, hogy egy logikus okfejtéssel fel lehet tárni sokak előtt egy hatalmas tévedést. Ez a tévedés pedig a következő: 

a metafizikai tradíció / a sámánhit / a New Age összefér a keresztény hittel, sőt, igazából ők tudják, mi az igazi kereszténység. 

Jézus Krisztus mellett, aki ismeri Őt, nem tud elmenni. Hiszen arról talán a zsidókón kívül mindenki meg van győződve, hogyha nem is az Isten Fia és a mi Megváltónk, de legalábbis jó ember, bölcs tanító volt. Ezekben a fent vázolt körökben az általános hozzáállás Krisztushoz az, hogy saját világképükre formálják Őt, hogy rásüthessék az „enyém", az „én tanításomat támasztja alá" bélyegét és hivatkozhassanak rá. Ezt egyesek úgy érik el, hogy teljesen dilettáns módon félremagyarázzák a Biblia egyes sorait, elfeledve, hogy a bibliaértelmezéshez legalábbis héberül és koiné görögül érteniük kéne, valamint ismerni az akkori zsidó kultúrát és történelmi helyzetet. De még ez sem lenne elég, hiszen a tudós is tévedhet: ezért a hagyományos szemlélet szerint az Egyházra kell bízni a helyes értelmezést!

Mások, ha esetleg észreveszik, hogy a Szentírás egyes sorai megcáfolják őket, akkor kitalálják, hogy az Egyház átírta azt, és mindenféle obskurus iratra hivatkoznak, kikiáltva azt az igazi Újszövetségnek, teljesen történelmietlen és tudománytalan módon.
Az alábbiakban arra a gyakran felmerülő kérdésre szeretnénk válaszolni, hogy ugyan miért nem fér össze a katolikus hittel a metafizikai tradíció, ahogy azt már sokaktól hallottuk kérdezni. Így a végén mindenkinek döntenie kell: 

a metafizikai tradíció híve lesz vagy pedig igaz katolikus keresztény. 

Meg kell még jegyeznünk, hogy a metafizikai tradíciót vizsgálva leghíresebb élő magyar alakjának, László Andrásnak, valamint a ma legpolitikusabb szellemi tekintélyüknek, Baranyi Tibor Imrének írásait és egyéb megnyilatkozásait vesszük figyelembe. Hivatkozott személyeket azért kell megneveznünk, mivel e tan nem egységes, nincs tanítóhivatala, így lehetnek a szerzők között véleménykülönbségek. 

1. Isten

A keresztény hit szerint egy Isten van, aki három Személy. A Szentháromság három személye: Atya, Fiú és Szentlélek. Ők mindannyian teljesen birtokolják az istenség egészét, így egyik sem kisebb a másiknál, tehát nem három isten van. Ezt a hittitkot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki és dogma.1 Ha valaki ezt megkérdőjelezi, onnantól kezdve nem katolikus. Ez minden alábbi állításunkra, melyet a keresztény hitnél tárgyalunk, igaz.

A metafizika tradíció ezzel szemben nem ismeri a Szentháromságot. Istent minden tekintetben egynek tartja. 

2. A világ teremtése

A keresztény hit szerint Isten a semmiből teremtette a világot.2 Teremtésének oka a jósága:3 az, hogy a Szentháromságban levő szeretetet és a létezés örömét megismertesse az emberiséggel. Maga a világ is Isten teremtése szerint jó.4 Ezen kívül fontos még megjegyeznünk azt is, hogy Isten a világot mindenféle kényszer nélkül alkotta meg.5

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt állítja, Isten nem a semmiből teremtett: a világot Isten álmának (maya) tekinti. A teremtés okát nem ismeri. A világot, a teremtést rossznak tartja. Ezen felül tisztázatlan az a kérdés, hogyha a teremtés rossz, Isten, aki tökéletes, miért teremtett. Ha végiggondoljuk ezt a dolgot, valamiféle kényszerre kell gyanakodnunk, viszont Istent, a mindenhatót mi kényszer érhetné? Ebből is látszik, hogy a metafizikai tradíció teremtéstana (vagy inkább álomelmélete) nem csak a keresztény tanítással ellentétes, hanem önmagában is ellentmondó. Hogyha mégis kísérletet tesz rá egy tradicionalista szerző, hogy kitalálja, miért van a világ, a következőre jut: az nem más, mint Isten rossz álma, tulajdonképpen nem is létezik, csak Isten képzeletében.6

3. Az ember teremtése

A keresztény hit szerint Isten az első emberpárt a semmiből teremette.7.Ezután viszont a testünk apánk és anyánk testéből származik, a lelkünket viszont Isten fogantatásunk pillanatában a semmiből teremti.

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt hirdeti, hogy az ember lelke nem a semmiből teremtetett, hanem az Isten képzeletében létezik csupán.8 Tulajdonképpen mi tehát az ember? A tradicionalista szerzők szerint az ember nem létezik, az csupán Isten képzete. Mivel Isten épp „rosszat álmodik", ezért azt képzeli, hogy Ő valójában emberi személy és be van zárva az emberség és a világ korlátaiba. Az én nem létezik, aki most vagyok, hanem csak az egy Én, aki valójában van - az Isten.9 

4. Az emberiség története teológiai szempontból Krisztusig

A keresztény hit szerint Isten pusztán szellemi lényeket, angyalokat is teremtett.10 Ezeknek egy része viszont a sátán vezetésével fellázadt Isten ellen, és létrehozták a pokol állapotát.11 Ezeknek vétke megbocsáthatatlan, mert tökéletes ismeretben követték azt el, így egyetlen döntés által eldőlt a sorsuk, nem úgy, mint az embernek, akinek a halála pillanatáig van lehetősége megbánni bűneit.

Az ember teremtéséről már fentebb beszéltünk. Miután Isten megteremtette az első emberpárt, azok a sátán sugallatára - aki, mint Isten teremtményeit és képmásait, gyűlöli az embert - fellázadtak Isten ellen, vagyis bűnt követtek el.12 Ez az örökség azóta minden emberre tovább száll (áteredő bűn13 és a kizáratás Isten boldogító színelátásából).14 Csupán a keresztség szentsége tud az áteredő bűntől megszabadítani15, melyet Krisztus alapított16. Így a keresztség új életet ad természetfeletti értelemben.

Miután az ember kiesett a kegyelmi állapotból, sötétség borult a lelkére. Elveszítette Isten és ebből következőleg önmaga ismeretét.17

Isten azonban már az első emberpárnak megígérte az Üdvözítőt, Jézus Krisztust, aki helyreállítja a világ rendjét. Krisztus eljövetelére úgy készítette fel az emberiséget, hogy időlegesen kiválasztotta a zsidó népet és fokozatos, nem teljes kinyilatkoztatást adott a számukra: egy Isten van, mi a teremtés lényege, el fog jönni a Messiás, és még sok mindent, de korántsem a teljességet. Ebben a környezetben testesült meg Jézus Krisztus. Ő tanított (kinyilatkoztatott),18 megalapította az Egyházát,19 majd vállalva az emberi gonoszság miatt elkerülhetetlen kereszthalált, a szeretet által megváltott minket.20 Eztán harmadnapra feltámadt21 és ezzel megnyitotta előttünk a mennyek kapuját.

A metafizikai tradíció felfogása teljesen más. Szerintük kezdetben volt egy aranykor, amikor az ember a lehető legmagasabb szinten állt. Azóta egy folyamatos hanyatlásban élünk.22 Jézus Krisztusnak nem tulajdonít központi szerepet, csupán egy tanítónak, gurunak tartja a sok közül. Krisztus tanítását - csak mint bárki másét - abból a magaslati szempontból vizsgálja, mennyire tudja belemagyarázni abba saját vallási elképzeléseit (vagy ahogy egy tradicionalista mondaná: mennyire fedezhetőek fel benne a tradíció magvai). Ezzel Krisztust egy szintre helyezik Buddhával és Mohameddel, a kereszténységet pedig leminősítik katolikus (vagyis egyetemes) igazságból holmi „partikuláris tradícióvá", vagyis Kali Yugabeli tévelygéssé, amit csak az tesz a számukra vizsgálatra érdemessé, hogy Krisztus és az apostolok szavait kiforgatva bele tudnak magyarázni egy-egy „tradicionális" gondolatot.23 

5. A vallásokról

A keresztény tanítás szerint minden vallás és a legtöbb filozófia annak az eredménye, hogy az ember keresi Istent és a saját életének értelmét. Az ember, mivel Isten létét és bizonyos tulajdonságait megismerheti a józan esze és logikája által, a különböző vallásokban sok igazságot alkotott24. Ezen kívül még a lelkiismereten át is szólhat Isten az emberhez. Vannak tehát igazságok mindegyik vallásban, amelyeket egy keresztény is tisztel, de azok tévedésekkel vannak vegyítve, mert Isten nélkül az ember a sátán, a hazugság atyjának befolyása alatt áll:25 így óhatatlanul is tévedő. Másrészt pedig Isten túlmutat az emberen, ezért nem ismerhetjük meg pusztán emberi forrás alapján. A kinyilatkoztatás tehát mindenképp szükséges.26

Egyedül a kereszténység nem téved, mert az nem egy vallás a sok közül, hanem maga az Igazság, amely minden emberre vonatkozik időtől és tértől, kultúrától és származástól függetlenül. Nem az ember istenkeresésének eredménye, hanem - mondhatni - Isten emberkeresésének gyümölcse. A kereszténység nem téved, az Egyházon kívül nincs másra, többre szükség.27 Krisztus az egyetlen közvetítő Isten és ember között.28 Amit Isten el akart mondani az embernek, azt elmondta a kereszténységben.

Hiszen ha különböző fizikai törvények nincsenek más országokban és korokban, hanem mindig és mindenhol ugyanúgy érvényes például a gravitáció törvénye, akkor a lélek törvényei is minden emberre, mindig és mindenkor vonatkoznak. Jézus Krisztus mindenkit megváltott, mindenkire vonatkozik mindaz, amit mondott és tett.29

A metafizikai tradíció szerint létezik ún. primordiális tradíció, őstudás, annak a tudata, hogy csak Isten létezik, minden más képzet. Tulajdonképpen ez a tudat és az őstudás azonos azzal a gondolatkörrel, amelyet a tradicionalisták vallanak. Azt mondják, ezt az ember még magától értetődően ismerte az aranykorban, de azóta folyamatosan feledi el. Most, hogy a Kali Yugában vagyunk, vagyis a lehető legrosszabb világkorszakban, már csak két módon maradt fenn ez a tudás. Egyrészt ők ugyebár, a metafizikai tradicionalisták ismerik, ill. felismerték, másrészt pedig különböző vallások exoterikus máza, gyakorlatai alatt rejtve, belül mint ezoterikus mag.

Így nekik a következő a hozzáállásuk a vallásokhoz: hinned, élned kell a metafizikai tradíciót, aztán ezt abban az általuk tradicionálisnak vélt vallásrendszerben gyakorlod, amelyben akarod. Így lehetsz metafizikai tradicionalistaként katolikus, hindu, de akár mohamedán is.30 Hogy melyik vagy, azt persze meghatározhatja, hova születtél, de keresztény gyökerű európaiként sem bűn, ha például muzulmán vagy, mint arra jó példa René Guénon esete, aki mohamedán miszticistaként élte meg a metafizikai tradíciót, holott katolikus francia családból származott.31 

6. Krisztus személye

A keresztény szemlélet szerint Krisztus Isten egyszülött fia,32 a Szentháromság második személye,33 valóságos Isten34 és valóságos ember.35

Ezzel szemben a metafizikai tradíció számára Krisztus istensége nem jelent semmit, hiszen csak Isten létezik. Őt tulajdonképpen egy, a metafizikai tradíció igazságaira ráébredt gurunak tartják, így nem több Buddhánál vagy László Andrásnál. Sőt, valójában László András Jézus fölé rendeli a metafizikai tradíciót.36 A metafizikai tradíció tehát Jézus Krisztus és a kereszténység fölött áll László András és követői szerint.

A metafizikai tradíció a legtudománytalanabb módon félremagyarázza Krisztus életének történetét és kijelentéseit. Kimazsolázza belőle, ami saját véleményét igazolja, és a megtörténteket a tradíció szemüvegén keresztül vizsgálja, ferdíti el. Baranyi Tibor Imre például olyasmiről fantáziál, hogy a napkeleti bölcsek nem hódoltak Krisztus előtt, hanem beavatták a keleti tudományokba, mintha Krisztusnak bármiféle vallási felvilágosításra vagy tudásátadásra lett volna szüksége.37

Amint a feminista New Age-eseknél, úgy a metafizikai tradíciót vallóknál is egyszerűen annyival intézik el Jézust, az egy igaz Istent, hogy beteszik Őt is a guruk közé. Ha pedig te, mint tisztességes és teológiában jártas keresztény ember azt mondod, ez így tévedés, és sérti Jézust, akkor egyszerűen ugyanazt mondják rád a tradicionalisták,38 amit Müller Péter, a jógázó és ezomagazint olvasgató nők kedvenc szellemi tanítója: „Aki bezárja magát világnézetének korlátai közé; mert kényelmes, mert félti a biztonságát, vagy csupán azért, mert retteg az ismeretlentől - az menthetetlenül lemarad."39 Vagyis hogyha például hittel vallod Jézus Krisztus igazságát, és nem vagy hajlandó hanyatt esni a különböző vallások nagy tanítói előtt, akkor te be vagy zárkózva és lemaradtál, a kereszténység pedig, ha nem borul le a metafizikai tradíció előtt, Krisztus helyett annak hódolva, el fog bukni.40 Vagyis a nagy ultrajobboldaliak, metafizikai tradicionalisták ugyanúgy viszonyulnak Krisztushoz, mint az általuk lenézett liberális New Age-esek. 

7. A megváltás

A keresztény hit szerint Krisztus keresztáldozatával megváltotta a világot.41 Ez azt jelenti, hogy ha kérjük, bűneink bocsánatot nyernek.42 Erre szükségünk van,43 mert mindannyian követünk el bűnöket, ami viszont a legrosszabb dolog a világon. Minden egyes bűn NEM az Istenre, végső soron a kegyelemre és a mennyországra, hisz a mennyben Istennel kell élnünk, az okozza az örök és természetfeletti boldogságot.44

A metafizikai tradíció ezzel szemben azt mondja, nem kell, hogy mások megváltsanak. Egyrészt nincs bűnfogalma, tehát a bűneinkből nem kell, hogy bárki megszabadítson. Másrészt azt mondja, miért is szorulnánk másra, ha csak Isten létezik. Egy fajta megváltás létezik csupán: az, hogyha ráébredünk arra, a világ csak egy rossz álom. De ez nem a bűnökből, hanem az elsötétült gondolkodásmódból való megváltást jelenti, és nem mások által történik, hanem önmagunk által.45 Ebben is, mint sok mindenben, inkább hasonlít tanítása a liberálisok kedvenc Müller Péterének eszmefutattásaira, mint a kereszténységre. Müller így nyilatkozik ugyanis: „A bűn fogalmát ugyanis a mester nem a katekizmus szolgálati szabályzata szerint értelmezi. Bűnnek - illetve véteknek - csupán egyet tart: az öntudatlanságot [vagyis, hogy nem tudja, csak Isten létezik - a szerk.]."46 

8. Az ember élete és halál utáni sorsa

A keresztény hit azt mondja, az embernek egy élete van. Ezen egy élet során kell eldöntenie, hogy Isten parancsait követve él-e és ezáltal a mennybe jut halála után,47 vagy pedig nem vesz tudomást Istenről, Isten szeretetéről és törvényeiről, a bűn útjára lép, ezért elkárhozik.48 A halál után Isten ítélőszéke elé kerülünk és eldől a sorsunk - örök boldogság vagy örök kín vár-e ránk. (Az időleges tisztítótűz kérdése jelen esetben mellékes, hisz aki oda kerül, az már biztos a menny örököse, onnan nem lehet a pokolra jutni.)49

A metafizikai tradíció nem ismer poklot: Isten hogy is kerülhetne a pokolba? Mennyországot sem ismer abban az értelemben, ahogy mi, keresztények azt valljuk. Egyrészt Isten mindenképp a mennyország állapotában van. Másrészt a halálunk után nem kerülünk semmiféle ítélőszék elé, rossz cselekedeteink nem nyernek méltó büntetést, az igazságtalanságok nem ítéltetnek el, hanem egyszerűen felébred Isten az álmából. Megszűnik az énem, a személyem, megszűnik a világ, csak Én leszek, vagyis Isten50 Hogy akkor mégis mi értelme volt a földi életnek? Itt ismét egy homályos pontjára találtunk a metafizikai tradíciónak, mert választ erre nem tud adni a kereszténységgel ellentétben. 

9. A végső idők

A keresztény hit szerint ahogy a világnak volt kezdete, úgy lesz vége is. Az utolsó időket az jellemzi, hogy minden rosszabbra fordul, eljön a földre az antikrisztus és a vadállat, vagyis a sátán nagy hatalmat kap. Viszont az Egyház az idők végéig fenn fog maradni.50 Majd az emberek legnagyobb szenvedései közepette eljön Krisztus másodszor, de immár nem gyermekként, hanem feltámadott testtel és lélekkel. A legnagyobb dicsőségben fog eljönni.51 A világnak vége lesz, nem születnek és halnak meg többé. Krisztus mindenkit megítél.52 A Föld történetének nagy összegzése lesz ez. Aztán a sátán örökre legyőzetik, nem taszíthat több lelket a pokolba. A halottak feltámadnak, mindannyiunknak feltámadott teste lesz,53 még azoknak is, akik a pokolra kerültek. A Föld átalakul, de nem kezdődik újra az üdvtörténet. Innentől kezdve nem lesz semmi változás. Az örök boldogságban vagy az örök gyötrelemben fogunk létezni.

A metafizikai tradíció ciklikusságot ismer. Aranykortól a Kali Yugáig, majd újabb aranykor jön... És így tovább. Krisztus második eljöveteléről nem tudnak, hiszen hogy is tudnának, amikor elvileg Jézus is csak egy képzet. Ezt a teljes nézetkülönbséget jól bizonyítja, hogy Baranyi Tibor Imre többször írt a világvégéről. Egyik írásában teljesen mellőzi a keresztény világvége-magyarázatot,54 a másikban pedig a saját szájíze szerint magyarázza a Jelenések könyvét, keverve a hamut a mamuval, vagyis erőszakos módon hindu szemléletet vizionál bele Szent János apostol írásába, olyan keresztényietlen magyarázatot adva annak, melyet az Egyház sosem tartott,55 Végül is arra a megállapításra jut, hogy az egyén halála és a világ vége ugyanakkor jön el, mert hiszen Isten fölébred abból a rossz álmából, hogy személynek képzeli magát, és ezáltal a személy képzete és magának a világnak a képzete is megsemmisül. Jól látszik a spekulatív belemagyarázás ellenére is, hogy ez a felfogás mennyire ellentétes a keresztény tanokkal. 

10. A vallások mércéje

A katolikus Egyház önmagát Krisztus egyedüli Egyházának tartja, melyet az Úr alapított61. Szemlélete szerint a többi keresztény egyház (ortodox, evangélikus, református stb.) az Egyházból szakadt ki. Tehát nem kettévált az Egyház, hanem belőle kiszakadtak egyes csoportok. Mintha egyenesen nőne fölfelé egy fa, és letöredeznének róla ágak.

Azok a skizmatikusok és eretnekek viszont,56 akik vallják a Szentháromságot és Krisztus megváltását, kereszténynek mondhatóak, keresztségük érvényes. Ők is ugyanúgy Krisztus vonzáskörében élnek, csak bizonyos dolgokban tévednek. Mintha koncentrikus köröket rajzolnánk: a katolikus van a legközelebb az Igazsághoz, az ortodox kissé távolabb, majd jön az anglikán, az evangélikus, a református... És így tovább. Ez a katolikus tan. Ebből fakad, hogy egy katolikus szerint sokkal jobb, ha valaki evangélikus, mintha például hinduista lenne, mert ő legalább Krisztust vallja, ismeri a Szentháromságot, hiszi a megváltást, és a többi. Közelebb van tehát Isten ismeretéhez. Vagyis abszolút Krisztus a mérce!

A metafizikai tradíció ezzel szemben nem Krisztushoz méri a vallásokat, hanem a „tradícióhoz". Bizonyos vallásokat és egyházakat kinevez tradicionálisnak, egyeseket pedig antitradicionálisnak bélyegez,57 Számukra egy mohamedán szúfi sokkal előrébb való, mint egy református, mert szerintük a protestantizmus antitradicionális, ellentétben a mohamedán szúfizmussal. 

11. Ezoterikus és exoterikus

A keresztény hit egyszerűen nem ismeri a metafizikai tradíció által hangoztatott szavakat: ezotéria és exotéria. Ez ugyanis azt jelenti, hogy van egy ősi és titkos tudás, amelyet különböző külső burkok által gyakorolhatunk, ha szeretnénk. Ebből fakad, hogy a metafizikai tradíciót valló ember bármelyik általuk tradicionálisnak tartott hitet gyakorolhatja, hisz az csak exoterikus máz.

A metafizikai tradíció tehát gnosztikus eretnekségnek is tekinthető. Már a korai századokban kénytelen volt az igaz kereszténység az ezoterikus gnosztikusokkal harcolni, akik azt állították, hogy létezik egy titkos, ősi, aranykori tudás, amit csak egyesek ismerhetnek. Ugyanis a kereszténység azt tanítja, hogy a keresztény hit mindenkié; mindenki, aki meg akar keresztelkedni a felkészítés során, vagy ha gyerekként megkeresztelték, később, a hitoktatás által megismerheti azt. Krisztus kinyilatkoztatása és igazsága nyilvános. Ma már aligha van olyan ember a globalizált és misszionált világunkban, aki ne ismerhetné meg. Semmiféle meditációs technikára vagy intuícióra nincs szükségünk ahhoz, hogy rájöjjünk az igazságra. Megismerhetjük azt, hogy hisszük-e, az pedig csak akarat kérdése - szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy aki őszintén akar hinni, az megkapja Istentől a hit kegyelmét.

Jó lenne tehát, ha a metafizikai tradíció nem akarná a kereszténységre ráhúzni az ezotéria-exotéria sémáját, ugyanis az sosem ismerte azt. Csak egyes gnosztikus eretnekségeknek volt ilyen a retorikája, de ha a metafizikai tradíció a katolikus Egyházat tartja nagyszerűnek és igen sokan közülük járnak katolikus misére, és azt hiszik, a kettő összefér: jó lenne, ha többek között arra is ráébrednének, sem Jézus, sem a katolikus Egyház szentjei nem használták az ezoterikus-exoterikus különbségtételt.

Aki a katolicizmussal kapcsolatban akar tradicionális gondolatokkal találkozni, az persze találkozhat: felüti például Eckhart mestert. Ő viszont épp úgy halt meg, hogy útban volt egy inkvizíciós tárgyalásra tisztázni, eretnek-e vagy sem. Ha a metafizikai tradíció annyira összeférhetőnek akarja mondani magát a katolikus hittel, akkor ne egy eretnek(gyanús) személy soraira hivatkozzon, hanem vegye elő a dogmatikát, a Summa Theologiae-t vagy kanonizált szentek (nem allegorikus!) megnyilatkozásait.

De ugyebár ezt nem teszik, hisz hogy is tehetnék! Mert ha a metafizikai tradíció tanai mellé odaveszik a dogmákat vagy Aquinói Szent Tamás válaszait, kiviláglik, hogy a kettő még köszönőviszonyban sincs egymással. Ezért kell, mint utolsó szalmaszálba, Eckhart mesterbe kapaszkodni, aki viszont egy tájékozott és hithű katolikus számára nem tekintély. 

12. Misztika vagy miszticizmus?

A kereresztény misztika nem egy szent erénye. Nagy misztikusokat ismerünk: elég, ha csak Avilai Szent Terézt vagy Keresztes Szent Jánost említjük. Az ő műveikből megismerhetjük a keresztény misztikát pontról pontra.

Annak lényeges elemei a következőek:

  • nem lényegi egybeolvadást jelent Istennel, nem az Egy-lét megtapasztalását hanem a szeretetben való egységet jelenti, ahogy a házaspár sem lesz gyakorlatilag egy testté, „sziámi ikerré", hanem a szeretetben;
  • nem az ember éri el különböző technikákkal, hanem Isten meglepetésszerű ajándéka;
  • a misztikus nem kap valamiféle titkos tudást, hanem tulajdonképpen a katolikus igazságot (ha tetszik: dogmatikát), amit mindenki ismerhet, tapasztalja meg misztikus módon;
  • a misztikust élményei még nem predestinálják a szentségre: egy misztikus is juthat a pokolra; - a misztikus szentek nem nagyobbak a nem misztikus szenteknél;
  • a misztikus élmények nem szükségesek a szentté váláshoz.

Ellenben milyen a nem keresztény misztika, amely inkább a miszticizmus szóval illetendő?

  • nem szeretetről, hanem az Egy-lét megtapasztalásáról szól; 
  • nem Isten ajándéka, hanem különböző technikák által erőszakolják azt ki (keleti köldöknézés, mantramondogatás, a szúfiknál a pörgés stb.);
  • a miszticista új tudást kap, gnózist, beavatott lesz, többet tud, mint más; 
  • ezáltal több, mint más ember, akinek nincs ilyen élménye (holott maga erőszakolta ki...).
A metafizikai tradíció ezt az álmisztikát, a miszticizmust keresi és emeli piedesztálra. Ezt és a gnózist kutatja a kereszténységben, és érdekes módon épp a katolicizmusban, mely mindezt a legkategorikusabban elutasította, elutasítja, és el is fogja utasítani.

Valójában a metafizikai tradíció álmisztikája sátánizmus. Ugyanúgy sátánizmus, mint például a zsidó kabbala vagy a szabadkőműves gyakorlatok. Nem véletlen, hogy René Guénon57 szimpatizált a szabadkőművességgel, sőt, páholytag is volt annak ezoterizmusa miatt. Csupán az antitradicionális politikai törekvéseikkel nem értett egyet.

Mondanunk sem kell, a szabadkőművesség és a katolicizmus semmiképpen nem fér össze.58 Az okkult tudományok, az ezotéria nem Istennel való kapcsolatfelvétel, hanem önistenítés, a sátánnal való kapcsolatra lépés. Minden ilyen okkult gyakorlat teljesen ellentétes a keresztény imádsággal. 

13. Katolikus tradíció és metafizikai tradíció

Sokakat megtéveszt a tradíció kifejezés, és azt hiszik, a metafizikai tradíció megegyezik vagy legalábbis összefér a katolikus tradícióval.

Mi a katolikus tradíció?

A II. vatikáni zsinat sok tekintetben szabadkőműves rombolást vitt végbe az Egyházban a katolikus tradicionalisták szerint. A katolikus tradíció szemben áll a modernista katolicizmussal, valójában önmagát az igazi katolicizmusnak tartva, a modernistákat pedig eretneknek bélyegezve a pápák rendelkezései nyomán. Szemléletük, mely szerint bizonyos zsinati dokumentumokat elutasítanak, azért nem vezet eretnekségre, mert e legutóbbi zsinat lelkipásztori volt csupán, dogmát nem mondott ki.

A katolikus tradíció fontos elemei közé tartozik a dogmákba szilárdult katolikus hit védelme az elmismásolástól, valamint az ökumené azon értelmezése melletti kiállás, miszerint minden kereszténynek vissza kell térnie a katolikus Egyházba. Ezen kívül szívügyüknek tartják a régi római rítus - közkeletű nevén tridenti rítus - védelmét és gyakorlását, és minden olyan blaszfémiát elutasítanak, amely ma - főleg tőlünk nyugatabbra - a szentmiséken zajlik.

A felületes szemlélő azt hiheti, hogy a metafizikai tradíció, amikor a katolikus hit tradícióját akarja óvni és a II. vatikáni zsinat ellen ágál, tulajdonképpen kart karba öltve halad együtt a katolikus tradícióval a szent cél felé. Épp ezért lehet az, hogy sok, magát metafizikai tradicionalistának tartó ember serényen látogatja a tridenti szentmisét, és hiszi azt, hogy hite a katolikus tannal összefér. Ám sajnos a metafizikai tradícióval nem lehetünk partnerek, mivel - mint a cikk eddigi részéből is kiderült -, nem az igaz katolikus hitet védik, hanem egy egészen más felfogást képviselnek teológiai téren: mást értenek tradíció alatt, mint egy katolikus.

Ezen kívül fájó különbség, hogy a metafizikai tradíció üdvözli, sőt, nem is tartja elégnek a II. vatikáni zsinat a katolikus tradicionalisták szerint elvetendő nyilatkozatát, mely a katolikus kereszténység és a nem keresztény világvallások viszonyáról szól.59 

13. A tradicionalista gőg
„De sokkal nagyobb része van a lélek elvakításában és eltévelyítésében a kevélységnek, amely úgyszólván otthon van a modernizmus tanában, abban mindenütt táplálékot nyer és mindenféle színt felölt. Kevélységből bíznak meg magukban oly merészen, hogy mintegy az egész világnak irányítói, törvényhozói akarnak lenni. Kevélységből hivalkodnak azzal, hogy ők a bölcsesség egyedüli birtokosai és mondogatják fennhéjázón és fölfuvalkodva: Nem vagyunk olyanok, mint a többi emberek; és hogy ne is hasonlítsanak a többiekhez, fölkarolják és elképzelik a legvisszásabb újdonságokat. Kevélységből vetnek el minden megalázkodást s erőlködnek a tekintélyt a szabadsággal összeegyeztetni. Kevélységből gondolkoznak, saját magukról megfeledkezve, csakis a mások megreformálásáról s nincsen náluk semmi fokozat, a felsőbb hatalomnak semmi tisztelete. Nincs is valóban rövidebb s gyorsabb út a modernizmushoz, mint a kevélység. Ha egy katholikus a világiak közül vagy ha egy pap megfeledkezik a keresztény élet azon szabályáról, mely azt parancsolja nekünk, hogy tagadjuk meg magunkat, ha Krisztust akarjuk követni, és a kevélységet nem veti ki az ő szívéből, az bárkinél alkalmasabb a modernisták tévelyeinek fölkarolására."60
E fenti sorokban X. (Szent) Piusz pápa (1835-1914) a modernistákat kárhoztatta és tökéletes jellemrajzot adott a metafizikai tradicionalistákról. Ők ugyanis önmagukat és tanításukat Jézus Krisztus és a keresztény igazság fölé emelik. Dogmák és tanítóhivatal nem érdeklik őket. Bár katolikusnak vallják magukat vagy épp eljárnak katolikus misére, igazából gőgös módon mindenféle tanácsot osztogatnak, hogy a katolikus Egyháznak mit és hogy kéne tennie.

Nos, mit és hogyan is kéne tennünk? Talán a kedves olvasók ki sem találják: vallanunk kéne a metafizikai tradíciót, és azt elfogadni, hogy a katolikus keresztény hit valójában a primordiális tradíció vallássá alászállott helyi változata. Krisztusra pedig azt kellene mondanunk, hogy Ő csupán a keresztények guruja, ahogy Buddha a buddhistáké, és a többi.

A metafizikai tradíció két embertípust ismer rendkívüli gőgjében: az egyik, aki érti e tant és vallja, a másik, aki nem vallja, mert nem érti. Az fel sem merül bennük, hogy van, aki érti, de ennek ellenére - mivel felismeri, hogy nem igaz, ellentétes a keresztény hittel -, nem vallja. Őszerintük aki nem vallja a metafizikai tradíciót, az automatikusan nem érti, és alantasabb lény azoknál, akik vallják. Sötét és gyáva. Ezzel az emberek hiúságára építenek, akik a sok latin és szanszkrit szótól elbódulva, az elitista elképzelésektől megittasulva rögtön beállnak a metafizikai tradíció zászlója mögé.

Meg kell mondanunk: ahogy a modernizmus, úgy a metafizikai tradíció is minden eretnekség foglalata. Krisztust lekicsinyli, a dogmákat tagadja, felülről, magaslati pozícióból dirigál, mit kéne az Egyháznak csinálni, azokat a keresztényeket pedig, akik nem fogadják el a metafizikai tradíciót, alantas lényeknek nevezi.

Mi ez, ha nem szatanicitás? Mi ez, hogyha nem a sátán gőgje, aki Isten fölé akarta helyezni magát, ezért elbukott? Aki Krisztus fölé próbál helyezkedni és felülírni az Ő tanításait, a sátán csapdájába esik és lesz az ő képmása, nem pedig alter Christus.

Krisztus képmásává akarunk válni vagy pedig gurukká? Az Urat követjük vagy az önjelölt tanítókat? A keresztény katolikusságot (egyetemességet) valljuk, azt, hogy a kereszténység a mindenkire vonatkozó tanítás, vagy pedig a hazug szinkretizmust, mely egy helyre teszi Jézust, Mohamedet és Buddhát?

Kemény kérdések ezek, de szabad akaratunkkal és értelmünkkel mindegyikünk eldöntheti, mit akar vallani. A hazugok pedig, akik szerint mindkettő lehetséges, nem garázdálkodhatnak többé, mert Krisztus igazságáról, ha más nem, a kövek fognak szólani!

Minden katolikus, ki józan eszénél van, tagadja meg a metafizikai tradíció tévtanításait, mert jelen állapotukban igazak rájuk a szavak, melyeket Szent Péter írt második levelében:
„De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást. Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket.

De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott.

(...) Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár.

(...) Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. Illik rájuk, amit a közmondás mond: »Visszatért a kutya a hányadékához« és: »A megfürdött disznó pocsolyában hentereg«."


Kemény szavak ezek, de ugyanígy kemények és világosak Krisztus szavai:

ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET. SENKI SEM MEHET AZ ATYÁHOZ, CSAK ÉNÁLTALAM.
(Jn 14, 6)


Lábjegyzetek:
1 Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
2 Mindent, ami Istenen kívül létezik, lényegüket tekintve a semmiből hozta létre Isten. - uo.
3 Istent az ő Jósága indította arra, hogy megteremtse a világot. - uo.
4 Isten a világot jónak teremtette. - uo.
5 Isten a világot külső és belső kényszertől mentesen teremtette. - uo.
6 Nem úgy van, hogy a világban van valahol a Princípium [Isten - a szerk.], hanem a Princípium „része" a világ. Magában a világban minden keletkezésben és elmúlásban van. (...) A világ tulajdonképpen nincs. Mert ha nincs mindig, akkor végső soron soha sincs. Az, hogy van világ, illúzió. Erre legkésőbb a halála pillanatában ráébred a létező [az ember - a szerk.]. - A metafizikai tradíció. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
7 Az első embert Isten teremtette. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
8 (...) az emberi személy, az „én" az abszolútumból származik, s azzal első és végső soron egylényegű - Néhány szempont a magyarországi egyházak minőségi megítéléséhez. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
9 A filozófiai és filozófia-feletti szolipszizmus értelmében sok létező van, sok személy, sok ember - de Alany csak egy van. Én - mint személy ­egy vagyok a személyek, emberek, a létezők között, de Alanyként (mint subiectum, mint auton, mint Selbst, - mint Ich-Selbst, mint átmá és mint aham-átmá) egyedül vagyok az egész tudati létben. Egyszerre vagyok (s itt csakis az egyes szám első személyben való fogalmazás lehet helyénvaló) - személy és alany. Önmagamat csak a személyemből - mint a személyi identifikáció kiinduló pontjából vezethetem vissza önmagamhoz: mint Alanyhoz. Az Alanyba redukált Alany többé már Alanynak sem nevezhető: ez a metafizikai abszolútum, az abszolút metafizikum. - Önmagam" abszolút megvalósítása - „önmagam" személyes „önmagamból" való teljes visszavezetése „önmagam" által az abszolút alanyi „önmagamba" - megfelel az abszolút és „tökéletesen tökéletes" Felébredésnek, ami túl „van" az Üdvön. - László András: Mi a metafizikai tradícionalitás? In: Őshagyomány 1. sz.
10 Isten az idők kezdetén teremtett tiszta szellemeket (angyalokat) a semmiből. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
11 A bukott angyalok a kárhozatra jutottak. - uo.
12 Ádám a paradicsomban áthágta Isten parancsát. - uo.
13 Az áteredő bűn eredetét tekintve egy, és nem utánzás, hanem leszármazás által ered át mindenkire. - uo.
14 Azok a lelkek, akik az áteredő bűn állapotában költöznek el ebből a világból, ki vannak zárva Isten boldogító látásából. - uo. 15 A keresztség megadja a megigazulás megszentelő kegyelmét. - uo.
16 A keresztség igaz és sajátos szentségét Jézus Krisztus alapította. - uo.
17 Ősszüleink a bűn miatt elvesztették a megszentelő kegyelmet és felkeltették Isten haragját és felháborodását. Ősszüleinknek a halál jutott osztályrészül, és az ördög hatalma alá kerültek. Az eredeti bűn állapotában lévő ember meg van fosztva a megszentelő kegyelemtől, illetve a sértetlenség természeten kívüli ajándékaitól. - uo.
18 Kinyilatkoztatás csakugyan történt. - uo.
19 Az Egyházat Jézus Krisztus alapította. - uo.
20 Krisztus keresztáldozata révén megváltott minket, és kiengesztelt bennünket az Istennel. - uo.
21 Jézus Krisztus halála után harmadnapra dicsőségesen feltámadt. - uo.
22 Az, hogy a jelenleg általánosan tapasztalt világ a lét teljességének töredéke, annak tudható be, hogy a világot tapasztaló szubjektum megismerési képességei - egy ontológia bukás, illetve egyetemleges involúció során - lefokozódtak és elsötétedtek. Azzal párhuzamosan, hogy a tudati elevenség és éberség lecsökkent, a tudatban és a tudat által feltáruló világ határai egyre jobban beszűkültek. Ám nem pusztán mennyiségi lefokozódásról van szó, hanem olyanról, amely elsősorban éppen a centrumközeli lét- és tudattartományokat érinti, és amit a különböző hagyományok egyöntetűen „valaminek" - ami központi jelentőségű - az elveszejtéseként, eltűnéseként írnak le, legyen az Aranykor vagy Éden kert, vagy a Halhatatlanság Elixírje stb. A tudat és a lét teljességét a közönséges átélésben lefokozó univerzális elsötétülés első lépésben a centrális területeket destruálja (értelmi lefokozódás), később a centrumhoz közelebb-távolabb eső régiókat (morális megromlás) végül a periféria teljességét érinti (testi betegség). Elsősorban minőségi megromlásról van szó, aminek következménye az intellektus megzavarodása, a morális tisztátalanság és a test betegsége. - A lét és a tudat egysége. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
23 Magának a kereszténységnek a kapcsán természetesen felmerül a súlyos kérdés, hogy akár legmagasabb formájában - vagyis magában a Kinyilatkoztatásban, s ezen belül is az evangeliumokban - a levezetettségek szintjén sértetlenül tartalmazza-e a szupertradicionális vonatkozásokat, amiről azt kell mondani, hogy sajnos nem, pontosabban csak részben, illetve áttételesen, ha pedig nem magának Jesus Christusnak az opusát szemléljük, hanem a követőit, vagyis a par excellence keresztényeket, akkor a dolog még kérdésesebb; a mai, postconcilianus állapotokat elnézve pedig azt lehet megállapítani, hogy aktualiter jóformán semmit nem tartalmaz ezekből. Másrészt ha a maga partikuláris szintjén nem tartalmazza azt sértetlenül és teljes egészében, felvetődik a kérdés, hogy jogos-e bizonyos univerzális szellemi, doktrinális, sőt iniciatikus elemeket úgy kezelni vagy azt sejtetni, mintha ezek itt is közvetlenül és egy mai ember számára önmagukban is elegendő módon fellelhetőek lennének, vagyis szabad-e túlértékelni bizonyos dolgokat, s ezzel esetleg hiú reményeket ébreszteni olyanokban, akiknek az adott partikuláris formán túli tájékozódás nehezükre esik, netalán nincs ínyükre? - Abyssus abyssum invocat.Gondolatok Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői című könyv magyar fordítása és kommentárjai kapcsán. uo.
24 Isten, a mi teremtőnk és Urunk az emberi ész természetes világával az ő műveiből bizonyossággal felismerhető. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
25 Az ördögnek Ádám bűne miatt egy bizonyos hatalma van az emberiség felett. - uo.
26 A (legalább forma szerint természetfölötti) kinyilatkoztatás erkölcsileg szükséges a természeti vallás teljes gyakorlásához. - uo.
27 Az a szerv, amely a kinyilatkoztatást az egyes emberek számára közvetíti, az Istentől e célra rendelt hivatalos tanító testület. - uo.
28 Krisztus az egyetlen és első közvetítő Isten és az ember között. - uo.
29 Krisztus nem csak a választottakért halt meg. - uo.
30 A történeti síkot vizsgálva, megállapítható, hogy a jelen világkorban, az úgynevezett Kali-Yugában, a Primordiális Tradíció már csak főként partikuláris tradíciókban, majd - többnyire többszöri áttételek és megszűrődések után - különféle „exotériákban", például vallásokban, úgyszólván vallásokba öltözötten, vallásokba burkolózva nyilvánította és nyilvánítja meg önmagát. Az igazi vallások tehát a tradíció szelleme által mindig áthatott és szellemileg irányított vallások. A vallások és a tradíciók egységéről tehát kizárólag a Primordiális Tradíció intellektuális intuícióval feltárt valóságának, mint közös eredő- és végpontnak a tételezése mellett lehet - és kell - beszélni. A tradíciók és a vallások egysége ilyenformán transzcendentális egység. Nyilvánvaló továbbá, hogy egy vallás igaz voltát nem pusztán régisége határozza meg, ami önmagában tulajdonképpen még nem sokat jelent, hanem az, hogy megnyilatkozásaiban és képviselőiben a tradicionalitás milyen erővel és elevenséggel van jelen. - A metafizikai tradíció. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
31„Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
32 Nem csak a Fiú, hanem a názáreti Jézus is Isten természetszerű Fia. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai.
33 Istenben három személy van, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. A Három Személy mindegyike (számtanilag) egy Isteni Lényeget birtokol. - uo.
34 Jézus Krisztus valóságos Isten. - uo.
35 A megtestesült Krisztus egyetlen, azaz egyedüli Személy. Ő valóságos Isten és valóságos ember ugyanabban az időben. - uo.
36 Hamis retorika: „A szolipszizmus igazsága a legmagasabb igazság - de egyvalami még ezen is túl van: Isten Báránya." - László András: Solum ipsum. Metafizikai aforizmák. Nyíregyháza: Kötet Kiadó. 2000.
37 Egy evangéliumi képpel élve, a hiteles tradicionális szellemiség vagy úgymond a Tradíció és az originális kereszténység egymáshoz való viszonya úgy is felfogható, mint a „napkeleti bölcseké" („Magi ab oriente", 'mágusok keletről') és az újszülött Emberfiáé: e bölcsek vagy mágusok a Primordiális Tradíció hiteles képviselői, akik egy szabályos tradicionális invesztitúra során hitelesítik és beiktatják a megszülető partikuláris tradíciót és vallást, a kereszténységet. - A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
38 A Hagyományt úgynevezett „langyosak" nem érthetik meg. Ahhoz, hogy a Hagyomány fogalma az ember számára teljes jelentőségét elnyerhesse, exisztenciális bátorságra van szükség. Ez a bátorság annak a külső és belső válságnak a teljes felvállalásához és áttöréséhez kell, amit a sötét kor, a hagyományvesztettség és hagyományellenesség, a maga összes következményével jelent. - Előszó helyett. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia kiadó. 2005.
39 Müller Péter: Kígyó és kereszt. Bp.: Édesvíz Kiadó, 1992.
40 Nyilvánvaló, hogy a „sötétség erőinek" egyik elsőrendű érdeke az, hogy a kereszténység ne értse meg a Tradíció üzenetét, és ily módon ne legyen képes feltámadni, mindazonáltal ha ennek lényegi és érdembeli megértése mégis megtörténne, ezt egy valódi újjászületés jegyében „megelevenítő szellemként" üdvözölhetné (...). - A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
41 Krisztus keresztáldozata révén megváltott minket, és kiengesztelt bennünket az Istennel. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
42 Jézus Krisztus bűnbocsátó hatalmat adott az Egyháznak, az apostoloknak és az ő utódaiknak, a keresztség után elkövetett bűnök bocsánatára. - uo.
43 A bűnbocsánat szentsége szükséges az üdvösséghez azoknak, akik a keresztség után halálos bűnt követtek el. - uo.
44 Az üdvözültek lényegi, alanyi boldogsága abban áll, hogy látják az Istent, vele tökéletes szeretetben egyesülnek és kimondhatatlan boldogságban és örömben részesednek. - uo.
45 Feltehetjük tehát a kérdést: „lehetséges-e a létezők „megváltása"? A helyes válasz tulajdonképpen az, hogy nem. (...) Miért nem? Mert a megváltás annak a belátó felismerése, hogy egyáltalán nincsenek (soha nem is voltak és soha nem is lesznek) létezők. Megismételve tehát nem arról van szó, hogy nincs megváltás, hanem arról, hogy a megváltás éppen annak felismerése, hogy senki és semmi nincs akit/amit bármitől/bárkitől meg kellene, sőt meg lehetne „váltani". A „megváltás" vagy ha úgy tetszik a bodhisattvai ideál beteljesítése annak a kozmikus illúziónak az eloszlása, hogy vannak létezők, akik megváltásra szorulnak, hogy egyáltalán van lét, vagy hogy rajtam - mint metafizikai Önvalón - kívül bárki és bármi létezik. - A lét és a tudat egysége. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
46 Müller Péter: Kígyó és kereszt. Bp.: Édesvíz Kiadó, 1992.
47 Az igazak lelkei, akik a halál pillanatában minden bűntől egészen tiszták és minden büntetéstől mentesek, a mennyországba jutnak. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
48 Akik halálos bűnben halnak meg, az örök kárhozatra jutnak. - uo.
49 Azoknak a lelkei, akik bocsánatos bűnben halnak meg, vagy bűneikért még büntetést érdemelnek, a tisztítóhelyre jutnak, hogy ideigtartó büntetésekkel megtisztuljanak. - uo.
50 Krisztus megalapította az Egyházat, hogy megváltói munkáját folytassa minden időkre. - uo.
51 Jézus Krisztus az idők végén dicsőségében újra eljön erre a világra, hogy beteljesítse a megváltást. - uo.
52 Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával a holtak föltámasztása után ünnepélyesen megítél minden embert, ez lesz az utolsó, vagy világítélet. - uo.
53 Az Úr Jézus Krisztus második eljövetele alkalmával hatalmas erejével minden ember testét feltámasztja. - uo.
54 „Hőhalál" vagy „Nagy Reccs" vagy valami egészen más? A világvége modern elméletei és tradícionális teóriája. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
55 Végezetül a számos félreértésre okot adó négy „apokalyptikus lovas" kapcsán kell néhány szót szólni. A szentírás szerint sorrendben a fehér, a vörös, a fekete, végül a fakó színű ló jelenik meg. A tradicionális szimbolikában e négy szín többek között a négy tradicionális kaszt (varna = szín) szimbolikus jelölője: a fehér a szellemi kaszté vagy papságé (brahmana). a vörös a harcos-arisztokráciáé vagy nemességé (ksatriya), a fekete a gazdasági kaszté vagy polgárságé (vaisya), s végül a fakó (tulajdonképpen színtelen) a szolgák kasztjáé vagy proletariátusé (sudraiu), illetve azon négy időszaké, amelyekben e rétegek meghatározó uralmi szerepet játszanak. A fehér lovas attribútumai az íj, a korona és a győzelem; a vörös lovasé a harc és a kard; a fekete lovasé a mérleg; végül a fakó színűé a halál, a pokol s a pusztítás: karddal, éhínséggel, halállal és fenevadakkal. - Eschaton és apokalypsis. uo.
56 A Krisztus alapította Egyház egy és egyetlen. - A Katolikus Egyház dogmái és fontosabb tanításai
57 E szavakat nem pejoratívan, hanem mint szakszavak használom. A skizmatikus azt jelenti, hogy azt vallja, amit a katolikus Egyház, de nem ismeri el a pápa főségét. Az eretnek viszont keresztény, de válogat a tanok között (nyilván a katolikus tanokhoz képest).
58 Guénon elkötelezett, rendkívül elmélyült és a szó eredeti, etimológiai értelmében kontemplatív érdeklődése az iszlámra való áttérése után is megmaradt a nem-iszlám tradíciók iránt is. Tulajdonképpen joggal mondható, hogy komoly támogatója és - nem „hétköznapi", hanem messzemenőkig értékesebb, mintegy principiális - híve maradt a kereszténységnek, ezen belül főként a római katolicizmusnak, amelyet könyveiben és más megnyilatkozásaiban számtalanszor állított megfelelő fénybe, „kötelességének érezve" azt, hogy bizonyos szellemi gesztusokat tegyen annak a kereszténységnek az irányába, amivel kapcsolatban egyébként a legcsekélyebb illúziói sem voltak, és amit egy abiniciatikus ('beavatás nélküli') exoterikus tradícióként kezelt. (Hozzá kell tenni, hogy a protestantizmust az antitradicionális individualizmus vallás területére való alkalmazásának, és ilyenformán ab ovo deviációnak tekintette). - „Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
59 Korai kapcsolatai révén 1907-ben beavatást nyert a „Humanidad-Páholy 204" „Memphis-Mizraim ősi és eredeti rítusába", majd 1908-ban ugyanott 3.º-ú szabadkőműves „Mester" lett; részt vett 1908-ban az úgynevezett szellemi szabadkőművesek párizsi kongresszusán (Congres Maconnique Spiritualiste), ahol elnyerte a 30.º-ot (Kadosh Lovag) és az M.'.M.' 90.º-át. De még abban az évben tovább lépett, és szakítva Papus martinista vonalával, saját rendet alapított - Victor Blanchard-ral - „Ordre du temple rénové" ['A Megújított Templom Rendje'] néven; azonban ez is csak afféle kísérlet maradt: a rend nagyon rövid életű volt; Guénon ugyanis felismerte, hogy hiába tökéletesít egy hibás doktrínát, vagy állít fel egy elviekben helyeset, egy hiteles beavatási szervezet alapításához a pusztán „individuális iniciatíva" vagyis az egyéni kezdeményezés érvénye szigorúan nulla. (...) Ami általában a szabadkőművességet illeti, Guénon szigorúan az eredeti helyzetből indult ki, miszerint ez principiálisan egy jellegzetesen nyugati, hiteles ezoterikus, sőt beavatási tradicionális szervezet (és a jelen műben még azt is kijelenti, hogy mint ilyen, Nyugaton az egyetlen). Ezen megállapításakor jóformán egyáltalán nem volt tekintettel a későbbi fejleményekre, abból kiindulva, hogy amikor valamit vizsgálunk, annak eredeti állapotát és princípiumát kell vizsgálnunk. Azt ugyanakkor, hogy a szabadkőművesség eredeti beavatási céljai tekintetében részben vagy egészében degenerálódott, világosan látta, mindössze még e vonatkozásban is az árnyalt és alapos megítélés szükségességére hívta fel a figyelmet. összességében az volt a véleménye, hogy a szabadkőművesség az ezoterikus rendben ugyanúgy áldozatul esett a modern, antitradicionális szellem beszivárgásának és térnyerésének, mint a katolikus egyház az exoterikus rendben. - „Vox clamantis in deserto". René Guénon és a tradicionalitás. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen. Kvintesszencia Kiadó. 2005.
61 Ld. a metafizikai tradíció viszonyát a kereszténységhez: A keresztény egyházak helyes viszonyulása a metafizikai tradicionalitáshoz. valamint Abyssus abyssum invocat.Gondolatok Johannes Tauler: A hazatérés útjelzői című könyv magyar fordítása és kommentárjai kapcsán. In: Baranyi Tibor Imre: Fejlődő létrontás és örök hagyomány. Debrecen: Kvintesszencia Kiadó. 2005.
62 Őszentsége X. Pius pápa Isten szolgáinak szolgája „PASCENDI DOMINICI GREGIS" kezdetű enciklikája a modernisták tanításáról (1907. szeptember 8.)