2017. január 12., csütörtök

Miért nem vagyok feminista?

Megdöbbentő lehet, hogy nőként azt mondom, nem vagyok feminista. Hiszen a legtöbb ember szerint ha egy nő nem feminista, akkor gyűlöli a női nemet és így önmagát is, és elutasít minden jogot és lehetőséget, amellyel a nők rendelkeznek. Pedig úgy érzem, minél kevésbé vagyok feminista, annál jobban szeretem a nőket, a nőiességet és a saját nőiségemet is. Ez az utóbbi évek tapasztalata a számomra.

Nem azért állok szemben a feminizmussal, mert minden egyes gondolatát elutasítom. Hiszen minden eszmében lehetnek jó dolgok. Az alapgondolatát utasítom el. A feminizmus a marxi osztályharc mintájára nemek harcaként tekint a férfiak és a nők viszonyára. Szerintük régen (de még valamennyire most is) a férfiak elnyomták a nőket, épp ezért a régebben jellemző klasszikus nemi szerepek szerinti nőiesség és a hagyományos családmodell a nő számára olyan rossz, amelyet a férfielnyomás kényszerített rá, nem pedig belülről fakad. Én viszont úgy gondolom, hogy bár a nő és a férfi is Isten képmására teremtetett és egyenlő méltóságúak, vagyis egyikük sem ér kevesebbet a másiknál, viszont mások a tulajdonságaik, más feladatott kell ellátniuk, és ez alapján más teszi őket boldoggá.

A feminizmussal az a bajom, hogy férfimérce alapján akarja megítélni a nőket. Ha a férfiak között a minél dominánsabb, minél intelligensebb, minél erősebb, minél magasabb rangú, minél több pénzt kereső férfi úgymond a „csúcspéldány", akkor ezt rávetíti a nőkre, és azt mondja, hogy a nők között is az a csúcs és nyilván az a legboldogabb, aki minél dominánsabban viselkedik, minél képzettebb, minél ragyogóbb a karrierje, minél nagyobb a hatalma, minél több a fizetése. Pedig a nők nem arra születtek, hogy dominánsak legyenek, és arra törekedjenek, hogy minél több diplomát szerezzenek és minél magasabbra jussanak a társadalmi és a munkahelyi ranglétrán.

Mi, nők valójában két feladatra teremtettünk: az egyik, hogy segítőtársai legyünk a férfinak, a másik, hogy gyermekeket hozzunk a világra és anyai módon gondoskodjunk róluk. (Ha nem saját gyerekekről, akkor másokról.) A feministák számára ez sértő kijelentés, ami sokat elárul a feminizmusról. Feminista szemmel nézve ha valaki alárendelődik egy férfinak és csak családanyai hivatásának él, szánnivaló. A példaképek a törtető, odamondó, asztalra csapó lázadók. Azokat a nőket kell csodálni, akik vagy nem családanyák, vagy csak mellesleg azok valamilyen férfikarrier mellett. Hivatalosan fogalmazhat úgy egy feminista, hogy ő amellett van, hogy egy nő választhasson, így ugyanúgy lehet egy nő főállású anya is, ha akar, de valójában ha egy feminista szembesül egy a férjét családfőként tisztelő és háztartásbeliként élő nővel, akkor kiviláglik, hogy mennyire megveti, de legalábbis sajnálja az ilyen nőket. Vagy azt gondolja, hogy szegényt rákényszerítették erre az életmódra, és valójában boldogtalan így, vagy pedig egyenesen a női nem árulójának tartja, aki gondolkodás- és életmódjával rossz példát mutat a környezetének, és ezért ellenség.

A feminista narratíva szerint egy nőnek nem szabad antifeministának lennie, mert így szembemegy a feministáknak azzal a törekvésével, hogy kisajátítsák a női nem képviseletét, és ők legyenek az egyetlen csoport, mely legitimen foglalkozhat nőket érintő kérdésekkel. A feministák, noha pusztán egy politikai csoportosulásról van szó, előszeretettel nyilatkoznak a nők nevében, és természetesnek veszik, hogy eszméik, érdekeik és céljaik megegyeznek a nőkéivel - míg ha más tesz így, velük ellentétes álláspontot képviselve, azt nőgyűlölőnek kiáltják ki. Pedig ők a nőgyűlölők: legtöbb törekvésük szembe megy a női természettel, illetve annak sötét oldalára épít. A pozitív nőiességet el- és megvetik, mivel szerintük az arra jellemző tulajdonságok elnyomottá teszik a nőt, és a férfias tulajdonságokat emelik piedesztálra, ezzel lehetetlenné téve a nők számára mind az egyéni, mind a párkapcsolati boldogságot.

A feminista nő jelleméről elmondható, hogy két vonás dominál benne: az egyik a férfiaktól való félelem, a másik pedig a gőg. Például az ellen, hogy egy nő miért ne legyen háztartásbeli, kétféleképpen szoktak érvelni: az egyik, hogy így ki van szolgáltatva a férjének (félelem a férfiaktól), a másik, hogy nem viszi elég sokra (gőg). A feminizmus félelmet kelt a nőkben és felkelti bennük a gőgöt, és erre a két negatívumra építve üldözi bele őket abba, hogy férfiviselkedést vegyenek fel és férficélokat hajszoljanak. Persze az eredmény általában karikaturisztikus és torz. Egy feminista nő nem tud eléggé férfivá válni, de nő sem tud maradni. Így két szék között a földre esik, se nem eléggé férfi, se nem eléggé nő, hanem létrehoz magában egy szörnyszülöttet, a férfinőt. Általában a férfias tulajdonságok rosszul állnak neki, illetve negatívan használja őket, a nőies pozitív tulajdonságoknak pedig híján van (mivel megveti őket), de a negatívakat nem neveli ki magából.

Elég csak betévednünk akár egy-egy feminista online közösségbe, hogy lássuk, a feminizmus micsoda frusztrációval jár. A félelemnek és a gőgnek ez a riasztó elegye egészen eltorzítja a nők jellemét. Mindenben azt látják, hogy őket lenézik, bántják, elnyomják, így képesek harmincas-negyvenes nők is megrekedni a kamaszos túlérzékenységben, és dacos lázadó pózba merevedni, ami egy tinédzsernél még megmosolyogtató (majd kinövi), egy elvileg érett nőnél viszont már nevetséges. Miközben azt hangoztatják, hogy független és önálló nők, akiknek nincs feltétlen szükségük férfira és nem érdekli őket a társadalmi nyomás, folyton azt lesik, hogy azok a bizonyos férfiak és az a bizonyos társadalom milyen üzenetet közvetít feléjük, és fel vannak háborodva, ha valaki merészel máshogy élni vagy az életről más felfogást vallani, mint amit ők képviselnek. Mindent magukra vesznek, mindenen felháborodnak, és miközben úgy viselkednek, mint egy hisztis kislány, azt követelik a férfiaktól, hogy tekintsék őket érett, felnőtt, felelősségteljes személyeknek, akikre egyre komolyabb társadalmi pozíciókat kell bízni.

Másik ellentmondása a sok közül a feminizmusnak, hogy miközben képviselőik azt mondják, nekik egy férfi ne mondja meg, hogyan éljenek és viselkedjenek, ők folyamatosan a férfiakat oktatják arról, hogyan kéne élniük és viselkedniük. Ha egy férfi azt mondja: szüljenek többet a nők - az felháborító. Ha egy feminista azt mondja: pelenkázzanak többet a férfiak - az csodálatos forradalmi tett. A feministák mérhetetlen gőgjükben nem képesek elfogadni a legkisebb kritikát vagy iránymutatást, míg maguk ezeket nap mint nap boldog-boldogtalannak osztogatják. A feministák azt követelik a férfiaktól, hogy bánjanak velük egyenértékű személyekként (ami számukra egyenlő azzal, hogy tekintsék őket férfiaknak - leszámítva a férfiléttel járó hátrányokat), míg ők a férfiakkal megnevelni való neandervölgyiekként bánnak.

A feminizmus tehát frusztrálttá és boldogtalanná teszi nem csak a férfiakat, de a nőket is. Úgy tapasztalom, hogy minél feministább valaki, annál inkább képtelen arra, hogy harmóniában legyen akár a másik nemmel, akár önmagával mint nővel. Illetve minél kevésbé képes harmóniában lenni a másik nemmel és saját magával mint nővel, annál inkább jellemző rá, hogy feminista. Nem véletlen, hogy sok feminista vezéregyéniség leszbikus, híján van a természet adta női szépségnek, férfiak bántalmazták gyerek- esetleg felnőttkorában, vagy hiányzott az életéből az édesapa. Sajnos a minden sikeres férfi mögött áll egy nő mondást ebben a helyzetben át lehet értelmezni ezen a módon: minden híres feminista ideológus mögött ott áll egy bántalmazó férfi, vagy épp ott tátong egy jó apa űrje. (Mindezzel természetesen nem vitatom ezeknek a feministáknak az egyéni felelősségét.)

A feminista nő női önismerete közelít a nullához, de a férfinemet sem érti. Azt hiszi, hogy a feminista ideák megvalósulása - akár társadalmi, akár családi szinten - teszi boldog nővé. Ha pedig sorra megvalósulnak a feminista törekvések, mint ahogy az utóbbi száz évben történt, de még mindig nem boldog, akkor megmagyarázza magának, hogy nem a feminizmussal van a baj, hanem azzal, hogy még mindig nincs eléggé feminizmus. Ugyanígy, ha kifogott egy férfit, aki hagyja őt dominálni és feminista módra viselkedni, szintén boldogtalannak érzi magát, amit azzal fog magyarázni, hogy szerencsétlen férfi még mindig nem kezeli őt eléggé „egyenlően". Pont ezért kell a feminista mozgalom újabb és újabb hullámainak felcsapnia, mert ha az előző hullám követelései nagyjából megvalósultak, de mégsem köszöntött be a nők számára a kánaán (sőt, láthatólag egyre boldogtalanabbak és kudarcokkal terheltebbek a nők, főleg a párkapcsolatok terén), akkor újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, csak hogy ne kelljen beismerniük, a feminizmus nem jó a nőknek - és senki másnak.

A feminista mozgalom másik önfenntartó és legitimizációs eszköze, hogy mindent a maga számlájára ír, ami joga vagy lehetősége egy nőnek van. Ha jól sejtem, erre az írásra is sok feminista reagálna úgy, hogy hogyan lehetek a véleményét nyilvánosan megosztó nő létemre antifeminista, hiszen feminizmus nélkül nem hogy nem írhatnám le a véleményemet, de talán még írni-olvasni se tudnék. A feministák úgy képzelik, hogy feminizmus nélkül a nők analfabéta, naponta vert és erőszakolt, alantas szolgasorban tartott páriák lennének, akik egy ablaktalan konyha sötétjében tengetnék mindennapjaikat. Nem tudják elképzelni, hogy a férfiakkal, a patriarchális társadalommal és a hagyományos családmodellel szembeni félelmeik alaptalanok, illetve ritkaságszámba menő devianciákra épülnek, legalábbis ha a keresztény Európára gondolunk.

Igazság szerint egy nőies nőnek nem kell tüntetnie azért, hogy megbecsüljék. A nőies nő ugyanis nélkülözhetetlen, és mint ilyen, tisztelet tárgya. Ha egy nő nem akar férfiakkal versenyezni, hanem abban igyekszik jó lenni, ami az ő feladata, akkor a férfiak mérhetetlen szeretettel és tisztelettel veszik őt körül a maguk férfias módján. Mi pedig erre a szeretetre és tiszteletre vágyunk, nem arra, amit a feministák akarnak kirikácsolni maguknak.

Mindezt azért írtam le, hogy elmondjam, nem a még több feminizmus és a még „egyenlőbb" párkapcsolat a megoldás a női boldogtalanságra. Ne a feministának higgyetek, hanem a Szentírásnak! Tudom, bátorság kell ahhoz, hogy feladjuk a férfiaktól való félelmet, meg kemény önkritika és alázat, hogy megszabaduljunk a gőgtől, ami a feminista viselkedésre ösztönöz... Olyan, mintha a mélybe vetnénk magunkat, mert arra tanítottak minket, hogyha nőies nőként és alázatos feleségként viselkedünk, a férjünk majd felbátorodik és elnyomóként fog bánni velünk. De azt gondolom, ha csak a férjünk nem drog- vagy alkoholfüggő, esetleg valódi bántalmazó, akkor bátran ugorhatunk.

Arra ösztönözlek, próbáld ki, hogy a feminizmus helyett Istenben, a férjedben és a nőiesség erejében bízol! Biztos vagyok benne, hogy az ugrás végén legnagyobb meglepetésedre nem a feminista rémmesék világában találod majd magadat, hanem egy boldog vagy még boldogabb házasságban.


Jó könyvek és blogok a témában:

Magyarul:
Dr. Emerson Eggerichs: Szeretet & tisztelet
Stormie Omartian: Az imádkozó feleség hatalma
Elisabeth Elliot: Nőnek születtél

Angolul:
April Cassidy: The Peaceful Wife
Laine's Letters
Strangers & Pilgrims on Earth