Erotikus könyvek és filmek egy keresztény feleség életében

Minden keresztény számára egyértelmű, hogy tilos pornófilmet nézni. Mi, nők talán kevésbé is vagyunk az ilyesmire fogékonyak, mert nem hatnak ránk úgy a vizuális ingerek, mint a férfiakra. Mégis rengeteg nő pornófüggő - és még csak nem is tud róla! Ennek pedig az az oka, hogy a női pornó kevésbé direkt, mint a férfi, és ezért nem is esik olyan súlyos ítélet alá. Gyakran nevezik őket „erotikus" vagy épp csak „romantikus" könyveknek, filmeknek, ami egész másképp hangzik, mint a „pornó", nem?

Szeretem a történelmet, és így azt is, ha egy történet régen játszódik. Épp ezért ismerek pár történelmi romantikus regényt és sorozatot. Az igazság pedig az, hogy jó részük kimeríti a női pornó fogalmát - ezt takarja az eufemisztikus „romantikus" jelző.

A könyvekben kissé irreális pátosszal, de szexjeleneteket írnak le, a sorozatokban pedig szintúgy ilyen jelenetek vannak, csak épp nem látszik „minden".

Kamaszként a megtérésem után egyértelmű volt, hogy nem olvasok és nézek ilyeneket. Nem akartam felesleges kísértésnek kitenni magamat. De házasként elgondolkoztatott a kérdés... feleségként is gond van mindezzel?

A válaszom: igen - és ez nem magánvélemény, két atya is megerősített, akivel beszéltem ezekről.

A szeretkezés két ember magánügye. Rendben lenne meglesni mondjuk a szomszédainkat szex közben, még ha nem is látnánk mindent? Nem, zavartan fordulnánk el. Talán még egy hevesebb csóktól is. Akkor miért vált természetessé, hogy fikcióként nyugodtan nézünk vagy olvasunk ilyesmiről? Ez a szeretkezés kiárusítása, látványossággá alacsonyítása. Nem arról van szó, hogy egy történetben ne lehetne szeretkezés, ha megköveteli a cselekmény, de csak művészien sejtetve, megőrizve annak, ami: a legintimebb emberi misztérium.

Az ilyen „lágy" pornó is kukkolóvá és élvezkedővé tesz, még ha csak lelkileg is. És függőséget okoz. A fantáziánkat rabul ejti és idegen férfiakkal népesíti be - épp ki a főszereplő. Arról már nem is beszélek, hogy mostanában egyre inkább teret hódítanak a beteges (általában szado-mazo) szexualitást romantikusnak beállító történetek...

Egy kérdés megválaszolására hívlak titeket: vajon normális, ha idegen férfiakat nézünk vagy olvasunk róluk, miközben szeretkeznek? És ha szeretnénk ezt megtenni újra és újra? (Mert valljuk be - szeretnénk.)

Tudom, van pár logikusnak tűnő kifogás. Könnyen legyinthetünk: ugyan már, kitalált karakterekről és elérhetetlen színészekről van szó! Nyilván nem fogjuk velük megcsalni a férjünket.

Lehet, de a szívünket a fantáziáktól is őriznünk kell! Nem helyes, hogy vadidegenek legintimebb pillanataiba láthatunk bele, amikor a szeretkezés a férj és a feleség magánügye kéne, hogy legyen, csak úgy, mint a meztelenség. Természetellenes, hogy a technikai fejlődésnek hála pár kattintással ilyen tartalmakhoz juthatunk. Sőt, szinte már modern nyugati könyv vagy sorozat sincs ilyen nélkül.

Érdekes, de keleten azért más a helyzet. Egy török és egy koreai történelmi romantikus sorozatot is nézek. Előbbiben csak csókjelenetet mutatnak, az utóbbiban még azt sem. Mégis meg tudják jeleníteni a szerelmesek közti vonzalmat. Ugyanez igaz az általam olvasott értékes történelmi romantikus könyvekre is, amelyekben nincsenek szexjelenetek részletes leírásai (pl. Margaret Mitchell: Elfújta a szél vagy Annemarie Selinko: Désirée). A tapasztalatom az, hogy egyáltalán nem elengedhetetlenek ezek a jelenetek, sőt, amelyik könyvekben nincsenek ilyenek, általában sokkal minőségibbek!

Mi, házas nők is tisztaságra vagyunk hívva. Ez nem a szüzességet jelenti a számukra, hanem a szexualitás erkölcsös megélését. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy hűségesek vagyunk a férjünkhöz a szemünkkel és a fantáziánkkal is. Őrizzük a szívünket - nem csak a testünket. Nem hagyjuk, hogy magával ragadjon egy erotikus fantáziavilág, egy „tökéletes" férfiszereplő és túlidealizált szexuális élet, párkapcsolat. Szent Pál azt írja: 

„Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában." (Ef 5,3-14)

Félreértés ne essék! Nem arról van szó, hogy a szex valami bűnös, szégyellnivaló, taszító, mocskos dolog lenne, amit épp ezért nem nézünk vagy nem olvasunk róla. Pont hogy annyira értékes és fontos dologról van szó a szex esetében, hogy amikor kiárusítják, azt mi elutasítjuk és nem leszünk vevők rá, ahogy azt sem hagyjuk, hogy a saját szexualitásunkat befolyásolja ez a vásári látványossággá silányított erotika, esetleg bizonyos piedesztálra emelt perverziók - ami pedig könnyen megtörténhet, hiszen az írók és filmrendezők nagyon is értik a dolgukat. Nagyon is jól tudják, hogy ejtsenek rabul minket ilyesmivel.

Épp ezért ne higgyük, hogy ez a fajta erotikus tartalom csak azok számára jelenthet kísértést, akiknek rossz a szexuális élete, esetleg nem vonzódnak a férjükhöz vagy problémáik vannak a házasságukban, de azt se gondoljuk, hogy mi sokkal „szentebbek" vagyunk annál, minthogy ilyesmi rossz irányba befolyásolna minket. Ha elhisszük ezt a két ellenérvet (a második ráadásul rendkívül öntelt is!), és nem őrizzük a szívünket a kísértéstől, csak annyit érünk el, hogy ostobán belesétálunk a Sátán csapdájába. Hogy Szent Pált idézzem:

„Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék." (1Kor 10,12)

Feleségként a házasságunk az első. Őrizzük meg a szexualitást annak, aminek Isten teremtette: a férjünk és közöttünk levő intimitásnak. Inkább mondjunk le bizonyos filmekről vagy könyvekről, esetleg ugorjuk át ezeket a jeleneteket, mint hogy problémánk legyen belőle. Talán olyan nagy áldozat ez?