2017. november 24., péntek

A valódi reformátorok

Nemrég olvastam Keresztes Szt. Jánosról, és megfogott egy rész, amely arról ír, miért és miként lépett a kármelita rendbe: 

„Nemsokára megvált, miért hívta ide Isten titkos szava. Abban az időben ugyanis a spanyol kármeliták - férfi és nő ágon egyaránt - egy pápailag jóváhagyott enyhébb szabály szerint éltek. A régi szigorú vezeklő és imádságos szellemből nem sok maradt. János élt a káptalani rendelkezések nyújtotta lehetőséggel s elöljárói engedelmével az eredeti szigorú szabályt követte: míg társai húst ettek, ő beérte kis levessel meg főzelékkel; nyolc hónapig böjtölt, szigorú szilenciumot tartott, szívesen végezte a legalacsonyabb dolgokat is, s hogy henyélésen ne találtassék, a pihenés idejében feszületeket és vezeklőostorokat készített." 

Egyházunk nagy szentjei közé tartoznak azok, akik megreformáltak egy-egy szerzetesrendet. A fent említett Keresztes Szt. János és Avilai Szt. Teréz a Kármelt, Szt. Koléta a klarisszákat vezette vissza eredeti szellemiségükhöz; a ciszterci rend alapítói között is csupa szent van, akik Szt. Benedek regulájához tértek vissza, és még sorolhatnám.

Avilai Szt. Teréz és Keresztes Szt. János Szűzanya és kis Jézus társaságában
Furcsának tartom, hogy a modernisták nem vetik ki ezeket az embereket a kánonból, hiszen pont azt tették, ami miatt ők az ún. hagyományhű katolikusokat bántják: visszatértek saját életükben és közösségükben az eredeti fegyelemhez. Valódi reformációt hajtottak végre, nem pedig deformációt, mint Luther és Kálvin. Azt hiszem, a támadáshoz nem elég bátrak, hiszen ismert és szeretett szentekről van szó; inkább megkérdőjelezhető példaképeket állítanak elénk, akik az ő lelkivilágukhoz jobban passzolnak, mint például Luther Márton, hogy velük halványítsák el az igazi példaképeket.


Ahogy az egyháztörténelmet vizsgálom, úgy látom, a szerzetesrendek élete hullámzó: egy nagy szent megalapítja őket, aztán az évszázadok folyamán, akár pápai jóváhagyással liberalizálódnak ezek a rendek, veszítenek fegyelmükből, majd jön megint egy (vagy több) szent, aki visszatéríti a rendet ahhoz, amilyennek az alapító szent - és így Isten - akarta. Ha ez nem sikerül, akkor új szerzetesrend, új ág alakul, amelyben, aki arra vágyik, megélheti az alapító ideáját.

Mi történik akkor, hogyha a teljes Egyházra vetítjük ezt a képet? Nem ugyanez a helyzet? Ott van például az érett középkor tündöklése, Assisi Szt. Ferenc, Guzmán Szt. Domonkos, Aquinói Szt. Tamás kora, majd a reneszánsz pápák idejének és Lutherék idejének mélypontja, s ezután a felívelés, a tridenti zsinat kora. Aztán ugorjunk egy kicsit az időben: a XIX. századi általános elvallástalanodás, szekularizmus, liberalizmus korát a XX. század első felében követte egyfajta felívelés, visszatérés Krisztushoz és a nemzeti hagyományokhoz, amit a II. világháború végkimenetele tört derékba, majd jött a II. vatikáni zsinat utáni tomboló egyházrombolás - főleg a liturgia tekintetében - és a 68-as szexuális forradalom. Most viszont egyre inkább azt láthatjuk, hogy a hagyományos miserítus, a valódi, nem modernista katolicizmus terjedőben és erősödőben van. Ferenc pápa és tanácsadóinak működése révén egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valaki vagy az Egyház kétezer éves kincsestárából merítő katolikus lesz, vagy pedig elvész a modernizmus süllyesztőjében olyan szólamokat követve, mint pl. a perszonalizmus, a nagykorú kereszténység és a posztkonvencionalista erkölcs.

A modernisták a halál kultúráját építik a migránsok és az iszlám támogatásával, a fogamzásgátlással és a liturgia rombolásával, míg az őseik hagyatékát (újra)felfedező katolikusok, csak úgy mint a nagy rendreformáló szentek, radikálisan szakítanak a világ, és ebbe tartozóan akár egyházi környezetük eszméivel és szokásaival - hiszen az is radikálisan szakított Krisztussal -, hogy magukat, ebből kiindulva pedig családjukat és tágabb környezetüket Isten parancsaihoz és teremtő tervéhez vezessék vissza, hogy újra virágzás és élet legyen bennük. Hiszen csak az az egyén, család, egyházi közösség és nemzet tud gyümölcsöket hozni, amely Teremtője szándékai szerint rendezi be életét. Egyedül abban az esetben nem megyünk szembe saját természetünkkel, ha az Úr törvényeihez igazítjuk életünket, és csak így kerülhetjük el a halált és a pusztulást. Elég körbenéznünk Európában, hogy ennek bizonyítékait láthassuk. A modernista egyházközségek és szerzetesrendek, Istentől elszakadt családok és nemzetek halnak ki, míg az Egyház hagyományaiból merítő közösségek szépen lassan meghozzák lelki és testi gyümölcseiket egyaránt.

Vádolhatnak minket azzal, hogy farizeusok, legalisták, rigoristák vagyunk, hogy lenézünk másokat, esetleg a múltban élünk és túlságosan sokat foglalkozunk a külsőségekkel, de ez nem igaz. Nem vagyunk tökéletesek, nem vagyunk szentek, de a modernistákkal ellentétben mi jófej és szalonképes emberek helyett igenis szentek akarunk lenni. És valódi reformációt akarunk. 

A modernisták azzal kérkednek, hogy meg akarják reformálni az Egyházat, holott amit ők csinálnak, nem reformáció, hanem deformáció. A valódi katolikus reformáció azt jelenti, hogy Jézus Krisztus, Keresztes Szt. János és sokan mások nyomában járva visszatérünk Isten eredeti szándékához, az általa adott mintákhoz, ideálokhoz, parancsolatokhoz - elsősorban saját életünkben, ami lassan környezetünkre is kihat majd, amilyen mértékben a Jóisten akarja. Aki viszont a világ képére, saját megtévedt elméje és bűnös életvitelének mintájára akarja formálni az Egyház tanítását és gyakorlatát, nem reformál, hanem rombol. Rombol liturgiát, szerzetesi fegyelmet, családi életet, templomot, egyházművészetet  - a transzcendenst, a kultúrát és a morált egyaránt.

Most, az ún. reformáció 500. évfordulóján mutassuk meg, milyen is az igazi reformáció! És ehhez ne féljünk visszatérni a gyökerekhez, vagyis az igaz katolikus hithez és hagyományhoz. Ha Keresztes Szt. János és társa, Avilai Szt. Teréz nem szégyelltek visszatérni a Kármel eredeti rendjéhez és fegyelméhez, akkor mi miért félnénk ugyanettől? Ha a mai kor letért az igaz útról, akkor igenis a múltba kell révednünk" azért, hogy átmentsük onnan mindazt, amit a modernisták elvettek tőlünk. Ezt tette minden nagy szerzetesrend-reformátor, de Jézus is. Ne féljünk mi is ezt tenni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.