A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feminizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: feminizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 12., csütörtök

Miért nem vagyok feminista?

Megdöbbentő lehet, hogy nőként azt mondom, nem vagyok feminista. Hiszen a legtöbb ember szerint ha egy nő nem feminista, akkor gyűlöli a női nemet és így önmagát is, és elutasít minden jogot és lehetőséget, amellyel a nők rendelkeznek. Pedig úgy érzem, minél kevésbé vagyok feminista, annál jobban szeretem a nőket, a nőiességet és a saját nőiségemet is. Ez az utóbbi évek tapasztalata a számomra.

Nem azért állok szemben a feminizmussal, mert minden egyes gondolatát elutasítom. Hiszen minden eszmében lehetnek jó dolgok. Az alapgondolatát utasítom el. A feminizmus a marxi osztályharc mintájára nemek harcaként tekint a férfiak és a nők viszonyára. Szerintük régen (de még valamennyire most is) a férfiak elnyomták a nőket, épp ezért a régebben jellemző klasszikus nemi szerepek szerinti nőiesség és a hagyományos családmodell a nő számára olyan rossz, amelyet a férfielnyomás kényszerített rá, nem pedig belülről fakad. Én viszont úgy gondolom, hogy bár a nő és a férfi is Isten képmására teremtetett és egyenlő méltóságúak, vagyis egyikük sem ér kevesebbet a másiknál, viszont mások a tulajdonságaik, más feladatott kell ellátniuk, és ez alapján más teszi őket boldoggá.

A feminizmussal az a bajom, hogy férfimérce alapján akarja megítélni a nőket. Ha a férfiak között a minél dominánsabb, minél intelligensebb, minél erősebb, minél magasabb rangú, minél több pénzt kereső férfi úgymond a „csúcspéldány", akkor ezt rávetíti a nőkre, és azt mondja, hogy a nők között is az a csúcs és nyilván az a legboldogabb, aki minél dominánsabban viselkedik, minél képzettebb, minél ragyogóbb a karrierje, minél nagyobb a hatalma, minél több a fizetése. Pedig a nők nem arra születtek, hogy dominánsak legyenek, és arra törekedjenek, hogy minél több diplomát szerezzenek és minél magasabbra jussanak a társadalmi és a munkahelyi ranglétrán.

Mi, nők valójában két feladatra teremtettünk: az egyik, hogy segítőtársai legyünk a férfinak, a másik, hogy gyermekeket hozzunk a világra és anyai módon gondoskodjunk róluk. (Ha nem saját gyerekekről, akkor másokról.) A feministák számára ez sértő kijelentés, ami sokat elárul a feminizmusról. Feminista szemmel nézve ha valaki alárendelődik egy férfinak és csak családanyai hivatásának él, szánnivaló. A példaképek a törtető, odamondó, asztalra csapó lázadók. Azokat a nőket kell csodálni, akik vagy nem családanyák, vagy csak mellesleg azok valamilyen férfikarrier mellett. Hivatalosan fogalmazhat úgy egy feminista, hogy ő amellett van, hogy egy nő választhasson, így ugyanúgy lehet egy nő főállású anya is, ha akar, de valójában ha egy feminista szembesül egy a férjét családfőként tisztelő és háztartásbeliként élő nővel, akkor kiviláglik, hogy mennyire megveti, de legalábbis sajnálja az ilyen nőket. Vagy azt gondolja, hogy szegényt rákényszerítették erre az életmódra, és valójában boldogtalan így, vagy pedig egyenesen a női nem árulójának tartja, aki gondolkodás- és életmódjával rossz példát mutat a környezetének, és ezért ellenség.

A feminista narratíva szerint egy nőnek nem szabad antifeministának lennie, mert így szembemegy a feministáknak azzal a törekvésével, hogy kisajátítsák a női nem képviseletét, és ők legyenek az egyetlen csoport, mely legitimen foglalkozhat nőket érintő kérdésekkel. A feministák, noha pusztán egy politikai csoportosulásról van szó, előszeretettel nyilatkoznak a nők nevében, és természetesnek veszik, hogy eszméik, érdekeik és céljaik megegyeznek a nőkéivel - míg ha más tesz így, velük ellentétes álláspontot képviselve, azt nőgyűlölőnek kiáltják ki. Pedig ők a nőgyűlölők: legtöbb törekvésük szembe megy a női természettel, illetve annak sötét oldalára épít. A pozitív nőiességet el- és megvetik, mivel szerintük az arra jellemző tulajdonságok elnyomottá teszik a nőt, és a férfias tulajdonságokat emelik piedesztálra, ezzel lehetetlenné téve a nők számára mind az egyéni, mind a párkapcsolati boldogságot.

A feminista nő jelleméről elmondható, hogy két vonás dominál benne: az egyik a férfiaktól való félelem, a másik pedig a gőg. Például az ellen, hogy egy nő miért ne legyen háztartásbeli, kétféleképpen szoktak érvelni: az egyik, hogy így ki van szolgáltatva a férjének (félelem a férfiaktól), a másik, hogy nem viszi elég sokra (gőg). A feminizmus félelmet kelt a nőkben és felkelti bennük a gőgöt, és erre a két negatívumra építve üldözi bele őket abba, hogy férfiviselkedést vegyenek fel és férficélokat hajszoljanak. Persze az eredmény általában karikaturisztikus és torz. Egy feminista nő nem tud eléggé férfivá válni, de nő sem tud maradni. Így két szék között a földre esik, se nem eléggé férfi, se nem eléggé nő, hanem létrehoz magában egy szörnyszülöttet, a férfinőt. Általában a férfias tulajdonságok rosszul állnak neki, illetve negatívan használja őket, a nőies pozitív tulajdonságoknak pedig híján van (mivel megveti őket), de a negatívakat nem neveli ki magából.

Elég csak betévednünk akár egy-egy feminista online közösségbe, hogy lássuk, a feminizmus micsoda frusztrációval jár. A félelemnek és a gőgnek ez a riasztó elegye egészen eltorzítja a nők jellemét. Mindenben azt látják, hogy őket lenézik, bántják, elnyomják, így képesek harmincas-negyvenes nők is megrekedni a kamaszos túlérzékenységben, és dacos lázadó pózba merevedni, ami egy tinédzsernél még megmosolyogtató (majd kinövi), egy elvileg érett nőnél viszont már nevetséges. Miközben azt hangoztatják, hogy független és önálló nők, akiknek nincs feltétlen szükségük férfira és nem érdekli őket a társadalmi nyomás, folyton azt lesik, hogy azok a bizonyos férfiak és az a bizonyos társadalom milyen üzenetet közvetít feléjük, és fel vannak háborodva, ha valaki merészel máshogy élni vagy az életről más felfogást vallani, mint amit ők képviselnek. Mindent magukra vesznek, mindenen felháborodnak, és miközben úgy viselkednek, mint egy hisztis kislány, azt követelik a férfiaktól, hogy tekintsék őket érett, felnőtt, felelősségteljes személyeknek, akikre egyre komolyabb társadalmi pozíciókat kell bízni.

Másik ellentmondása a sok közül a feminizmusnak, hogy miközben képviselőik azt mondják, nekik egy férfi ne mondja meg, hogyan éljenek és viselkedjenek, ők folyamatosan a férfiakat oktatják arról, hogyan kéne élniük és viselkedniük. Ha egy férfi azt mondja: szüljenek többet a nők - az felháborító. Ha egy feminista azt mondja: pelenkázzanak többet a férfiak - az csodálatos forradalmi tett. A feministák mérhetetlen gőgjükben nem képesek elfogadni a legkisebb kritikát vagy iránymutatást, míg maguk ezeket nap mint nap boldog-boldogtalannak osztogatják. A feministák azt követelik a férfiaktól, hogy bánjanak velük egyenértékű személyekként (ami számukra egyenlő azzal, hogy tekintsék őket férfiaknak - leszámítva a férfiléttel járó hátrányokat), míg ők a férfiakkal megnevelni való neandervölgyiekként bánnak.

A feminizmus tehát frusztrálttá és boldogtalanná teszi nem csak a férfiakat, de a nőket is. Úgy tapasztalom, hogy minél feministább valaki, annál inkább képtelen arra, hogy harmóniában legyen akár a másik nemmel, akár önmagával mint nővel. Illetve minél kevésbé képes harmóniában lenni a másik nemmel és saját magával mint nővel, annál inkább jellemző rá, hogy feminista. Nem véletlen, hogy sok feminista vezéregyéniség leszbikus, híján van a természet adta női szépségnek, férfiak bántalmazták gyerek- esetleg felnőttkorában, vagy hiányzott az életéből az édesapa. Sajnos a minden sikeres férfi mögött áll egy nő mondást ebben a helyzetben át lehet értelmezni ezen a módon: minden híres feminista ideológus mögött ott áll egy bántalmazó férfi, vagy épp ott tátong egy jó apa űrje. (Mindezzel természetesen nem vitatom ezeknek a feministáknak az egyéni felelősségét.)

A feminista nő női önismerete közelít a nullához, de a férfinemet sem érti. Azt hiszi, hogy a feminista ideák megvalósulása - akár társadalmi, akár családi szinten - teszi boldog nővé. Ha pedig sorra megvalósulnak a feminista törekvések, mint ahogy az utóbbi száz évben történt, de még mindig nem boldog, akkor megmagyarázza magának, hogy nem a feminizmussal van a baj, hanem azzal, hogy még mindig nincs eléggé feminizmus. Ugyanígy, ha kifogott egy férfit, aki hagyja őt dominálni és feminista módra viselkedni, szintén boldogtalannak érzi magát, amit azzal fog magyarázni, hogy szerencsétlen férfi még mindig nem kezeli őt eléggé „egyenlően". Pont ezért kell a feminista mozgalom újabb és újabb hullámainak felcsapnia, mert ha az előző hullám követelései nagyjából megvalósultak, de mégsem köszöntött be a nők számára a kánaán (sőt, láthatólag egyre boldogtalanabbak és kudarcokkal terheltebbek a nők, főleg a párkapcsolatok terén), akkor újabb és újabb dolgokat kell kitalálni, csak hogy ne kelljen beismerniük, a feminizmus nem jó a nőknek - és senki másnak.

A feminista mozgalom másik önfenntartó és legitimizációs eszköze, hogy mindent a maga számlájára ír, ami joga vagy lehetősége egy nőnek van. Ha jól sejtem, erre az írásra is sok feminista reagálna úgy, hogy hogyan lehetek a véleményét nyilvánosan megosztó nő létemre antifeminista, hiszen feminizmus nélkül nem hogy nem írhatnám le a véleményemet, de talán még írni-olvasni se tudnék. A feministák úgy képzelik, hogy feminizmus nélkül a nők analfabéta, naponta vert és erőszakolt, alantas szolgasorban tartott páriák lennének, akik egy ablaktalan konyha sötétjében tengetnék mindennapjaikat. Nem tudják elképzelni, hogy a férfiakkal, a patriarchális társadalommal és a hagyományos családmodellel szembeni félelmeik alaptalanok, illetve ritkaságszámba menő devianciákra épülnek, legalábbis ha a keresztény Európára gondolunk.

Igazság szerint egy nőies nőnek nem kell tüntetnie azért, hogy megbecsüljék. A nőies nő ugyanis nélkülözhetetlen, és mint ilyen, tisztelet tárgya. Ha egy nő nem akar férfiakkal versenyezni, hanem abban igyekszik jó lenni, ami az ő feladata, akkor a férfiak mérhetetlen szeretettel és tisztelettel veszik őt körül a maguk férfias módján. Mi pedig erre a szeretetre és tiszteletre vágyunk, nem arra, amit a feministák akarnak kirikácsolni maguknak.

Mindezt azért írtam le, hogy elmondjam, nem a még több feminizmus és a még „egyenlőbb" párkapcsolat a megoldás a női boldogtalanságra. Ne a feministának higgyetek, hanem a Szentírásnak! Tudom, bátorság kell ahhoz, hogy feladjuk a férfiaktól való félelmet, meg kemény önkritika és alázat, hogy megszabaduljunk a gőgtől, ami a feminista viselkedésre ösztönöz... Olyan, mintha a mélybe vetnénk magunkat, mert arra tanítottak minket, hogyha nőies nőként és alázatos feleségként viselkedünk, a férjünk majd felbátorodik és elnyomóként fog bánni velünk. De azt gondolom, ha csak a férjünk nem drog- vagy alkoholfüggő, esetleg valódi bántalmazó, akkor bátran ugorhatunk.

Arra ösztönözlek, próbáld ki, hogy a feminizmus helyett Istenben, a férjedben és a nőiesség erejében bízol! Biztos vagyok benne, hogy az ugrás végén legnagyobb meglepetésedre nem a feminista rémmesék világában találod majd magadat, hanem egy boldog vagy még boldogabb házasságban.


Jó könyvek és blogok a témában:

Magyarul:
Dr. Emerson Eggerichs: Szeretet & tisztelet
Stormie Omartian: Az imádkozó feleség hatalma
Elisabeth Elliot: Nőnek születtél

Angolul:
April Cassidy: The Peaceful Wife
Laine's Letters
Strangers & Pilgrims on Earth

2015. december 19., szombat

Amikor szégyellem, hogy nő vagyok


Mostanában szégyellem, hogy nő vagyok. Nem Ákos szavai miatt. Nem Kövér László szavai miatt. Hanem a feministák miatt.

Szégyellem magam, mert ti, kedves feministák ismét bizonyságát adtátok annak, hogy a nők logikátlanok, képtelenek szöveget értelmezni, hisztériások és buták. Én nem gondolom, hogy ez így lenne, de ti most ezt a képet mutatjátok be a nőkről. Immár sokadszorra.

Ákos és Kövér László szavait nem vagytok képesek értelmezni. Felnőtt, sok esetben diplomás nőként nem fogjátok fel, hogy Ákos szavai nem azt jelentik, hogy ugyanazért a munkáért egy nő kevesebb bért kapjon, hanem azt, amit később mond is, hogyha egy családanya ugyanúgy a nagy fizetésért harcol, mint egy családapa, akkor nem jut elég ideje és energiája arra, hogy jó feleség, anya, háziasszony legyen. Mert bármilyen furcsa, tíz-tizenkét óra munka mellett nem te, hanem a bölcsődei gondozó, az óvónő, a tanárok, a kortársak meg a médiasztárok fogják felnevelni a gyerekedet. Mert a nap huszonnégy órából áll, és ők jórészt a tv elé lesznek dobva, a nevelőkre lesznek bízva vagy a kortársaikkal fognak lógni, ha te kora reggel elmész otthonról, és este esel haza, testileg-lelkileg kimerülve a kenyérharctól.

Az lenne a jó, ha a férfi és a nő is otthon lehetne, de legalább az egyik szülőnek dolgoznia kell, hát akkor már elmegy a férfi, mert nem ő az, aki terhes, szül, szoptat. Az egész a gyerekért van, a nőért, az otthonért. Hány férfi élvezi a munkáját? Hány apa örül neki, hogy csak a szerencsén múlik, hallja-e a gyereke első szavát, ott van-e az első lépteinél? Nekünk, nőknek ideális esetben megadatik az, hogy sokkal inkább részt vegyünk a gyerekeink életében, mint az apáknak. Persze, sokszor fárasztó. De hát melyik felnőtt ember gondolja, hogy az életnek arról kell szólnia, hogy semmi nehézség és fáradság nincs benne? A férfiak munkájában és életében is van elég.

Azt se értitek meg, hogy Kövér László nem azt mondta, hogy minden nőnek szülnie kell, vagy hogy egy nő csak szüljön, és ne csináljon semmi mást. Tudjátok, Kövér László csak annyit kért, becsüljétek meg a nőiességeteket. Ami úgy látom, nem megy. Nem értitek meg, hogy a nő legértékesebb tulajdonságait a nőies képességei adják, mert ezeket csak ő birtokolja. Az a nagy kunszt, amit csak te tudsz, nem? Az egyik ilyen például a szülés és a csecsemőgondozás. A feministák tökéletes tanújelét adják, hogy lenézik azt a képességet, amiért elsősorban a női test és lélek olyan, amilyen. Vagyis lenézik a nőket. Épp ezért feszülnek bele, hogy a nők minél inkább férfiasak legyenek és férfitevékenységeket végezzenek.

Érdekelnek férfias dolgok is. Biztos vannak férfias tulajdonságaim is. De mégis, a legértékesebb dolognak azt tartom az életemben, hogy feleség lehetek és anya. (Persze nem vagyok egyikben sem tökéletes.) És nem is éreztem mindig így, ami főképpen a ti agymosásotoknak köszönhető. Ugyanis sikeresen elhitettétek velem és a legtöbb nővel, hogy az, ha valaki feleség, anya, háziasszony, az kevesebbet ér annál, mintha egyetemi professzor lenne vagy akár csak egy titkárnő. Arra nevelitek a nőket, miközben azt mondjátok, értük tevékenykedtek, hogy nézzék le magukat és ne értsék meg, mennyire fontos és egyedülálló a feleség és anya hivatása.

Nem Kövér László vagy Ákos az, aki lenézi a nőket, hanem ti. A legnagyobb nőgyűlölők ti vagytok. Szerintetek, ha egy nő már kicsit is intelligens és tehetséges, nem „pazarolhatja" el magát úgy, hogy főállású anya és háziasszony. Mert ugye, jó feleség, anya és háziasszony bármilyen buta és alantas lény lehet. És ezt a ti tételeteket, hogy feleségnek és anyának lenni, azt bárki kisujjból kirázza, egy okos és tehetséges nőnek ennél több kell, ugyebár jól bizonyítja a sok halálig tartó, boldog házasság, és az a sok-sok boldog és jól nevelt gyerek, akit magam körül látok!

Ákostól, Kövér Lászlótól és a kereszténységtől ti lehettek akár gyermektelenek is és tudósok is. Ennek bizonyítására ott van az a rengeteg gyermektelen apáca. Ott vannak azok a szentté avatott (tehát az Egyház által nem csak elfogadott, de példaképül állított) nők, akik nagyon műveltek voltak és olykor országok sorsát befolyásolták. De művelt férfi is lehet. Országokat férfi is irányíthat. Szülni viszont csak nő tud, és anya csak a nő lehet. Minden, ami nőies, csak a nő előjoga. Épp ezért kéne nekünk, nőknek ezt a legjobban megbecsülni.

De nem, ehelyett ti megsértődtök, gúnyolódtok, őrjöngtök. Hisztériáztok, mint a kislány, aki nem kapta meg a legújabb Barbie-babát. Persze erre büszkék is vagytok, hiszen ti nem vagytok szülőcsatornák, hogy akár öt-hat gyereket is kipotyogtassatok magatokból, mint az állatok, aztán ne tudjátok tőlük teljes emberként vívni a harcot a patriarchátus ellen, ami ugyebár, mennyivel értelmesebb és értékesebb tevékenység. Ne tagadjátok, így gondoltok az ilyen nőkre. Ostoba állatok, akik csak szülnek és szülnek. Ezért mondjátok, hogy egy értelmes nőnek ennél többre van szüksége az életben. Ezért tartjátok degradálónak, ha valaki az anyaságot hangsúlyozza és teszi meg a legnagyobb dicsőségnek és értéknek a nő életében. Ők ezzel bókolni akarnak nektek, dicsérni a nőiességeteket, de annyira gyűlölitek és lenézitek a nőiességet, hogy nem értitek. Nem értitek, hogy azzal vívhatnátok ki a legnagyobb megbecsülést a női nem iránt a férfiak részéről (amire, ne tagadjátok, olyan nagyon vágyakoztok, hiszen ezért versenyeztek velük), hogyha olyat csinálnátok, amit ők nem tudnak.

Még egy gondolat így a végére. Nem értem, miért vagytok felháborodva, kedves feministák, hogy Ákos és Kövér László elmondta a véleményét, amikor ti nap mint nap nemhogy véleményt mondotok, de parancsoltok a férfiaknak. Ákos azt meri mondani, szerinte egy nőnek nem az a dolga, hogy ugyanannyi pénzt tegyen le az asztalra, mint a férfi, de ti meg folyamatosan parancsolgattok a férfiaknak, hogy takarítsanak vagy takarítsanak többet, hogy maradjanak ők otthon a gyerekkel, hogy vezessék be a női kvótát és a többi. A feminizmus jó része arról szól, hogy követeltek és parancsoltok a férfiaknak, mit kéne tenniük, de ha ők egy halvány „szerintem így kéne" véleményt mondanak a nőkről, fel vagytok háborodva, hogy mer egy férfi utalni arra, hogy szerinte a nőknek mit kéne tennie.

Képmutatóak vagytok. És emellett hisztériások, logikátlanok, csodálatos bizonyítványt állítotok ki a nőkről. És arra tanítjátok a nőket, hogy nézzék le magukat, nézzék le a nőies képességeiket, nézzék le az anyaságot, a háziasszonyságot, nézzék le mindazt, amit egy feleség és egy anya tehet. Azt megértem, hogy ti valamiért gyűlölitek és lenézitek magatokat, de legalább tegyétek csendben, és ne fertőzzétek a többi nőt, akinek talán lenne esélye, hogy boldog legyen nőként.

Persze most majd lehet mondani, hogy általánosítok, és nem minden feminista ilyen, meg nem ismerem a feminizmust, vagy hogy igazából férfi vagyok, vagy bántalmaztak gyerekkoromban, azért vagyok ilyen, esetleg hogy bigott vagyok és elnyomom saját magamat. Nem fogok meglepődni, megkaptam már ezeket többször is. Ismerem az összes feminista mantrát. Aki ennél értelmesebb, az úgyis megérti, mit akartam mondani. Ahogy megértette Ákos és Kövér László szavait is.

2015. február 16., hétfő

A hősiesség nőies formája


Nemrég olvastam egy feminista elemzést, amely szerint Julius Evola, mikor azt írja: „A nő megvalósításával, mint szerető vagy anya, ugyanarra a nívóra emeli magát, ahol a férfi, mint harcos vagy aszkéta áll. Ahogyan van aktív - úgy van passzív, negatív heroizmus is. Az abszolút meghatározás heroizmusával szemben az abszolút odaadás heroizmusa áll - és az egyik éppoly ragyogó lehet, mint a másik, ha tisztán, mintegy rituális áldozati adományként élik át.”, áldozatszerepben jelöli ki a nő helyét.

Bár én magam nem vagyok a tradicionalista iskola „híve", úgy gondolom, ebben az esetben a cikk írója súlyosan félreértelmezi és félremagyarázza Evola helyes meglátásait. Ez pedig a feministáknak az odaadással, az irányítás és az ellenőrzés elvesztésével, valamint az alárendelődéssel szembeni irtózásából fakad. A feminista nő gőgje és félelme a férfival szemben megakadályozza őt abban, hogy arra az útra lépjen, amelyről Evola beszél, de már csak attól is, hogy egyáltalán felfogja, mit is jelent ez az út.

Normális esetben a férfinak domináns félként kell kiteljesednie, míg a nőnek kell lennie a szubmisszív félnek. Fizikálisan és szellemileg, lelkileg is erre vagyunk „programozva", ez tesz minket boldoggá. Azonban a feminizmus megalázó kényszerűségként festi le a nő előtt a szubmisszivitást. Második lépésként pedig úgy mutatja be a domináns férfit, mint akitől félni kell, és elhiteti a nővel, hogyha a férfi domináns, ő pedig szub isszív, akkor a férfi ezzel visszaél és erőszakos, bántalmazó magatartásformát vesz fel vele szemben. A feminista képlet nagyon egyszerű: domináns férfi + szubmisszív nő = zsarnok + áldozat.

Sajnos mivel a feministákból a hagyományos női életút és magatartásforma a fent említett két hiba (gőg és félelem) miatt érzelmi és ösztönös ellenreakciót vált ki, a legtöbbször lehetetlenné teszi velük a higgadt, logikus és ésszerű párbeszédet. Ezért nem is a feministákkal akarok vitatkozni, hanem arra szeretnék rámutatni, hogy mennyire téves az a felfogás, hogy a hagyományos nemi szerepe szerint élő nő nem más, mint áldozat.

Úgy gondolom, fontos különbséget tenni az áldozat és a hős között, és a feminista cikk esetében ez nem történt meg. Áldozat az, akinek elveszik az életét, hős pedig az, aki odaadja azt. Jézus, vagy épp Nándorfehérvár védői azért nem sajnálni való áldozatok, hanem dicsőíteni való hősök, mert önként adták oda az életüket a magasztos cél érdekében. Szembenéztek a halállal és tudatosan amellett döntöttek, hogy vállalják, ha elkerülhetetlen.

Amikor egy nő mint szerető (ezt Evola nem úgy érti, hogy nős férfi kitartottja, hanem hogy asszony, feleség) és anya önként elhatározza, hogy másokért él, alárendelődik a férjének, gyermekeket hoz a világra őket maga elé helyezve, akkor nem áldozatról, hanem hősről beszélünk. A nő ilyenkor nem elszenvedője valamiféle kényszernek, nem kiszolgáltatott áldozat, hanem olyasvalaki, aki a saját kezébe veszi az életét, majd odaadja azt a családjának. A nő az önmegvalósítását, női kiteljesedését a szerető és anya útjában találhatja meg saját akaratából. Azzal, hogy nap mint nap ezt választja és ebben igyekszik kiteljesedni, nem áldozatszerepbe vonul, hanem a nőies, szubmisszív heroizmust valósítja meg önmagában, saját életében.

A nő ereje, mely nem kevésbé társadalomformáló és történelmi léptékű, mint a férfié, abban rejlik, hogy odaadó, alárendelődő, háttérbe húzódó attitűdjével potenciálja a felületes szemlélő számára rejtve marad vagy jelentéktelen színben tűnik fel. Így a nő védett pozícióban és szinte feltűnés nélkül tud befolyást gyakorolni olyan esetben is, amikor a férfi nyílt, egyértelmű, frontális erőkifejtését rendre letörik vagy eleve lehetetlenné teszik. Ez a nőies nő, az asszony és anya félelmetes és megfoghatatlan ereje, amelyet csak úgy lehet letörni, ha magát a nőiességet pusztítják el.

Minderre tökéletes példa Szűz Mária, aki nőies erővel szolgálta a megváltást akár Krisztus, akár az újszülött Egyház életében. Alárendelődő, odaadó asszonyi és anyai szolgálatával hatalmas dicsőséget vívott ki magának Isten és az emberek szemében, és hathatós, rettegett ellenfele lett a Sátánnak.

Épp ezért kérhetjük őt, hogy segítsen nekünk a férfiakkal szembeni gőggel és félelemmel vívott benső harcban. Hiszen szinte kivétel nélkül mind fertőzöttek vagyunk ezekkel a romlott emberi természetnek és a feminista agymosó propagandának hála. Ez a folyamat nem megy egyik napról a másikra, hanem lépésről lépésre zajlik. De a boldogság és a jó ügye megéri ezt a fáradtságot.