A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szentté válás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szentté válás. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 22., hétfő

Mi különböztet meg egy katolikust a Sátántól?

A Sátán katolikus. Hisz minden dogmát. Tudja, hogy Isten létezik és hogy Szentháromság. Azt is, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Azzal is egyetért, hogy a katolikus Egyház az igaz egyház. És még sorolhatnám.

Az, hogy hiszel a dogmákban, nem különböztet meg a Sátántól.

De a Sátán nem csak hisz. Tud is. Betéve tudja a Szentírást, az összes zsinati dokumentumot, a mise kánonját latinul és minden nemzeti nyelven, az egyháztörténetet is A-tól Z-ig.

Az, hogy bővelkedsz teológiai és egyháztörténelmi ismeretekben, nem különböztet meg a Sátántól.

Mi akkor az, ami mássá tehet téged, katolikus embert, mint amilyen a Sátán?

Alázatos vagy. Alárendelődsz Istennek. Elismered Őt az Úrnak, magadat pedig teremtménynek tartod és úgy is viselkedsz. De nem csak Istennel szemben vagy alázatos, hanem az emberek felé is alázattal fordulsz, és ha megsértik a hiúságodat, akkor is szelíd maradsz.
„Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek." (Mt 11,29)
Szeretsz. Viszonzod Isten irántad tanúsított szeretetét és a felebarátaidat is szereted. Nem hazudsz nekik, nem hagyod őket cserben, nem rágalmazod őket, nem pletykálsz róluk, és még sorolhatnám.
Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt" (Jn 13,35)
Szolgálsz. A Sátán jelszava: nem szolgálok. A szolgálatban forr össze az alázat és a szeretet, és így válik cselekvővé ez a két erény. Szolgálsz, vagyis szeretetben odaadod az életedet másoknak, elsősorban Istennek és a hozzád legközelebb állóknak, a rád bízottaknak. Nem saját magad vagy önmagad számára az első helyen, hanem mások.
Tudjátok, hogy a nemzetek fejedelmei uralkodnak a népeken, és a nagyok hatalmaskodnak felettük. Köztetek azonban ne így legyen, hanem aki nagy akar lenni köztetek, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgálótok. Hiszen az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." (Mt 20,25-28)
A Sátán nem alázatos. A Sátán nem szeret. A Sátán nem szolgál.

Te igen?

Vagy nem különbözöl a Sátántól semmiben, legfeljebb csak hatalomban és intelligenciában?

Kép Az ördög ügyvédje c. zseniális filmből


SZENT PÁL SZERETETHIMNUSZA 
Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem. 
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. 
A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik.Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni.
Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók.Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.

2016. június 21., kedd

Boldogok a nagyravágyóak


Ez kétség kívül nincs Jézus boldogságmondásai között. Én vagyok az, aki ezt állítom - de Jézus tanítása alapján.

Gyerekkorom óta elég sokat gondoltam magamról. Általában okosabb voltam a körülöttem levő kortársaimnál és egész máshogy gondolkoztam és éltem, mint ők, ami abba a hitbe ringatott, hogy több vagyok nálunk, hogy van bennem valami különleges. Ez rendkívül nagyravágyóvá tett. Nagy dolgokat kell, hogy véghez vigyek - gondoltam. Nekem csupa nagy dolog jár - volt egy másik gondolatom. Röviden összefoglalva: nagyravágyó lettem.

Azt hiszem, a nagyravágyás könnyen a pokolba vihet itt a Földön és a túlvilágon is. Irreális énképhez, depriváltsághoz, örökös elégedetlenséghez és hatalmas gőghöz vezethet. Ezt mindet meg is tapasztaltam. De az utóbbi időben azt is megtapasztaltam, hogy elvihet valami csodálatos dologhoz is: a szentséghez. Ugyanis megfelelő irányba csatornázva a nagyravágyás a lehető legjobb hajtóerő lehet ahhoz, hogy ne érjük be kevesebbel, mint Istennel és a szentséggel!

A Kelet (de a félreértett, eltorzult „kereszténység" is) azt tanítja nekünk, hogy a vágyaink és az érzelmeink rosszak, meg kell tőlük szabadulnunk, hiszen minden, amire vágyunk és amit érzünk, e világ haszontalanságához köt. A gnosztikus azt mondják, az az igazán magasztos lélek, aki ezektől mentes, hogy a végén eltűnjön a személyes énje és felolvadjon az istenségben vagy Isten-Önmaga felébredhessen lidérces álmából, szétszakítván Maya fátylát.

Ezzel szemben a Nyugat manapság azt tanítja nagyon helyesen, hogy a vágyaink fontosak és ki kell őket elégíteni, csakhogy azt akarja, érjük be kevesebbel, mint Isten és a szentség. A Sátán csupa ártalmas testi-lelki „junk food"-dal akar minket jóllakatni, azt kívánja, hogy McDonald's-os sültkrumplit és cukorban tobzódó túl édes mignont zabáljunk reggeltől estig, hogy a végén tohonyák és betegek legyünk, míg bele nem pusztulunk, Istent pedig, aki ezerszer táplálóbb, laktatóbb, változatosabb és ízletesebb ételekkel vár minket, azzal vádolja, hogy el akarja tőlünk venni ezeket a finomságokat és azt akarja, hogy éhen haljunk.

Kelet és Nyugat tévutai helyett mit mond az Úr? Igen, legyenek csak hatalmas vágyaid!

Légy nagyravágyó - de vedd észre, hogy a legnagyobb Én vagyok, vágyj tehát Rám!

Vágyj csak arra, hogy nagy ember legyél - de vedd észre, hogy a nagyság a szentségben van, szent akarjál lenni!

Kívánd csak, hogy hatalmas tetteket hajthass végre - de tudd, a tettek hatalmassága abban áll, hogy az Én akaratomat követed-e és szeretetből teszed-e mindazt, amit teszel!

Akard nyugodtan a dicsőséget - de ne emberektől várd, hanem légy olyan, hogy Én dicsőíthesselek meg!

Keresd csak mások tetszését és elismerését - de ne a világét, hanem az Atyáét, a Fiúét és a Szentlélekéét!

Az a nagyszerű ebben a „keresztény nagyravágyásban", hogy bármilyen életállapotban beteljesíthető és nem a körülményeinktől függ, hanem csakis lstenen és rajtam. A mi Urunk perspektívájában egy névtelen remete ezerszer hatalmasabb és dicsőségesebb ember lehet, mint egy világbirodalom irányítója. Az, amikor egy édesanya letörli a gyereke arcáról a csokoládét, milliószor hatalmasabb és dicsőségesebb tett lehet, mintha a legfélelmetesebb had élén meghódította volna fél Európát. Isten megtanítja nekünk, hogy mennyire más jelenti a nagyságot és a dicsőséget, mint a világ gondolja. Jézus Krisztus egészen kifordítja a sarkaiból a világot, és mindazt, amit gondolunk róla! Olyanokat mond, hogy:
„Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják." (Mt 23,12)

„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld." (Mt 5,5)

„Tudjátok, mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg. Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött annál, aki küldte. Ha ezt megértitek, s tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek." (Jn 13,12-17)

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol moly rágja és rozsda marja, s ahol betörnek és ellopják a tolvajok! A mennyben gyűjtsetek kincset, ahol nem rágja moly és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be és nem lopják el a tolvajok! Ahol a kincsed, ott a szíved is." (Mt 6,19-21)
Vagy épp arra tanítja a szamáriai asszonyt, hogy a testi szomjúságnál van egy sokkal nagyobb vágy, amely beteljesítésre vár, az Isten iránti szomjúság, amelyet egy férfi se fog betölteni, hiába váltogatja őket, keresve a „tökéleteset". (Hát nem végtelenül mai történet?). (ld. Jn 4,1-42) Nem azt mondja neki, hogy építsd le magadban a tökéletes szeretet iránti vágyat, hanem rámutat, hogy Isten elégítheti csak ki.

Ha megnézzük az alábbi szentírási szakaszokat:
„Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: »Ki a legnagyobb a mennyek országában?« Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: »Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában.«" (Mt 18,1-4) 
„Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért.” (Mt 20,25-28)

Ezekből se azt látjuk, hogy Jézus azt mondta volna, ne akarjatok nagyok lenni, ne vágyjatok nagyságra, sőt ne legyenek vágyaitok. Hanem megmutatja, hogy ez a nagyság mennyire mást jelent és más módon érhető el, mint ahogy a Sátán el akarja hitetni velünk. Igenis akarjunk nagyok lenni! De úgy, ahogy Jézus tanítja.

Mindez egészen más, mint amit a világ hisz és ahogy a világ él, legyen az a Kelet vagy a Nyugat, nemde?

Az igazság az, amit Szent Pál írt a Szeretethimnuszban, hogy még a vértanúság se ér semmit, hogyha nem szeretetből tesszük (ld. 1Kor 13). Vagy amit Lisieux-i Szent Teréz fogalmazott meg: „Nem az az igazi nagy tett, ha sokat adunk, hanem, ha nagyon szeretünk."

Különbözőek vagyunk, különböző élethivatással, különböző képességekkel, különböző mértékű hatalommal. Igazából mindegy, hogy a pápa vagyok-e vagy egy eldugott kis falu papja, hogy királynő vagyok, vagy egy egyszerű édesanya... Teljesen mindegy, hogy ki vagyok és mit csinálok, hogy a világ mit gondol rólam, hogy az ő mércéjével mérve hatalmas vagyok-e vagy sem, a lényeg az, hogy amit tennem kell, azt végtelen szeretettel tegyem és ne érjem be kevesebbel, mint Isten és a szentség. Ezek híján a legnagyobb tett is üres, de ezekkel a legkisebb cselekedet is végtelen értékű. Ahogy Sienai Szent Katalin mondta: „Légy, akivé Isten tenni akar, és lángra lobbantod a világot!" (Még akkor is, hogyha a világ nem tud róla, csak Isten, hogy milyen nagy hatással voltak rá imáid és áldozataid.)

Úgyhogy nyugodtan leszek csak nagyravágyó. De olyan keresztényfélén. Teljes megnyugvással vallom, hogy se énnekem, se másnak nem szabadna beérnie kevesebbel, minthogy nagy szent legyen. Istennel, az Ő személyével, szeretetével és mennyországával. Egyszerűen én többre teremtettem annál, minthogy a világ dicsőségét, hatalmat, pénzt, emberi elismerést hajkurásszak. De ez nem csak rám, mindenkire vonatkozik. A nagyságomat Istenben, a szentségben, a szeretetben, az alázatban és a szolgálatban keresem, és tudom, hogy sokkal nagyobb nagyságot találok mindebben, mint amit a világ nyújtani tudna. Ezerszeresen erősebb a nagyravágyásom annál, minthogy el akarjam nyomni magamban, de milliószorosan nagyravágyóbb vagyok annál, hogy beérjem azzal, mint amit a Sátán tudna ajánlani nekem, ahogy Jézus Krisztus se érte be a gonosz portékájával, amikor megkísértetett. (ld. Mt 4,1-11)

Ha az alábbi imát őszintén és szüntelenül imádkozni tudjuk, nagyravágyásunk nem kárhozottá, hanem boldoggá fog tenni minket.


Ne a mi, ne a mi nevünké, Uram, 
hanem a Tiedé legyen a dicsőség! Amen.

2015. augusztus 26., szerda

Nagy szent akarok lenni!

Kétféle életutat ismerünk. Vannak azok az emberek, akik híresek, akikkel csupa izgalmas és különleges dolog történik, akik sokat utaznak és mindenféle dolgot kipróbálnak. Aztán vannak a szürke tömegek. Akik dolgoznak. Akik szülnek. Akik takarítanak. Akiknek minden napja nagyjából ugyanolyan.

Azt hiszem, én is ebbe az utóbbi csoportba tartozom. Pelenkázok, szoptatok, főzök, mosok, boltba járok, leviszem a fiamat a homokozóba. Minden napom szinte teljesen ugyanolyan. Persze írok is, de ennek nincs világrengető jelentősége, nem jutnak el sokakhoz a gondolataim.

Valahol nehéz volt elfogadnom ezt az életet. Többre vágytam. Aztán azt gondoltam, hiú vagyok, azért van ez. De valami nem hagyott nyugodni, és ezt az érzést jól ismerem. Rá kellett jönnöm, nem a gőg, hanem Isten volt az, aki többre ösztönzött.

Mi ez a több? Nem gazdagság, hatalom vagy népszerűség. Hanem a szentség.

A Katolikus Lexikon szerint szent „tág értelemben az összes hívő, akik a keresztség által részesülnek Isten életében és szentségében (vö. Róm 15,16; 2Tesz 2,13). Szoros értelemben azok, akiket az Egyház hivatalosan szentté avatott és a liturgiában, ünnepnapukon megemlékezik róluk."

Tulajdonképpen minden keresztény embernek a „tág értelemben vett" szentséget kell élete céljául megjelölnie. Vagyis az én életem célja és értelme sem a takarítás meg a pelenkázás, hanem a szentség. Bármennyire is átlagos és a világ által jelentéktelennek bélyegzett dolgot is csinálok, az életcélom magasztos és heroizmust követel. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy világhíres Isten prófétája vagyok és százezreket oktatok az Úr szaváról, vagy pedig családanya vagyok és krumplit hámozok. Ugyanúgy kapcsolatban lehetek Istennel, ugyanúgy heroikus küzdelmet vívhatok a Gonosszal és ugyanúgy szentté lehetek. Mert a lényeg nem a külső cselekedetek nagyságán áll vagy bukik, hanem abban, ami a szívünkben van, ami a lelkünk rejtekében megy végbe.


Mégis nevetségesnek tűnik, amit most írni fogok, hiszen én csak egy anya vagyok, ráadásul mennyi gyengeségem van, de mindennek ellenére a Benső Ösztönző arra hajt, hogy nagy szent akarjak lenni. Lángra gyújtja a lelkem, amit Lisieux-i Szt. Teréztől olvastam:
„Így azután a francia hősök, különösen a Tiszteletreméltó JEANNE D'ARC hazaszerető tetteiről olvasva, nagy volt a vágyam, hogy utánozzam őket, úgy éreztem: bennem is megvan ugyanaz a tűz, mint ami őket lelkesítette, ugyanaz az Égi inspiráció. S ekkor kaptam egy kegyelmet, melyet mindig úgy tekintettem, mint életem legnagyobbjainak egyikét – ekkora koromban nem kaptam még olyan megvilágosításokat, mint amilyenek most elárasztanak. Úgy gondoltam, hogy dicsőségre születtem, s miközben a módját kerestem annak, hogy eljussak rá, a jó Isten azokat az érzéseket sugallta, amelyeket most leírtam. Azt is megértette velem, hogy az én dicsőségem nem fog feltárulni halandó szemek előtt, s abban fog állni, hogy nagy Szent legyek!!! … Ez a vágy talán vakmerőnek látszik, ha meggondoljuk, mennyire gyönge és tökéletlen voltam s mennyire az vagyok még ma is, hét éves szerzetesi élet után, azonban mégis, mindig ugyanazzal a merész bizalommal érzem, hogy nagy Szent leszek, mivel nem saját érdemeimben bízom, hiszen olyan egyáltalán nincs nekem, hanem Abban remélek, aki beéri majd gyenge erőlködésemmel, egészen Magához emel s végtelen érdemeivel elborítva, Szentté fog tenni engem."
Ha belegondolok, hogy egy korombeli lány írta mindezt, aki egy kolostorban élt és semmi különöset nem tett és semmi különös nem történt vele..! És ez a lány ma a világ egyik legismertebb szentje, ráadásul egyháztanító, és milliókkal tehetett már jót akár imái, akár írásai, akár életpéldája által! Szinte érzem és hallom, ahogy a világ minden tájáról az emberek talán öntudatlanul is, de szentekért sóhajtanak, akik közelebb viszik hozzájuk Istent, hogy aztán ők is egészen az Övéi lehessenek. Szeretnék egészen Istené lenni, mint Teréz, hogy odaadhassam Őt másoknak. Egyszerűen borzasztónak érzem, hogy mennyire eltávolodott a világ Istentől, mennyi ember nem ismeri, tagadja a létezését, sőt megveti Őt, és mennyien tévelyegnek, és mennyien boldogtalanok. Majd' megőrülök attól, hogy mennyi lenne a teendő és erre a sok teendőre milyen kevés ember vállalkozik. Szeretnék mindent megtenni és mindenkit megtéríteni.

És mégis, ez a vágy nem akadályoz abban, hogy egyszerűen csak feleség és anya legyek, aki néha ír, mert tudom, hogyha Isten szentté akar tenni engem, akkor ennek az útnak a jelenlegi szakasza abban áll, hogy feleség vagyok és anya. Nem akarok mindent eldobni és apácának állni vagy hitszónokként körbeutazni a Földet. Istenre vágyom, és arra, hogy áldás legyek ott, ahová Ő állított engem. Hiszen Barsi Balázs atya ezt mondta:
„Az Egyházban nem annak van jövője, aki valami nagy művet akar létrehozni, hanem aki szeretni akar megtanulni, s az az ambíciója, ami Lisieux-i Szent Terézé: az Egyház szívében a szeretet akarok lenni!"
Most már merek arra vágyni, hogy nagy szent legyek, mert nem ragaszkodom hozzá. Nem félek, hogy ez hiúság, mert ha arra gondolok, hogy én leszek a legismeretlenebb és legkisebb szent a mennyországban, akiről még a legközelebbi szerettei se tudják, hogy szent volt és a mennybe jutott, az sem zavar. Ha pedig a Földön nem hajthatok végre nagy tetteket, akkor majd végrehajtom őket a mennyországban és buzgón fogom kérni Istentől, hogy áldja meg mindazokat, akik még küzdenek.

Talán nagyravágyás ez, de úgy gondolom, minden keresztény embernek igenis nagyravágyónak kell lennie, mert Isten a legnagyobb a világon, és nem vagyunk igazán keresztények, ha nem vágyunk Rá, ha nem Rá vágyunk elsősorban és mindenek előtt. Nem szabad beérnünk rutinszerű templomba járással, nagyjából a nagy bűnök kerülésével és gyorsan elhadart imákkal. Istenre önmagára kell vágynunk a lelkünk teljességével és legforróbb hevületével, hogy Istené legyek és Ő az enyém. Ez nem őrültség, hanem a legnagyobb realitás. Isten erre teremtett minket... Isten magának teremtett minket, és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik Őbenne, ahogy Szent Ágoston is írja. Ez nem (önjelölt) szentek különcködése, hanem minden keresztény ember valósága ez kéne legyen.

Ebből a perspektívából nézve feleségnek, anyának, háziasszonynak lenni korántsem olyan jelentéktelen és gúzsba kötő, ahogy azt sokan láttatni próbálják. Sőt, hogy úgy mondjam, tökéletes terep a szentté válásra és a szeretetre. Az édessége mellett olyan sok lemondással, áldozattal, fáradtsággal és tanulsággal jár, hogy nem csak hálás vagyok, de igazi kitüntetésnek érzem, hogy Isten engem erre meghívott, noha alkalmatlan vagyok rá, de Ő megmutatja az erejét és alkalmassá tesz. Ahogy, ha akarja, megmutatja nagyságát, és nagy szentté tesz, vagy pedig a legeslegkisebb ismeretlenné a mennyország legeldugottabb sarkában. Bármit is ad az Úr, én szívesen fogadom, és egyben biztos vagyok: az utóbbihoz is szükség lesz az Ő mindenható erejére...!