A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szexualitás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 13., szerda

Isten helyett gumióvszer


„Fogamzásgátlást használok, hogy megmaradjon a szentségi házasságom”  érvelnek azok a katolikusok, akik szerint az óvszer egyéni esetekben megengedett. Azt mondják, gyermeket már semmiképp nem tudnak vállalni, a tcst nem működik jól náluk, de nem akarnak teljes önmegtartóztatásban élni, mert annak biztos válás lenne a vége, vagy legalábbis megcsalás a férj részéről. Ők pedig meg akarják óvni a szentségi házasságukat, akár az Egyház tanítása szerint minden esetben tiltott fogamzásgátlás árán is.

Amikor ezt olvasom, nagy szomorúság vesz erőt rajtam. Hol a mi hitünk az Istenben? Miért nem hiszünk benne, hogyha Isten valamit elvár tőlünk, azt segít is betartani? Miért nem bízunk a mi Apukánkban, ahogy Jézus hívta Őt („Abba”), hogy segít egybentartani a házasságunkat, ha a Neki való engedelmességből nem a könnyebbnek tűnő, de bűnös utat, a fogamzásgátlást választjuk? Vagy úgy is feltehetném a kérdést:

Miért cseréljük le Istent a gumióvszerre?

Ábrahám képes lett volna az egyetlen gyermekét megölni Isten parancsára, Mária pedig a parázna nőknek járó megkövezés kockáztatásával vállalta Jézus méhébe fogadását... totális bizalmukat adták Istennek, vakon belevetették magukat szerető Atyjuk karjaiba. Nem akarták Isten parancsaival szembemenve megoldani életük határhelyzeteit, hanem minden ijesztő következmény ellenére az Úr akaratát követték. Mint tudjuk, minden képzeletet felülmúlóan csodás eredménnyel!

Miért gondoljuk, hogy Isten minket nem segít meg ugyanígy; hogy az Ő parancsait lehetetlenség betartani; hogy van, amikor rákényszerülünk a fogamzásgátlás használatára, vagyis arra, hogy halálos bűnben éljünk?

Nem, ilyen helyzet nincs. Ilyen helyzetbe nem hoz minket egy szerető Atya. Csak a mi hitetlenségünk. Csak az kényszerít minket az óvszerhasználatra, ha nincs bizalmunk Istenben, abban, hogy kegyelmével segít minket az önmegtartóztatásban.

Isten a keresztjeink által üdvözíteni akar minket. Ha Ő úgy látja, önmegtartóztatásra van szükségünk ahhoz, hogy szentté váljunk, akkor a legrosszabb, amit csak tehetünk, hogy elutasítjuk ezt a megpróbáltatást, és inkább a halálos bűnnek számító óvszerhasználat látszólagos kényelmét és biztonságát választjuk.

Add, Uram, hogy hinni tudjunk Benned, egy olyan Istenben, aki Mindenható vagy, és aki segíted gyermekeidet parancsaid betartásában. Segíts, kérlek, hogy félelmünkben ne cseréljük le a Beléd vetett hitet egy kényelmes isten bálványozására, aki megengedi a fogamzásgátlást, hanem merjünk végigmenni azon az úton, amelyet Te Magad felé mutatsz nekünk! Amen.

2017. május 27., szombat

Miért foglalkozik az Egyház annyit a szexszel?


Szóval miért? Annyi szabály van... tilos a szeretkezés a házasságon kívül, nem szabad fogamzásgátlást használni, a papok és a szerzetesek nem szeretkezhetnek, az azonos neműek közti szex is tiltott... Igazából eljutottunk odáig, hogy az erkölcsös szó - főleg nő tekintetében - egyenlő azzal, hogy a nemi erkölcs terén helyesen viselkedik. De miért van ez így?


Úgymond „kézenfekvő" válaszokkal tele van a padlás. Ezeket mindenki ismeri. Általában mind arról szól, hogy a papok meg akarják nyomorítani az embereket, a katolikusok élete csupa elfojtás, prűdek vagyunk stb.

Igen, biztos vannak prűd katolikusok. Nyilván a mai túláradó paráznaság nagyban rásegíthet arra, hogy valaki a másik végletben kössön ki. De a katolicizmus maga nem ilyen. Nem azért bástyázta körül Isten ennyi szabállyal a szexualitásunkat, mert az valamiféle mocskos dolog, ami csak éppen azért megengedhető, hogy ne haljon ki az emberiség. Ha van olyan keresztény, aki így látja, akkor téved! Az igazság az, hogy a szeretkezést azért óvja ennyire az Egyház, mert az nem más, mint egy erőteljes jel, amely a mennyország felé mutat.

Micsoda?! Tényleg hetvenkét szűz várja a férfiakat a túlvilágon? Nem, nem erről beszélek. A mennyben nem lesz olyan szeretkezés, mint itt, a Földön. De lényegileg hasonló dolog fog történni, csak sokkal hatalmasabb mértékben, és nem egy másik emberrel, hanem Istennel. De megjegyzem, hogyha szoktál áldozni, akkor szintél valami olyasmit csinálsz, ami majd a mennyben vár ránk, és ami a szeretkezéshez is hasonlatos.

A mennyben Isten tökéletesen és felfoghatatlan mértékben ki fogja elégíteni a boldogság és a szeretet iránti vágyunkat. (Ez a kettő tulajdonképpen egy.) Ez úgy megy majd végbe, hogy egyesülünk Vele a szeretetben. Ez nem a gnosztikus egyesülés lesz, hogy az énem felolvad Istenben, vagy rájövök, hogy én igazából Isten vagyok, és ez a földi énem csak illúzió. Hanem én mint X. Y. személy, aki most vagyok, én fogok Istennel csodálatos és örökké tartó szeretetkapcsolatban létezni. Ez a mennyország. Ez a Szentháromság élete, és Isten ebbe von bele minket a keresztég és a szentáldozások révén, majd pedig a halálunk utáni öröklétben, ha a megszentelő kegyelem állapotában hagyjuk itt ezt a világot.

Tehát a menny nem más, mint szeretetbeni örök egyesülés Istennel, amely kielégíti a boldogság és a szeretet iránti vágyunkat. Isten az enyém, és én az Övé vagyok, és ez a legjobb, amit csak velem történhet.

Az igazi szex is erről szól. Az a fajta szex, amilyennek Isten ezt a dolgot kitalálta, és amely méltó a szeretkezés névre: a szentségi házasságban élő férfi és nő közötti nemi aktus.

Mert mi ez tulajdonképpen? Nem az, aminek a média beállítja, valami disznó dolog, amit azért mi mégis csak csinálunk, mert nagyon élvezetes. Egyrészt nem mocskos dolog, másrészt pedig az csak az egyik, bár persze nem elhanyagolható és nem is lényegtelen oldala, hogy testileg élvezetes és fizikális kielégülést is okoz. Egyáltalán nem baj, ha valami testileg is jó, a kereszténység nem testellenes vallás. Ám a szeretkezés ennél mégis csak sokoldalúbb. Ugyanis nagyon erőteljes lelki oldala és hatása is van.

A szex lelki része az, amit a testi is elmesél. Az, hogy a férfi és a nő egyesül egymással. Odaadás és befogadás valósul meg ilyenkor nem csak a testünk, de a lelkünk révén is. Amikor szeretkezünk, azt mondjuk a másiknak: Én befogadlak, elfogadlak, enyémnek ismerlek téged testestől-lelkestől és kizárólagosan, míg a halál el nem választ, és én is odaadom magam teneked testestől-lelkestől, és a tiéd vagyok teljesen, míg a halál el nem választ. Ennek biológiai megalapozása is van, ugyanis szeretkezés közben oxitocin hormon szabadul fel, amely a kötődésért felelős. (Ugyanez szabadul fel szüléskor vagy szoptatás közben, ami az anya és a gyermek közötti kötődést segíti.) Például ezért is bűn a házasságon kívüli szex, mert az nem más, mint hazugság, hiszen olyasmit mondok a másiknak a testemmel, ami a szentségi házasságon kívül nem igaz.

Amikor áldozol, mi történik közted és Krisztus között? Olyasvalami, ami ehhez nagyon hasonló. Krisztust testben és lélekben odaadja magát neked, és te befogadod Őt, de befogadásod egyúttal odaadás is, és az Ő önátadása is a te birtokba vételed egyúttal. Olyasmi tehát a szeretkezés a házastársad és teközted, mint ami a szentáldozáskor megy végbe Krisztus és közötted.

Itt, a Földön Istennel a legmagasabb szinten a szentáldozásban egyesülhetünk. A mennyben viszont nem lesz szentáldozás, mert felesleges, hiszen közvetlenül fogunk már egyesülni Istennel a szeretetben, ezt jelenti a színről-színre látás. Pont ezért nem lesz szex sem, mert Isten sokkal magasabb szinten fogja kielégíteni a szeretet és az egyesülés iránti vágyunkat, mint amennyire az a szeretkezésben megtörténhet. A mennyben tehát nem lesz áldozás, de a lényege megvalósul, csak még intenzívebben. Ugyanígy szex sem lesz a mennyben, de a lényege mégis csak végbemegy, csak még erőteljesebben. A mennyország tehát egy nagy szeretetbeni egyesülés Istennel, amelynek földi képe a szeretkezés és a szentáldozás.

Világunkban minden szép dolog Istenről mesél. Így a házasság és a szexualitás is. Pont ezért kell őrizni, hogy valóban Istenhez vezessen minket, és ne váljon bálvánnyá. A férfi és a nő egyesülése nem más, mint olyan misztérium, amely Isten és az ember, Krisztus és az Egyház viszonyára utal. Ez már az Ószövetségben is megmutatkozik: Isten a vőlegény, Izrael a menyasszony, a bálványimádás pedig paráznaság. Az Újszövetségben Krisztus is vőlegénynek nevezi magát, Szt. Pál pedig a férj és feleség viszonyát Krisztus és az Egyház kapcsolatához hasonlítja. Hogy a jegyesi misztikát ne is említsem!

Mindebből látszik, hogy ez a hasonlat nem csak a szeretkezésbeni egyesülésre áll, hanem úgy általában a férfi és a nő viszonyára. Ezért van az, hogy a Sátán le akarja rombolni a férfiasságot és a nőiességet, nemek harcát gerjeszt és a szeretkezést is paráznasággá alacsonyítja, mert akkor az istenkapcsolatunk sem lehet helyes. Egy nő, aki nem hajlandó alárendelődni a férjének és nem éli meg vele szemben a befogadó minőséget, hogyan tudná megtenni és megélni ezt Krisztussal szemben?

Fontos még elmondanom, hogy a szexualitással és tágabb értelemben véve a nemiségünkkel szemben nem csak egy, de kétfajta bűnt is elkövethetünk, és mindkettő negatív hatással lesz az istenkapcsolatunkra.

Az egyik, hogy elnyomjuk. Ilyen a prüdéria, ilyen az, amikor keresztény lányok zsákruhában járnak és a sminket Sátántól való dolognak állítják be. Amikor nem mernek nők lenni és szépek lenni, a szexualitást pedig mocskos dolognak tartják. Amikor a szex szóról mindenképp valami erkölcstelen dolog jut az eszükbe, valami pusztán testi (ebben burkoltan benne van a test megvetése is, ami inkább manicheizmus, mint katolicizmus!), amelynek semmi köze sem lehet a vallásos élethez, legfeljebb mint valami kötelességteljesítés.

Sajnos, akik így állnak a nemiséghez, nem érthetik meg az egész Biblián átvonuló vőlegény-menyasszony hasonlatot, és nem értik meg teljes mértékben az Isten és a lélek közötti viszonyt sem. Ezen kívül megcsonkítják magukat, mert nem élik meg a nőiségüket, így nem teljesednek ki azzá a személlyé, akinek Isten teremtette őket. És ami talán a legsúlyosabb, hogy eloltanak egy olyan lángoló rakétát, amely Isten felé repíthetné őket: a beteljesülés és kielégülés iránti mérhetetlen vágyukat, amely azért oltatott belénk, hogy végső soron Isten teljesítse be és elégítse ki.

A másik, a világra manapság jellemzőbb bűn a bálványozás. A szexet és a nemiségünket túl magas polcra, Isten helyére tesszük. Az lesz az identitásom alapja, hogy milyen nő vagyok, mennyi és milyen szexuális kalandban van részem, mennyire vonzó férfi van mellettem. Azt hisszük, az adja meg a boldogságot, ha nagyon szexisnek tartanak minket, és ha azzal, akkor és annyiszor fekszünk le, akivel, amennyit és amikor csak akarunk. Csakhogy ezzel az a nagy probléma, hogy nem tesz boldoggá és nem elégíti ki a legmélyebb vágyainkat, mert erre csak Isten képes.

Jó dolog vonzó, nőies nőnek lenni, elégedettnek és kielégítettnek lenni nőiségünkben, akár lelki, akár testi téren. De egyrészt ez a legteljesebben a szentségi házasságban valósulhat csak meg, nem az egyéjszakás kalandok és egyéb paráznaságok révén. Másrészt pedig mindez nem elég, és nemcsak hogy nem elég, de el is múlik. Egy bizonyos életkor felett már nem leszek vonzó, és szeretkezni se fogok, és meghalhat a házastársam, meg persze meghalok én is. És hiába van fantasztikus férjem és igazán remek szexuális életem, a legeslegmélyebb vágyaimat ez akkor se tölti be, mert az a vágy az Isten iránti vágy.

Szóval mint általában mindenben, úgy a szexualitással kapcsolatban is az arany középútra kell törekednünk: nem szabad bálványoznunk, ami paráznaságba vinne, de a viktoriánus prüdériát is kerülnünk kell, mert a szexualitás helyes megélése nem az elfojtás és a szégyenkezés, hanem a helyén kezelés és a tisztaság. Bizony, nem csak a szűz lehet tiszta, hanem a házas állapotú is, mert a tisztaság nem a nem szeretkezés, hanem a szexualitás helyes megélése, kinek-kinek állapota szerint.

Bármilyen furcsán is hangzik, a legjobban az Egyház tudja, hogy milyen az igazi és jó szex, és azért beszél róla ennyit, hogy megtanítson minket rá. Míg sokan csak különböző technikákról fecsegnek, az Anyaszentegyház beavat minket a szexualitás lényegébe és értelmébe, hogy az ne csak testi, de egyben lelki élmény és Isten felé vivő hajtóerő is lehessen az életünkben.


Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. (Én 8,6-7)

Szeretettel ajánlom a témában Christopher West: Boldogságkeresés és szexualitás c. könyvét.

A fenti írást egy katolikus pap jóváhagyásával közöltem.

Képek: 1. Sir Frederick William Burton - Találkozás a tornyocska lépcsőjén (részlet), 

2. Gian Lorenzo Bernini - Avilai Szent Teréz extázisa

2017. március 27., hétfő

Erotikus könyvek és filmek egy keresztény feleség életében


Minden keresztény számára egyértelmű, hogy tilos pornófilmet nézni. Mi, nők talán kevésbé is vagyunk az ilyesmire fogékonyak, mert nem hatnak ránk úgy a vizuális ingerek, mint a férfiakra. Mégis rengeteg nő pornófüggő - és még csak nem is tud róla! Ennek pedig az az oka, hogy a női pornó kevésbé direkt, mint a férfi, és ezért nem is esik olyan súlyos ítélet alá. Gyakran nevezik őket „erotikus" vagy épp csak „romantikus" könyveknek, filmeknek, ami egész másképp hangzik, mint a „pornó", nem?

Szeretem a történelmet, és így azt is, ha egy történet régen játszódik. Épp ezért ismerek pár történelmi romantikus regényt és sorozatot. Az igazság pedig az, hogy jó részük kimeríti a női pornó fogalmát - ezt takarja az eufemisztikus „romantikus" jelző.

A könyvekben kissé irreális pátosszal, de szexjeleneteket írnak le, a sorozatokban pedig szintúgy ilyen jelenetek vannak, csak épp nem látszik „minden".

Kamaszként a megtérésem után egyértelmű volt, hogy nem olvasok és nézek ilyeneket. Nem akartam felesleges kísértésnek kitenni magamat. De házasként elgondolkoztatott a kérdés... feleségként is gond van mindezzel?

A válaszom: igen - és ez nem magánvélemény, két atya is megerősített, akivel beszéltem ezekről.

A szeretkezés két ember magánügye. Rendben lenne meglesni mondjuk a szomszédainkat szex közben, még ha nem is látnánk mindent? Nem, zavartan fordulnánk el. Talán még egy hevesebb csóktól is. Akkor miért vált természetessé, hogy fikcióként nyugodtan nézünk vagy olvasunk ilyesmiről? Ez a szeretkezés kiárusítása, látványossággá alacsonyítása. Nem arról van szó, hogy egy történetben ne lehetne szeretkezés, ha megköveteli a cselekmény, de csak művészien sejtetve, megőrizve annak, ami: a legintimebb emberi misztérium.

Az ilyen „lágy" pornó is kukkolóvá és élvezkedővé tesz, még ha csak lelkileg is. És függőséget okoz. A fantáziánkat rabul ejti és idegen férfiakkal népesíti be - épp ki a főszereplő. Arról már nem is beszélek, hogy mostanában egyre inkább teret hódítanak a beteges (általában szado-mazo) szexualitást romantikusnak beállító történetek...

Egy kérdés megválaszolására hívlak titeket: vajon normális, ha idegen férfiakat nézünk vagy olvasunk róluk, miközben szeretkeznek? És ha szeretnénk ezt megtenni újra és újra? (Mert valljuk be - szeretnénk.)

Tudom, van pár logikusnak tűnő kifogás. Könnyen legyinthetünk: ugyan már, kitalált karakterekről és elérhetetlen színészekről van szó! Nyilván nem fogjuk velük megcsalni a férjünket.

Lehet, de a szívünket a fantáziáktól is őriznünk kell! Nem helyes, hogy vadidegenek legintimebb pillanataiba láthatunk bele, amikor a szeretkezés a férj és a feleség magánügye kéne, hogy legyen, csak úgy, mint a meztelenség. Természetellenes, hogy a technikai fejlődésnek hála pár kattintással ilyen tartalmakhoz juthatunk. Sőt, szinte már modern nyugati könyv vagy sorozat sincs ilyen nélkül.

Érdekes, de keleten azért más a helyzet. Egy török és egy koreai történelmi romantikus sorozatot is nézek. Előbbiben csak csókjelenetet mutatnak, az utóbbiban még azt sem. Mégis meg tudják jeleníteni a szerelmesek közti vonzalmat. Ugyanez igaz az általam olvasott értékes történelmi romantikus könyvekre is, amelyekben nincsenek szexjelenetek részletes leírásai (pl. Margaret Mitchell: Elfújta a szél vagy Annemarie Selinko: Désirée). A tapasztalatom az, hogy egyáltalán nem elengedhetetlenek ezek a jelenetek, sőt, amelyik könyvekben nincsenek ilyenek, általában sokkal minőségibbek!

Mi, házas nők is tisztaságra vagyunk hívva. Ez nem a szüzességet jelenti a számukra, hanem a szexualitás erkölcsös megélését. Ebbe pedig az is beletartozik, hogy hűségesek vagyunk a férjünkhöz a szemünkkel és a fantáziánkkal is. Őrizzük a szívünket - nem csak a testünket. Nem hagyjuk, hogy magával ragadjon egy erotikus fantáziavilág, egy „tökéletes" férfiszereplő és túlidealizált szexuális élet, párkapcsolat. Szent Pál azt írja: „Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik. Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki. Ez sem illik hozzátok, annál inkább a hálaadás. Legyetek meggyőződve, hogy semmiféle erkölcstelennek, tisztátalannak, kapzsinak, más szóval bálványimádónak nincs öröksége Krisztus és az Isten országában." (Ef 5,3-14)

Félreértés ne essék! Nem arról van szó, hogy a szex valami bűnös, szégyellnivaló, taszító, mocskos dolog lenne, amit épp ezért nem nézünk vagy nem olvasunk róla. Pont hogy annyira értékes és fontos dologról van szó a szex esetében, hogy amikor kiárusítják, azt mi elutasítjuk és nem leszünk vevők rá, ahogy azt sem hagyjuk, hogy a saját szexualitásunkat befolyásolja ez a vásári látványossággá silányított erotika, esetleg bizonyos piedesztálra emelt perverziók - ami pedig könnyen megtörténhet, hiszen az írók és filmrendezők nagyon is értik a dolgukat. Nagyon is jól tudják, hogy ejtsenek rabul minket ilyesmivel.

Épp ezért ne higgyük, hogy ez a fajta erotikus tartalom csak azok számára jelenthet kísértést, akiknek rossz a szexuális élete, esetleg nem vonzódnak a férjükhöz vagy problémáik vannak a házasságukban, de azt se gondoljuk, hogy mi sokkal „szentebbek" vagyunk annál, minthogy ilyesmi rossz irányba befolyásolna minket. Ha elhisszük ezt a két ellenérvet (a második ráadásul rendkívül öntelt is!), és nem őrizzük a szívünket a kísértéstől, csak annyit érünk el, hogy ostobán belesétálunk a Sátán csapdájába. Hogy Szent Pált idézzem: „Aki azt hiszi, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék." (1Kor 10,12)

Feleségként a házasságunk az első. Őrizzük meg a szexualitást annak, aminek Isten teremtette: a férjünk és közöttünk levő intimitásnak. Inkább mondjunk le bizonyos filmekről vagy könyvekről, esetleg ugorjuk át ezeket a jeleneteket, mint hogy problémánk legyen belőle. Talán olyan nagy áldozat ez?

2016. szeptember 24., szombat

Miért és mikor lehet erkölcsös a tcst?

Az előző pár, a témát érintő írásommal kapcsolatban látom, hogy sokan nem értik pontosan az Egyház tanítását fogamzásgátlásról, önmegtartóztatásról, természetes családtervezésről, gyermekáldásról, szexualitásról. Több téves nézet is felmerül, egy-egy szélsőséget képviselve: a fogamzásgátlás és a tcst ugyanolyan, tcst-zni bármikor szabad, vagy tcst-zni se szabad, esetleg csak egy-két indokkal... Ezért szeretnék még egy bejegyzést szánni a témának, megválaszolva pár kérdést egy fiktív párbeszéd révén. 

Csak akkor erkölcsös a szeretkezés, ha gyerek foganhat belőle? 

Nem. Szabad szeretkezni várandósan, szabad szeretkezni, ha meddő vagy, szabad szeretkezni klimax után is, szabad szeretkezni akkor is, ha a ciklusod olyan részében vagy, mikor nem vagy termékeny. Nem bűn tehát akkor sem szeretkezni, ha biztosra tudod, hogy nem lesz az aktusból gyerek. Ugyanis a szeretkezés elsődleges célja nem a gyermekáldás, hanem a testi-lelki önátadás a házasfelek között. 

Akkor miért bűn a fogamzásgátlás? 

A fenti példákból látszik, hogy olyan eseteket soroltam fel, amikor nem te akadályoztad meg, hogy az adott szeretkezésből gyereked foganjon, és nem te teszed magad terméketlenné, hanem a biológia, vagyis Isten. Míg egy egészséges férfi potenciálisan minden aktusban nemzhet, vagyis minden szeretkezéséből származhat gyermek, ezzel szemben a nőt úgy teremtette meg Isten, hogy az nem mindig termékeny. Istennek van joga tehát terméketlenné tenni egy aktust vagy személyt. Amikor viszont fogamzásgátlót használunk, mi ragadjuk magunkhoz ezt a jogot. Mi akarjuk eldönteni, hogy egy adott aktus és személy termékeny legyen-e vagy sem. Terméketlenné tesszük, pedig termékeny lehetne. 

Azt hittem, a fogamzásgátlás azért bűn, mert biztosan megakadályozza a foganást, a tcst viszont nem annyira hatékony, így esélyt ad Istennek. 

Nem. Egyrészt a fogamzásgátlás se ad 100%-os védelmet. Ha ez lenne az ok, mondhatná pl. az óvszerhasználó, hogy elszakadhat a gumi, tehát ad esélyt Istennek. Másrészt sokan úgy tudják gyakorolni a tcst-t, hogy egyáltalán nincs nagyobb esély a foganásra, mint a fogamzásgátlásnál. Bizonyos tcst-módszerek helyes használatával a párok 98-99%-os arányban el tudják kerülni a gyermekáldást. 

De akkor tcst-zni se szabad, hiszen azzal is szinte biztosan megakadályozom a foganást! 

Nos, ez azért nincs így, mert a tcst-vel nem gátolom a foganást - vagyis nem fogamzásgátlásról van szó. A tcst ugyebár azt jelenti, ha el akarom kerülni a gyermekáldást, hogy akkor szeretkezem csak, mikor terméketlen időszakomban vagyok, más szóval fogalmazva: amikor Isten terméketlenné tett. Mint írtam, neki joga van ehhez, nekünk pedig jogunk van szeretkezni akkor is, ha tudjuk, hogy nem lesz belőle gyerek. Ha akkor szeretkezünk, amikor terméketlenek vagyunk, nem gátoljuk meg a foganást, hiszen mi nem csinálunk semmit annak érdekében, hogy az adott aktus ne legyen termékeny: biológiai okokból nem lesz az, vagyis Isten akaratából. Tehát nincs fogamzásgátlásról szó a részünkről, mert nem mi gátoljuk meg az aktusban a foganást, hanem Isten. 

Nem értelek pontosan. Azt mondtad korábban, a teljes testi-lelki önátadás a szex elsődleges célja. Tehát ha én a gyerek foganását megakadályozom, azzal még az elsődleges célt nem akadályozom, vagyis erkölcsös a tett. Mivel támasztod alá, hogy csak Istennek van joga ehhez? 

Amikor meggátoljuk a fogamzást, nem csak a gyermekáldást akadályozzuk meg, hanem az elsődleges célt, a testi-lelki önátadást is. Akkor történik meg a teljes testi-lelki önátadás, ha én a fogamzóképességemet is úgymond átadom a másiknak. Ezért erkölcstelen az óvszer, mert visszatartja a férfi magját. Többek között ezért erkölcstelen, ha egy nő elkötteti magát vagy fogamzásgátlót szed, mert ott meg ő visszatartja a petesejtjét (nincs ovuláció vagy akadályozva van a sperma és a petesejt egyesülése mesterségesen). De ez két utóbbi módszer azért is erkölcstelen, mert akadályozza a női test, a termékenység természetes működését, vagyis tulajdonképpen öncsonkításról van szó, beteggé tételről. Tulajdonképpen nincs olyan fogamzásgátló módszer, amely ne vétene az elsődleges cél, a testi-lelki önátadás ellen, így mindenképpen erkölcstelen. Isten a szeretkezést és a gyermekáldást összekapcsolta - csak neki van joga különválasztani (terméketlenné tenni az aktust vagy az egyént), nekünk nincs.

Ha szabad akkor is szeretkezni, mikor tudom, hogy nem vagyok termékeny, és szabad csak akkor is szeretkezni, ha tudom, hogy nem vagyok termékeny, vagyis tcst-zni, akkor miért mondod, hogy ez utóbbi lehet bűn is? 

A tcst az önmegtartóztatás egyik formája, hiszen akkor nem szeretkezek, amikor tudom, hogy gyerek foganhat belőle, vagyis megtartóztatom magamat. Mielőtt egy nő ennyire pontosan meg tudta volna állapítani, hogy mikor lehet gyereke és mikor nem, teljesen meg kellett a párnak tartóztatnia magát, nem tudták azt mondani, hogy a terméketlen periódusokban szeretkeznek, mert nem tudták, mikor van olyan. Az Egyház tanítása viszont az, hogy a férfi és a nő teste nem az övé, hanem a másiké, és nem szabad megvonniuk egymástól a szeretkezést, mert ez házastársi kötelességük. (ld. 1Kor 7,3-4) Nem csak azért, hogy legyenek gyermekeik, ez a meddőkre is vonatkozik. Hanem azért, mert a házasélet elsődleges célja a teljes testi-lelki önátadás. A szex olyan erős köteléket hoz létre a házaspár között, amely segít fenntartani a házasságot, hogy más pozitív hatásairól ne is beszéljünk, ha viszont huzamosabb ideig nem szeretkeznek, rossz hatással lehet mind rájuk, mind a kapcsolatukra, és hűtlenséghez vezethet. 

Van, amikor az önmegtartóztatás szükséges, és Isten erre az áldozatra hívja a házastársakat. Az Ő erejéből természetesen ki is lehet bírni mind az egyénnek, mind a házasságnak akár huzamosabb ideig is ezt a helyzetet. De azért mégis csak sok kísértésre ad okot, így csak nyomós okkal szabad önmegtartóztatásban élni, különben felesleges kísértésnek tesszük ki mind magunkat, mind a házastársunkat. 

Az önmegtartóztatás legitimen történhet egyrészt belső indíttatásból, amiről Szt. Pál is ír (ld. 1Kor 7,5): azért, hogy a házaspár imádkozzon, és ez legyen egyfajta aszkézisük, amivel megtámogatják az imát. De Pál figyelmeztet, hogy ilyet csakis közös megegyezéssel és nem túl hosszú időre szabad tenni. Pont azért, hogy ne legyen rossz hatással az önmegtartóztatás se a párra, se a házasságukra. 

Másrészt történhet külső, kényszerítő okból. Ilyen ok lehet az, hogy a pár valamelyik tagjának egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy szeretkezzenek (pl. gyermekágyas időszak, fertőző nemi betegség, súlyos kimerültség), vagy pedig az is ok lehet, hogy nem tudnak gyermeket vállalni. 

És itt elérkeztünk a lényeghez. Az Egyház elismeri, hogy egy párnak lehet olyan az életében, hogy nem tudnak (egyelőre vagy végleg) több gyermeket vállalni, és hogy elkerüljék (nem pedig meggátolják!) a foganást, élhetnek az önmegtartóztatás módszerével - legyen az akár a ciklus bizonyos napjain, hetein (tcst), akár minden nap (ha nem vagy csak nagyon bizonytalanul állapítható meg, mikor termékeny a nő). 

De két okból azt mondja az Egyház, hogy csak nyomós okkal lehet önmegtartóztatni, így tehát tcst-zni is: 

1.: A szeretkezés házasságra és egyénre gyakorolt pozitív hatásai miatt, illetve a szexmegvonás negatív hatásai végett. 

2.: Az önzés elkerülésére, ti. ha a pár önző okokból, irreális félelemből, luxushajhászásból, gyenge hitből stb. él a tcst-vel, és nem vállal annyi gyermeket, amennyit ténylegesen felnevelhetne. Nem kell annyi gyereket vállalni, amennyit egy nő biológiailag képes megszülni, de annyit igen, amennyit fel tud nevelni. 

Orgonasíp - családi portré a múlt század elejéről. 

Honnan tudhatom, hogy legitim indokkal akarom-e elkerülni a gyermekáldást? 

Annyiféle pár és annyiféle helyzet van, hogy nem írhatok pontos listát, hogy ilyenkor szabad, és ilyenkor nem. Nem véletlen nem tették ezt meg a pápák sem soha. Ez a pár lelkiismeretére van bízva: nekik kell megbeszélniük Istennel, bevonva esetleg a lelkiatyjukat a kérdés eldöntésébe. 

Mindenesetre ha pontos listát nem is írtak a pápák, azért adtak támpontokat (ld. az itteni idézeteket). A pápák tanítása szerint tehát legitim ok lehet arra, hogy egy darabig vagy a házasságunk további részében végig tcst-zzünk: 

XII. Piusz megfogalmazása szerint 
- orvosi, 
- fejlődéstani, 
- gazdasági, 
- társadalmi; 
- súlyos okok vagy személyes 
- vagy külső körülmények következtében tehetik legitimmé a tcst-t. 

VI. Pál pedig 
- a szülők testi 
- vagy lelki állapotát 
- és külső okokat említ. 

Mondok néhány példát a tcst legitim használatára ezek alapján, ami persze nem jelenti azt, hogy csak ezek az esetek léteznének: 

Nemrég vetélt el a nő, és nagy az esélye, hogy megint elvetél, ha túl hamar megfogan a következő gyermek, illetve lelkileg se áll készen a házaspár akár az újabb várandósságra, akár magára a szeretkezésre. 

Egy házaspárnak nagy valószínűséggel súlyosan beteg gyermeke születne genetikai okokból. 

Sok császármetszésen van túl a nő, és esetében fennáll a veszélye annak, hogy egy újabb várandósság során a méhfal elvékonyodása miatt elvérezne.

Nyomorog a család. 

Túlnépesedés van az adott országban.

Ezek után mondanál nekem pár okot, ami szerinted biztosan nem legitim? 

Igen. Felsorolok neked pár tipikusan divatos tévedést, amit a világ legitim indoknak lát a gyermekáldás elkerülésére, de egy katolikus számára nem lehet érv: 

A friss házasoknak kell pár év, amit csak kettesben töltenek. 

Minden gyereknek kell saját szoba. 

Saját autó, külföldi nyaralás, márkás cuccok nélkül nem érdemes élni. 

Három császármetszésnél többet minden esetben súlyos felelőtlenség vállalni. 

Két gyerek az ideális. 

Ha nem alszol együtt a gyerekeddel; ha rászólsz; ha (túl gyakran) nemet mondasz neki; ha nem hordozod egész nap; ha nagyobb korában már nem ugrasz, amint elkezd sírni; ha rászoktatod arra, hogy átaludja az éjszakát (stb.), akkor tönkreteszed a gyereked lelkivilágát, ezért legalább három-négy év korkülönbségnek kell lenni a gyerekek között, és nem is szabad, hogy túl sok gyereked legyen, mert akkor nem tudsz eleget foglalkozni velük, és lelki sérültek lesznek, illetve te is kikészülsz. 

Minden gyerekednek biztosítanod kell a saját lakást, ha kirepülnek. 

A nőnek is karriert kell építenie, nem lehet főállású anya és szülheti sorban a gyerekeit, különben elnyomott pária, aki elpazarolja a tálentumait. 

Csak azok vállalnak sok gyereket, akik élősködni akarnak a társadalmon. 

A sok gyerek ciki, mindenki azt hiszi, hogy ostobák vagyunk, és csak szaporodunk, mint a nyulak. 

Szóval csak az jó katolikus, akinek sok gyereke van, és lehetőleg minél kisebb korkülönbséggel? 

Nem. Kár így ítélkezni mások felett. Nem tudhatjuk, kinek miért nincs vagy van csak kevés gyereke, vagy van köztük nagyobb korkülönbség. Az is lehet, hogy ők szeretnének még, de nem lehet, vagy legitim okuk van rá, hogy ne legyen több, vagy csak nagyobb különbséggel. Hogy kinek mennyi gyereke születik és mikor, az az ő dolga Istennel (és a lelkiatyjával). 

Mindazonáltal „A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja." (KEK 2373) Egy katolikus szemében a gyermek ajándék, áldás kell legyen, a nagycsalád pedig vágyott, nem pedig lenézett, szégyellni való, idejétmúlt dolog, vagy olyan fáradtság, ami elveszi tőlünk a kényelmet és a luxust. Ha nem is szabad kísértenünk az Istent, és vészesen túlvállalnunk magunkat, de bátornak, nagylelkűnek és áldozatvállalónak kell lennünk, mikor a gyermekeink számáról van szó. „Mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy az ember életét és az életfakasztás feladatát nem lehet e világ kereteibe szorítani, mértékével mérni és csak ebből kiindulva értelmezni, hanem mindig figyelembe kell venni az ember örök rendeltetését is." (KEK 2371)  

Boldogok azok a házaspárok, akiknek nem kell tcst-zniük, vagy legfeljebb csak keveset, és így félelem és kényelmetlenség nélkül élhetnek a szeretkezés ajándékával, és nyitott lehet a szívük Isten ajándékaira. Hitem szerint sokkal többen tartoznak ebbe a csoportba, mint amennyien azt tudják magukról. 

Talán ti is?

Az Egyház tanításáról a témában ld. bővebben: 

Idézetek pápáktól (Katolikus Válasz) 

2016. szeptember 17., szombat

Fogamzásgátlás - halálos bűn?


Mielőtt megválaszolnám a kérdést, halálos bűn-e a fogamzásgátlás, két dolgot tisztáznom kell. Az egyik, hogy mi a fogamzásgátlás. A másik, hogy mi az a halálos bűn. 

A katolikus tanítás szerint a bűn az erkölcsi értelemben vett rossz. Hiány, az erkölcsi jó hiánya. Az erkölcsi törvény pedig Istentől ered, így a bűn szembefordulás Istennel. A halálos bűn azt jelenti, hogy súlyos isteni parancsot szegtem meg, mégpedig tudva és akarva. Eredménye a szeretet és a megszentelő kegyelem elvesztése. Halálos bűn állapotában nem áldozhatok. Gyógyszere a bűnbánat, vagyis meg kell gyónnom, amit elkövettem, azzal az elhatározással, hogy többet nem fogom elkövetni. Ha meg nem gyónt halálos bűn állapotában halok meg, elkárhozom.1 

A fogamzásgátlás azt jelenti, hogy valamilyen módszerrel megakadályozom, hogy az adott aktus termékeny legyen, pl. óvszert használok vagy sterilizáltatom magam. 

A fogamzásgátlás közé sorolják, pedig valójában a már megfogant élet további fejlődését akadályozza meg (tehát abortív) a spirál és az esemény utáni tabletta, de a legtöbb hormonális fogamzásgátló tablettának és a hüvelygyűrűnek is van olyan hatása, hogyha a használatuk ellenére megfogan az új élet, megakadályozza a megtermékenyített petesejt beágyazódását, és így a gyermek nem tud tovább fejlődni. 

Egyértelmű, hogy ez utóbbit tiltja az Egyház, hiszen az abortusz gyilkosság. De mi van a nem abortív fogamzásgátló módszerekkel? Minden esetben halálos bűn a használatuk? 

A válaszom: igen, amennyiben tudva és akarva követem el. 

A fogamzásgátlással súlyos isteni parancsot szegek meg, tehát csak az teheti bocsánatossá, ha nem tudtam, mit teszek, vagy kényszer hatására tettem. Erre mondok néhány példát. 

Nem tudva követtem el a fogamzásgátlás bűnét, ha úgy tájékoztattak megbízhatónak hitt felelős személyek (pl. lelkiatya, hittanár stb.), hogy a fogamzásgátlás megengedett, én pedig jóhiszeműen hittem nekik és nem sejtettem, hogy további utánajárást igényel a kérdés, és van más álláspont is. De nem mentesít, ha direkt olyan forrásoknak hiszek, akik letagadják, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn, és tudatosan nem járok a végére a kérdésnek, hátha kiderül, mégis csak a többieknek van igaza, és akkor nem használhatok fogamzásgátlót. 

Nem akarva követtem el, ha kényszer hatása alatt álltam úgy, hogy a házastársam vétkét nem tudtam megakadályozni, mert súlyosan megfenyegetett, hogy ne ellenkezzek.2 Nem számít kényszernek az, ha legitim okom van a gyermekek foganásának elutasítására (akár időlegesen, akár végleg), mert akkor az önmegtartóztatás az erkölcsös megoldás, vagy a termékeny napokra korlátozva (természetes családtervezés - tcst), vagy ha ez a módszer nem működik, minden nap. 

De honnan veszem ilyen biztosra, hogy a fogamzásgátlás tárgyilag súlyos? Hiszen ezzel bizonyítom, hogy halálos bűn. 

Onnan, hogy mikor valamilyen fogamzásgátló módszerrel élek, olyan jogot ragadok magamhoz, amely Istené. Csak Istennek van joga eldönteni egy aktusról vagy személyről, hogy termékeny legyen-e vagy sem, vagyis szétválasztani a szexuális aktust a foganástól, így megakadályozva a teljes testi-lelki önátadást. Vannak emberek, akik önhibájukon kívül meddők vagy képtelenek a nemzésre, illetve a nők bizonyos életkoruk előtt és után nem fogannak gyermeket, valamint a ciklusuk bizonyos időszakaiban sem fogannak meg. Ez mind Isten akaratából van, nem pedig a házaspár akaratából. A bűn az, amikor a házaspár akarja eldönteni, hogy akár általában terméketlenek legyenek (sterilizáció), akár bizonyos aktusok legyenek azok (a többi módszer). Ennek eldöntése ugyanúgy Isten jogkörébe tartozik, mint azt, hogy mikor kezdődjön az életünk és mikor fejeződjön be. Ha magunkhoz ragadjuk a döntés jogát, súlyos lázadást követünk el az Úr ellen, az Ő szerepében tetszelgünk. 

A tcst azért lehet erkölcsös, amennyiben legitim indokkal élünk vele, mert ott nem mi döntjük el az aktusról, termékeny legyen-e vagy sem, hanem az Isten által adott terméketlenségünket használjuk ki olyan módon, hogy az Úr által terméketlenné tett időszakainkban élünk csak házaséletet. 

Az ókeresztény idők óta ez az Egyház tanítása3, és azért nem változtathatja ezt meg még a pápa sem, mert a fogamzásgátlás a természettörvénnyel ellenkezik, így megváltoztatni olyan lenne, mintha azt mondanánk, mostantól a gyilkosság nem súlyos tárgyban elkövetett vétség, tehát nem halálos bűn. Ahogy egy 1997-ben kiadott egyházi dokumentum fogalmaz: „Az Egyház állandóan tanította, hogy a fogamzásgátlás, azaz a szándékosan terméketlenné tett aktus bűnös cselekedet. Ezt a tanítást definitívnek és változtathatalannak kell tekinteni. A fogamzásgátlás súlyosan ellenkezik a házassági tisztasággal; ellentmond mind az élet továbbadásának (a termékenységnek) mind a házastársak kölcsönös odaadásának (az egyesülésnek); megsebzi igaz szeretetüket és tagadja Isten szuverén hatalmát az emberi élet továbbadása fölött."

Az sem érv, hogy a II. vatikáni zsinattal beérett a szenttamási fordulat, és mivel nem a gyermeknemzés az elsődleges célja a szeretkezésnek, hanem a testi-lelki önátadás, ezért nem érvényes, hogy XI. Piusszal bezárólag halálos bűnnek nevezték a fogamzásgátlást a pápák. Azért nem érv, mert a fent említett szentatya Casti connubii kezdetű enciklikájára a II. vatikáni zsinat és a zsinat utáni pápák is mind hivatkoznak, ahogy azt Lino Ciccone morálteológus atya is levezeti, megerősítve, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn.5 De ha más jelenkori papok véleményére kíváncsi az olvasó, angolul megannyi hivatalos megnyilatkozást talál a témában.6 

Bizonyos katolikus véleményformálók utolsó szalmaszálként abba kapaszkodnak, hogy mivel a fogamzásgátlás halálos bűn mivolta nem dogma, ezért nem kötelező érvényű tanítás.7 Csakhogy a katolikus erkölcstanban ismeretlen az a felfogás, hogy az számít csak halálos bűnnek, amiről az Egyház dogmaként kinyilvánította, hogy az. Ha formálisan nem is dogma, hogy a fogamzásgátlás halálos bűn terhe mellett tiltott, az elég érv kell legyen egy hithű és alázatos katolikus számára, hogy a Szentírástól kezdve a legkorábbi egyházatyákon át a pápák és még a II. vatikáni zsinat is mind-mind kinyilvánította, hogy a fogamzásgátlás súlyos megsértése Isten törvényének, és mint ilyen, ha tudva és akarva követték el, halálos bűnnek számít. Ha valaki ezt nem is érti vagy nem ért egyet, Krisztus Menyasszonya iránti engedelmességből és hűségből eszerint kell élnie az életét, vagy pedig tartózkodjon a szentáldozástól annak tudatában, hogy ellenkező esetben szentségtörést követ el; de főleg ne tájékoztassa félre a híveket, mert az ő lelkiismeretén fog száradni a szerencsétlenségük. Hiszen még ha ezek a megtévesztettek, mivel nem tudva vétkeztek, nem is követnek el halálos bűnt, a bűn egyéb negatív következményei, amelyet a fogamzásgátlás hoz mind a házaspárok, mind a társadalom fejére, még jelen lesznek az életükben. 

Tudom, hogy bizonyos helyzetekben nehéz a gyermek vállalása, vagy pedig az önmegtartóztatás. De ezt a Jóisten is tudja. Ő nem azért hoz törvényeket, hogy kínozzon minket. Nem azért tilos a fogamzásgátlás, hogy tönkremenjünk mi vagy a házasságunk a gyermekvállalásba vagy az önmegtartóztatásba. Nekünk, katolikusoknak hinnünk kell, hogy Isten szeretetből tilt meg nekünk dolgokat, hogy útmutatását követve elkerülhessük a rosszat. Lehet, hogy emberileg nézve kisebb rossznak vagy kevésbé nehéznek tűnik a fogamzásgátlás használata, mint a gyermekvállalás vagy az önmegtartóztatás, de tudnunk kell, hogy Isten jobban tudja nálunk, mi a rossz vagy a rosszabb, mi a nehéz vagy a nehezebb. Így mi, katolikusok nyugodtan rábízhatjuk magunkat az Egyházra, és inkább vállaljunk még gyermeket, vagy ha elégséges okunk van rá, éljünk a tcst / teljes önmegtartóztatás erkölcsileg megengedett módszerével, minthogy halálos bűn állapotában éljünk a fogamzásgátlást használva, megalkudva a halál kultúrájával, sőt építve azt. 

Egy hithű katolikus tudja, hogy halálos bűnben, bár látszólagos könnyebbségben élni mindig nehezebb, mint a kegyelmi állapotban megélt nehézséget viselni. Ezért vállalja ezerszer inkább a gyermekáldást vagy az önmegtartóztatást, mint a fogamzásgátlást. Erre bátorítanálak téged is, kedves olvasóm: merj bízni Istenben, abban, hogy Ő tudja, mi a jó neked és családodnak, és nem rak rád olyan keresztet, melyet ne tudnál Vele viselni, és mely ne segítene hozzá az üdvösségedhez, ha az Úrral hordozod. Így a fogamzásgátlás tiltása se lehet olyasmi, amit ne bírnál ki akár te, akár a házasságod, ha belekapaszkodsz Istenbe - ezzel szemben a fogamzásgátlás, mivel halálos bűn, biztosan a lelki halálba visz. 

Az írást egy katolikus pap jóváhagyásával közöltem. 

Jegyzetek: 

1 Ld. bővebben a halálos bűnről a Katolikus Lexikon idevonatkozó szócikkét

2 VII. Piusz: A Szent Penitenciária válasza (Kr. u. 1822) (DH 2715) Kérdés: Megengedheti-e egy jámbor asszony, hogy férje közeledjék hozzá, miután tapasztalatból biztosan tudja, hogy Onan elvetemült módján fog viselkedni..., különösképpen, ha az asszony, amennyiben vonakodik, vagy bántalmazásnak teszi ki magát, vagy attól kell félnie, hogy férje az utcalányokhoz megy? Válasz: Minthogy az előadott esetben az asszony a maga részéről semmi természetelleneset nem tesz, és megengedett dolgot cselekszik, az aktus teljes rendellenessége pedig a férj gonoszságából származik, aki ahelyett, hogy azt beteljesítené, magát visszavonja és magvát az edényen kívül ontja ki; s ha az asszony kötelező figyelmeztetései eredménytelenek, a férj azonban veréssel vagy halállal vagy más súlyos bántalmazással fenyegetve kényszeríti, az asszony bűn nélkül, a történteket csak elszenvedve odaadhatja magát (ahogyan mérvadó teológusok tanítják), minthogy ilyen körülmények között férje bűnét csak egyszerűen hagyja megtörténni, és pedig súlyos okból, amely őt felmenti; mivel a szeretet, amellyel azt megajándékozni tartoznék, ekkora kényelmetlenség árán nem kötelez. (forrás




6 Pl. "It is clear from the Catechism that birth control is a serious violation of God's law" Phil Bloom atya. További találatokért érdemes rákeresni: birth control / contraception grave / mortal sin. 

7 Ld. pl. Kölnei Lívia (talita.hu) érvelése